Ez a számláló a poszt nézettségét mutatja. Mindenképp olvasd el ezt a posztot a részletekért.

Harcművészet ≠ önvédelem

2010.01.17. 20:19

A pár nappal ezelőtti krav-magás vitakezdeményhez jól passzol ez az írás, ami a jó rég beharangozott Marc MacYoung-sorozat első darabja. Itt az eredeti, alább a saját hevenyészett magyarításom, amit a könnyebb befogadhatóság (dehogyis: inkább a sok-sok kattintás, haha) miatt részletekben posztolok. Természetesen minden esetleges hiba az én felelősségem stb, stb.

Őszintén szólva, ha a modern városi környezetben való biztonságról van szó, a legtöbb harcművészet hasznavehetetlen, különösen az elkereskedelmiesedett iskolák. Sokkal többre megyünk, ha megértjük a bűnözést, az otthonbiztonságot, és kerüljük a veszélyes viselkedést, mint ha képesek vagyunk eltörni egy deszkát a nagylábujjunkkal. Ennek ellenére folyamatosan arról kérdezgetnek, milyen harcművészetet érdemes tanulni önvédelem céljából. Ha ilyesmit keresel, meg kell értened, hogy a legtöbb harcművészeti iskola nem tudja ezt megadni.

Ennek három kölcsönösen összefüggő oka van. Először is az erőszak számos különböző szinten nyilvánulhat meg, például:

Fenyegetés, erőfitogtatás fizikai kontaktusba csap át;
Egy vita tettlegességig fajul;
Le kell állítani egy kötekedő részeg havert;
Egy randi nemi erőszakká fajul;
Verekedés;
Rablás;
Valaki fegyverrel meg akar ölni minket;
Egy kommandós nagy kockázatú behatolást hajt végre egy szobána, hogy lelőjön egy fegyveres gyanúsítottat

Ez mind erőszak, és mindegyikben mások a körülmények, más megoldásokat igényelnek, és eltérő problémákat vetnek föl. És mivel az erőszak ennyire sokféle, az önvédelemnek is sokfélének kell lennie. Ami működik az egyik helyzetben, nem működik egy másikban.

Ezen túl az önvédelem sokkal összetettebb kérdés az egyszerű fizikai képességeknél. A józan ész, az életmód, bizonyos szokások és a jómodor bármilyen küzdelmi stílusnál sokkal inkább hozzájárulnak a személyes biztonságunkhoz. Ez annak ellenére így van, hogy mit mond bármelyik sebes beszédú harcművészetiiskola-tulajdonos, aki éppen megpróbálja velünk aláíratni a tagsági nyilatkozatot.

Harmadszorra: a harcművészet képzés, de az emberek összekeverik a képzést és az oktatást. Hatalmas különbség van. Az oktatás általános bevezetés számos kérdésbe. Eközben a képzés, természete szerint, csak speciális körülményeket és problémákat céloz. A kommandós behatolási képzése például nem fog neki segíteni abban, hogy leszereljen egy részeget egy kocsmában.

Nagyon speciális dolgokat tanulunk a harcművészetekben, azonban ez nem jelenti azt, hogy fel leszünk készülve az összes fent leírt helyzet kezelésére. Sajnos azonban a harcművészeteket nem így hirdetik. Ehelyett azt mondják, hogy ott mindent megkapsz, amire az önvédelemhez szükséged lehet.

Sokan gondolják úgy, hogy a harcművészet egyenlő a küzdelemmel, verekedéssel. A harcművészek ragaszkodnak hozzá, hogy a harcművészet nem a küzdelemről szól. Azért teszik ezt, mert a közvélekedés az, hogy verekedni rossz. „Önvédelem? Az végülis oké.” Ahhoz, hogy megmaradjanak a piacon, bármit is tanítanak az adott iskolában, azt önvédelemként hirdetik majd. De nemcsak hogy hatalmas különbség van a küzdelem és az önvédelem között, nagy különbség van a harcművészetek és az önvédelem között is. Sajnos amit a legtöbb helyen tanítanak, az a küzdelmen alapul.

Folytatjuk

A bejegyzés trackback címe:

http://fighter.blog.hu/api/trackback/id/tr301680311

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben.

sabre 2010.01.18. 09:28:42

Alapvető félreértésekről van szó. Mindenesetre az tuti, hogy aki írta ezt a kis okoskodást, az nem tudja mi a harcművészet. A harcművészet valóban nem a küzdelemről szól. És nem azért "mert a közvélemény ezt akarja hallani". Ami kívülről két (vagy több)ember közötti harcnak tűnik az nem az. Ez csak a felszín. A harcművészet ennek a külső, a felszínen zajló eseménynek a belső okait, eredőit kutatja. Ezek pedig mindig, minden helyzetben ugyanazok a dolgok. És ezekre a dolgokra keres/ad/mutat megoldást. Azokra az alapelvekre tanít meg amiket megtanulva szabadon dönthetünk arról, hogy egy adott szituációban hogyan cselekszünk. Harcnak a köznyelv azt nevezi amikor emberek ütik-verik, gyilkolják egymást. Azonban itt (mint minden más esetben is) egy folyamatról van szó. Aminek egy lépcsőfoka az ütés. Vagy az ölés. Ennek a folyamatnak megvannak az előzményei is és a következményei is. Azonban a legtöbb ember csak ezt a szeletét látja a folyamatnak.(ütések rúgások, blokkok stb) A harcművészet az egész folyamatot vizsgálja. És nem is bontja szét! Ez nagyon fontos. Nem tesz különbséget az "előzmények" a "verekedés" (vagy ha jobban tetszik a harc) és az utána következő események között. És éppen ez a lényege a harcművészetnek: a folyamatszeméletre tanít. Arra, hogy magát az életet, a létezést egyetlen folyamatként éld meg. Ne tegyél különbséget egy ütés, egy kitérés, egy nyak kitörése és egy fogmosás, vagy épp az autóvezetés között. (ne értsétek félre...) A lényeg a dolgok szemlélete, és folyamatban való szemlélete. Hosszú folyamat ez és a tudatról szól. De ha kitartó vagy, megtanulsz úgy élni, hogy mindig jelen legyél mentálisan és minden helyzetben a megfelelő módon cselekedj, a megfelelő döntést hozd meg. Gondolkodástól mentesen.

Anselmo 2010.01.18. 09:29:33

Úgy van, tanultam karatézni, szart se ér.
Már a karateedzésen is a párharcokban csak azok boldogultak, akik nem próbálták betartani a szabályokat.

igazi hős 2010.01.18. 09:31:15

Én és a két fiam karatézunk. Azért mert a harcművészet fegyelmet, fizikai kondíciót, fájdalomtűrést és küzdőszellemet ad. Ezekre az élet egyéb területein is szükség van, akkor is ha meg akarod védeni magad, de ahhoz kevés. Az első edzőm mondta, hogy 2 dan kevesebbet ér egy késnél, ezért ő krav magára is járt. Mert az nem látványos, de eredményes, ha meg akarod védeni magad.

belekotty 2010.01.18. 09:31:43

@sabre: Jaj, ne gyere itt a harcművész filozófiai megközelítésével! Arról beszélünk aminek itt boldog boldogtalan nevezi magát aki rúgott már egy köríveset, vagy feszített egy csuklót egy tanfolyamon.

belekotty 2010.01.18. 09:34:52

@Rogerius: "nincsen onvedelem szempontjabol jo vagy rossz kuzdorendszer...csak jo vagy rossz gyakorlo van."

De van. Pl az ellenfél kinyújtott kezén felemás korlátgyakorlatot végeznek.
Olyat tanulnak ami az életben nem fordul elő és nem is kivitelezhető csak egy picit is gyakorolt ellenféllel szemben.

lyesmith 2010.01.18. 09:42:56

@belekotty: Gondolom az aikidora célzol. Az is sejtem hogy még egy edzést se láttál. A aikido élesbe elég brutális tud lenni, nyilván akkor ha az illetőnek megvan a fizikai felkészültsége is a technikák mellett.

raves · http://mindennapramese.blog.hu 2010.01.18. 09:43:27

Én hozzátenném a tapasztalatot is. Aki minden héten kocsmában verekedik, más szellemben száll "ringbe". Nem fél az ütésektől, nem csukja be a szemét, nem sírja el magát az első pofontól. Akkor jó az önvédelem, ha felkészít arra is, hogyan viseld el a fájdalmat, a feszültséget, a feléd irányuló agressziót. Mert a bunyó főleg fejben dől el. Aki fél, elbukik.

belekotty 2010.01.18. 09:45:28

@lyesmith: Hát ezt rosszul sejted! Sok aikidó edzésen voltam csak passzióból.

sabre 2010.01.18. 09:45:50

asszem kissé túlértékeltem a jelenlévők intellektusát:)tisztelet a kivételnek.

én kérek elnézést:D

lyesmith 2010.01.18. 09:48:56

@belekotty: Akkor tudod hogy aikidoban csaknem minden támadás fejre irányul.

Melyik küzdőrendszerre gondoltál amikor ezt írtad? "az ellenfél kinyújtott kezén felemás korlátgyakorlatot végeznek."

lyesmith 2010.01.18. 09:49:34

@belekotty: Gondolom az aikidora célzol. Az is sejtem hogy még egy edzést se láttál. A aikido élesbe elég brutális tud lenni, nyilván akkor ha az illetőnek megvan a fizikai felkészültsége is a technikák mellett.

belekotty 2010.01.18. 09:52:38

@lyesmith: Aha, és akkor minek fogdossa a kezét a támadó? Ja és melyik aikidó technikával tekergetik a csuklóját egy balhorgot ütő boxolónak?

Nűnű 2010.01.18. 09:54:56

Sokan írnak itt az "utcai bunyósról", mintha az valami ösztönös vadember lenne, de esélyes, hogy valamilyen küzdősportot tanult előtte, úgyhogy ne tessék csak úgy lebecsülni őket.

victor vacendak 2010.01.18. 09:55:53

@atleta.hu: ezt elemezhetjük, de ettől még igaz, hogy önvédelem szempontjából csak azok az ágazatok érnek sokat, melyeket mondjuk a rendőrség vagy a karonaságnál oktatnak rutinszerűen. Melyek mindenből a leghatékonyabb, legegyszerűbb fogásokat olvasztották össze. Ilyen pl a krav maga. Ahogy írta itt valaki. Nem feltétlen művészet, de halálba küldeni valakit, nincs jobb módszer. Legfeljebb a kung-fu filmekben.
A kocmában felméred a helyzetet? Sok sikert.

espadazo - Játékbolt: · http://aruhaz.nettfilm.hu 2010.01.18. 09:59:47

Kitaláltam a legbiztosabb önvédelmi sportot, amire várom is a jelentkezőket: Rövidtávfutó-sprinter képzés, hogy pillanatok alatt el tudjuk hagyni a veszélyes szituációt! :-)

CyberPunK 2010.01.18. 09:59:51

@victor vacendak: Krav maga: jiu-jitsu bakancsban.

Rogerius 2010.01.18. 10:04:10

a "nincs jo vagy rossz kuzdorendszer csak jo vagy gyenge gyakorlo " ha jol emlekszem Gichin Funakoshi (a Shotokan karate alapitoja) megalapitasa.

A mondat tisztazza a "jo" es a "gyenge" stilusok legendajat...tehat nem a harci rendszer a hibas az esetleges kudarcert hanem a gyengen felkeszult gyakorlo.

Persze, reklam celbol, sok magat eladni szandekozo harci stilus es edzo alitja magarol a tuttit miszerint o es csakis o a "leghalalosabb es a leghatekonyabb" rendszer

Rogerius 2010.01.18. 10:07:27

A KravMaga sem egy "szuper" kuzdelmi rendszer...ezert egy lusta vagy szellemileg (a harcra) nem megfelelo kravmaga gyakorlo siman kudarcot vall egy valos helyzetben

lyesmith 2010.01.18. 10:11:11

@belekotty: Hol olvastad hogy aikidoban meg kell fogni a támadó kezét. Ez 10 technikából 9x csupán azért van mert a kezdőket így veszik rá a kontaktus a kontrol fentartására. Aikido NEM a csukló tekergetéséről szól hanem a támadó kontrol alatt tartásáról. Amúgy úgy gondolom az irimi hatásos lehet boxolók ellen.

Rogerius 2010.01.18. 10:13:06

@Nűnű: 20 evig edzoskodtem es tapasztalatbol mondom hogy vannak osztonos bunyosok akik testi es lelki szuletet adotsagaikbol kiindulva kepesek szinte semmilyen edzes nelkul megfelelni konfliktualis helyzetekben

Rogerius 2010.01.18. 10:18:15

@lyesmith: az Aikido "gyarilag" harcMUVESZETNEK "keszult"...ezert a tradicionalis formalyaban nincs verseny es az onvedelmi resz sincs kihangsulyozva mivel a tudatos, szandekos versen-es- onvedelmi szellem ellentmond a szukebben a BuDo tagabban pedig a Budhizmus alapelveinek.

Az egyik magasszintu erenye a harcosnak a megfutamodas - mondja az egyik alapbolcsesseg

XxanaduU 2010.01.18. 10:20:05

A megoldást Combat Sambonak hívják...

belekotty 2010.01.18. 10:21:33

@lyesmith: Aha, akkor mutassál egy videót, amit nem szedek pillanatok alatt ízekre hogy miért nem jó. Mert én egyet sem láttam, pedig elég sok aikidóssal vitáztam már erről. nem egy elismerte hogy képzett ökölharcos ellen szart sem ér. Már pedig az utcán egy eszkalálódó konfliktusban 90 százalékban a dulakodás után repül a parasztlengő.

skru 2010.01.18. 10:26:06

nyilván nincs tökéletes rendszer, vagy szuper titkos legyőzhetetlen stílus. bármilyen kiforrott, kipróbált küzdősport alkalmas arra, hogy

1: legyen valamilyen esélyed egy nem teljesen meglepetésszerűen támadó, nálad nem sokkal erősebb, nem sokkal képzettebb, fegyvertelen, egyedüli támadó ellen

2: ez inkább a harcművészetekre igaz: ad egy magabiztosságot, egy fellépést, ami tudatosan is fejlesztve a beszéddel együtt jó lesz arra, hogy ne téged nézzen ki magának aki balhét akar. persze ez csak akkor érvényes, ha te nem keresed a bajt.

kangep 2010.01.18. 10:28:15

hát, nekem van ismerősöm, aki akciószázadban szolgált évekig. és szerelt már le bicskás részeg kötekedőt. itt meg is bukik az egész. :D

Harlek 2010.01.18. 10:33:27

(Bevezető: Volt szerencsém Shaolin Kung-Fuhoz, Tai Chihoz, egy hangyányi Thai Boxhoz, Iaido-Kobudohoz, perpillanat Krav-Magázom. Ja, meg vizilabdáztam is. :)

Érdekes az írás, de látszik, hogy csak bevezető. Nem mintha ekkora terjedelemben úgy igazán pontosan lehetne fogalmazni, ezért megértem, hogy a cikkíró általánosított. Amin aztán a kommentelők ki is akadtak, azt hiszem jogosan.

Én alapvetően három kategóriát különböztetek meg egymástól, ez a harcművészet, a küzdősport és az önvédelmi rendszer. A harcművészet remekül fejleszti a mozgáskultúrát, a testet és a lelket táplálja, nagyon szép és látványos, egy életmódot közvetít. A küzdősport fő célja a szabályrendszerbe terelt küzdelem, hogy kiderüljön, ki tud adott sportágban jobban harcolni. Az önvédelmi rendszer célja pedig megtanítani, hogy az ember hogyan meg tudja védeni magát sikeresen (az is siker, ha nem halsz meg).

Természetesen a három kategória bőven tartalmaz átfedéseket, de úgy nagyjából be lehet lőni egy-egy sportág stílusát. Számomra a kung-fu harcművészet volt, a thai box küzdősport, a krav-maga önvédelmi rendszer. Az, hogy besorolom ezeket a dolgokat X vagy Y kategóriába semmit sem vonnak le ezek értékéből, és nem jelenti, hogy csak erre vagy arra használhatóak. Mindegyikből tanultam valami hasznosat, aztán hogy ezzel a tudással mit kezdek, az már rajtam áll.

Egyébként krav-maga kapcsán annyit megjegyeznék, hogy sokan keverik a szezont a fazonnal. A krav-maga oktatás a civilek számára nem tartalmaz "és akkor kinyírod" felszólítást, sőt! Sokszor elmondják edzésen, hogy az önvédelem csak addig terjedhet, ameddig a támadás, tehát ha késsel neked mennek és lefegyverzed a támadót, akkor se áll jogodban elvágni annak a torkát. A futás kapcsán annyit, hogy cirka ezerszer elmondják nekünk, hogy el kell kerülni a kellemetlen szitut, ha nem megy, akkor el kell onnan tűnni, és ha már semmi sem segített, na akkor jön a verekedés.

Személyes tapasztalatom az, hogy pl. kung-fuval nem tudtam volna megvédeni magam olyan hatásosan, mint krav-magával, de ez semmit nem von le a kung-fu értékéből! Két különböző rendszer, oszt jónapot.

(Egyébként szórakoztató, hogy az adott harcművészet gyakorlói mindig szidják és becsmérlik a másik harcművészet képviselőit és fordítva. Sose tudtam megérteni, hogy miért, ennyire nem bíznak a saját rendszerükbe, hogy a másik lekicsinylésével kell növelniük saját rendszerük jó hírét?)

Harlek 2010.01.18. 10:36:22

U.I. Szerencsére még nem kellett utcán verekednem, sikerült kidumálnom magam a kellemetlenebb szituációkból.

lyesmith 2010.01.18. 10:39:17

@belekotty: Nem fogsz éles aikidóról videót találni ugyanis az aikido nem küzdősport hanem harcművészet. (nem mellesleg kifejezetten önvédelemre feklesztve) A technikákat élesben véghezvinni kartörést kinyomott szemeket, betört fejet jelent.

A aikido ellen mindig azt hozzák fel hogy feleslegesen a látvány kedvéért esnek. Azonban az esés a törés kivédéére szolgál. Ha nem esel akkor eltörik a karod.

"akkor mutassál egy videót, amit nem szedek pillanatok alatt ízekre hogy miért nem jó"

video.google.com/videoplay?docid=-1371089565366608769&ei=NytUS7PbCdyf-AaK76j6Dg&q=aikido&hl=en#

skru 2010.01.18. 10:43:10

@lyesmith: bocsmár hogy beleszólok, de én nem olyan videóval kezdeném, ahol a mester egy fejjel nagyobb, és 25 kilóval nehezebb

lyesmith 2010.01.18. 10:50:23

@skru: Írd be youtubba hogy aikido. Válassz egyet "belekotty" majd "kielemzi" miért nem jó.

Bárki aki verte már a tatamit fájdalmában egy karfeszítésnél tudja hogy az aikidó működik. Persze ha egy ismeretlen megkocogtatja a válladat, majd bekezd egy boxeres jobbhoroggal akkor nem. De akkor nem működik semmi más.

TuskóHopkins 2010.01.18. 10:53:15

OFF:
@Rorschach: @Beren:

Elnézést kérek. Régen olvastam, és reggel nem volt időm utánakeresni.
:-)

Rogerius 2010.01.18. 11:00:08

@Harlek: Shaolin KungFuval foglalkozom 1972-ota...jobbanmondva, mivel a Shaolin egy gyujtofogalom,az eggyik Shaolin stilussal.

A gyakorlo szandekatol fuggoen a Shaolin gyakorlatok lehetnek testet, lelket, szellemet erosito energetikai gyakorlatok vagy harci- tehat onvedelmi gyakorlatok

Harlek 2010.01.18. 11:15:00

@Rogerius: Nem mondtam, hogy nem lehetnek azok. Csupán annyit mondok, hogy amit én tanultam, az nehezen lett volna alkalmazható egy verekedés folyamán, legalábbis technikailag. A kung-fu gyakorlása során megszerzett állóképesség, rugalmasság vagy erő természetesen számít.

Poplacsek 2010.01.18. 11:15:19

Saját történet... 7 év kick-box után, sérülés miatt egy kis Shalin kung-fu. Nem mondom, volt különbség. Kick-box után furcsák voltak a gyakorlatok, amik, lehet, hogy értek valamit, de nem tudtam ráálni a korábbi beidegződés miatt. Na itt volt egyszer egy önvédelmi órácska, volt valamilyen gyakorlat egy kézcsavarás, vállcirógatás. Nem igazán tudták megcsinálni velem a földrevitelt. Odajött az oktató aki 65kg, én akkor 84kg voltam. Hát neki se sikerült... Nem biztos, hogy az olyan technika volt amit, nyugodtan lehet alkalmazni egy erősebb, nagyobb emberrel szemben. Igaz ezt úgy oktatták, hogy tuti.
Tanultam még régebben egy rendvédelmi szerv állományában valamit, amit akkor még nem ismertem, később kiderült ez a kraw-maga katonai, rendőrségi verziója. Itt azért voltak életszerűbb helyzetek. Pl. késes támadó, fegyveres támadó, támadó kutya stb. De hát ugye ezt civilek nem tanulhatják. Itt semmi szellemi háttér nem volt. Miért lett volna? Pl. egy rendőrt nem azért hívnak, hogy elfusson... Igaz mostanában amilyen nádszál legények állnak rendőrnek, nem hiszem, hogy sok esélyük lenne egy támadóval szemben. Az utcán, diszkókban kerülni kell a rizikós helyzeteket. Most 36 éves vagyok, de szerencsére nem volt még semmilyen összetűzésem sem. Még valami, nem tudom közülletek ki nézett bele egy rúgásba edzésen védőfelszerelés nélkül, nekem sikerült. Húsz percig nem igazán tudtam hol vagyok, felrepedt a szám stb.

PeterBlau · http://4smallwheels.blog.hu 2010.01.18. 11:20:55

@indif: Ahhoz olyan család kell ahol megtanulod :-D

misbelief · http://tevhit.blog.hu 2010.01.18. 11:27:39

Csak a psziché számít. Egy utcai támadó nem fél a következményektől, pl. hogy véletlenül kinyír, és így máris előnyben van bármilyen 30 danos mesterrel szemben...

Szelid sunmalac 2010.01.18. 11:28:06

Hat a fene tudja hogy en melyik kategoriba tartozom a Hayashi-ha Shito-ryu-val, de nem is erdekel kulonosebben. Csinaltam elotte Kyokushin-t is, de pl. gorkoriztam, meg szoktam asztaliteniszezni es eges jo vagyok billiardban is.

Eszem agaban sincs verekedni senkivel, de azert arra jok ezek a kuzdosportok, hogy egreszt kondiban tart, masreszt megszokod, hogy utnek. Most mar nem lepodok meg azon, ha veletelnul (akar varatlanul) eltalal egy-egy utes-rugas, mig korabban bizony csak tatogtam volna.

Erre mindekepp jo. Sot! Azokkal ertek egyet, hogy a vele megszerzett magabiztossag latszik az emberen, a metakommunikaciojaban es mar ez sokat segithet a konfliktusok bekes megoldasaban.

Plusz mivel diplomaciat tanultam, csak sikerul ervekkel alataasztan ia fellepest. Ha meg nem, akkor pajzskent hasznalom az elso kezeugyebe kerulo not, fele dobok egy kukat es jo messzire elszaladok!

standup 2010.01.18. 11:32:10

@misbelief: Ezt osztom. Nő vagyok és alulról nézem az 50 kg-ot. Biztosan fel tudnának készíteni olyan küzdősportból, ahol inkább technika kell, nem fizikai erő, mert az úgyse lesz a testalkatom miatt.
Viszont. Soha életemben nem bántottak, nem kerültem veszélyes helyzetbe. Régen kung-fuztam és ott mosolyogva, lassítva ütöttek, illetve ha élesben ment is, tudtam, hogy az első sérülésnél aggódva ugranak fölém.
Ha az utcán megtámad valaki, akkor szerintem két bevált módszer közül választhatok: összepisilem magam ijedtemben, vagy rögtön elájulok. Szerintem annyira lemerevednék az ijedtségtől, hogy nemhogy ütni, de megmozdulni se tudnék/mernék.
Azt a rutint nem tudják (max az idegenlégióban) megadni, hogy tényleg az életed forog kockán és abban a helyzetben is tudj reagálni.

Tudom, hogy a gégét még én is össze tudom roppantani, csak egy támadás esetén nem merném megkockáztatni, hogy lecsúszik a kezem és "hálából" kést állítanak a hátamba/nyakamba...

Poplacsek 2010.01.18. 11:36:44

@misbelief: Erre jutott eszembe a Linda sorozat, azért vicces volt. Levette a klumpát a 40 kilós csaj, és elvert öt 100 kilós pacákot. De csak azért, mert határozott volt.
A fellépés, magabiztosság számít, múltkor hallottam valamelyik rádión, pont erről volt szó. Érdekes dolgokat mondott a pszichomókús, és igaznak tűnt az eddigi tapasztalataim alapján. Valaki ezeket a dolgokat tudatosan használja, más csak ráérez.

Harlek 2010.01.18. 11:42:20

@standup: A tökéletes rutint tényleg csak az éles helyzetek tudják megadni, de ott meg ha elrontja az ember, akkor nem biztos, hogy lesz még alkalma kamatoztatni a tudását. Egyébként Krav-Magánál van olyan, hogy "stresszes blokk", aminek az a lényege, hogy mesterségesen kialakított stresszes szituációban is meg tudd csinálni az adott technikát. Pl. sprint kifulladás utánig, lámpa lekapcsol teremben, stroboszkóp bekapcsol, szemet becsukva helyben futás, dübörgő zene, majd az edzésen gyakorolt védekezés gyakorlása váltott ellenfelekkel. Természetesen nem olyan, mint egy éles helyzet, mert az ember számít a támadásra és tudja is, hogy mik közül válogathat az ellenfele, ezért fel is tud rájuk készülni. De a sima gyakorlás és a stresszes blokk közötti különbség érezhető.

atleta.hu · http://www.atleta.hu 2010.01.18. 12:17:33

@belekotty: > De felhívja a figyelmet arra, hogy fenntartással
> kezeljük a sok harcművészeti iskolát, balett karatékat, "ipiapacs kungfuccsokat",
> jiuingyombingyom, meg aikigyókat, amelyek azt
> igérik hogy fél év alatt terminátort képeznek belőled.

Na kb. ezert nem irtam, hogy tok szar az egesz. De ahogy mondtam ez komoly gyakorlo szamara trivialitas, es _nem_ arrol szol, hogy az osszes harcmuveszet lenne szar. Marpedig a csoka ezt allitja (ha meg jol emlekszem az irasra), az pedig baromsag. De igazad van, sok rossz iskola van. Jo stilusoknak is vannak rossz iskolai, rossz oktatoi.

> Ezek oktatóinak többségének fogalma sincs a valós küzdelemről,

Es pont a gyakorlat hianyzik sokszor, ez is igaz. Amugy messzemenokig egyetertek Rogeriusszal, abban is, amit az adottsagokrol ir. Ahhoz meg csak utcara sem kell menni. Az edzoteremben is latod, hogy gyakorolsz 5-6 eve, aztan jon egy csavo az utcarol, elkezd o is edzeni, es 2-3 ev utan utoler, vagy le is hagy. O tehetseges, de ezzel te ugysem tudsz mit csinalni, mert magadnak gyakorolsz, edzel, keszulsz (hivd, ahogy akarod).

atleta.hu · http://www.atleta.hu 2010.01.18. 12:42:14

@victor vacendak: > ezt elemezhetjük, de ettől még igaz,
> hogy önvédelem szempontjából csak azok az ágazatok
> érnek sokat, melyeket mondjuk a rendőrség vagy a
> karonaságnál oktatnak rutinszerűen.

Ugye ezt nem hivod se vitanak, se beszelgetesnek :). Kijelented, hogy a masiknak nincs igaza, neked viszont igen. OK, gondolhatod igy, csak ezt felesleges mondogatni, mert senki nem hallgatja meg.

Az allitasod meg azert faramuci, mert sok helyen sokfele dolgot tanitanak. A rendorseg es a katonasag eseteben alapvetoen mas szituaciok alakulnak ki, mint az egyeni onvdelemben. A rendor/katona a legritkabb helyzetben fegyvertelen es vedofelszereles nelkuli (lasd kommandosok, keszenletisek - ha mar lattal rendorsegi bemutatot tudod).

Ja, es tanulnak tradicionalis dolgokat is, escrimat pl. Ami egy nagyon klasz es piszok gyakorlatias fegyveres stilus.

> Melyek mindenből a leghatékonyabb, legegyszerűbb
> fogásokat olvasztották össze. Ilyen

Mondom, anelkul, hogy mas jo stilusokat es iskolakat lattal volna, max arrol tudsz nyilatkozni, hogy mi jo, es nem arrol, hogy mi nem. Lattam mar krav maga bemutatot, a technikak rendben voltak, bar a pusztakezes kes elleni vedekezes vicces volt - meg ha pl. ossze is vagott azzal, amit a fentebb emlitett escrima/kali tanit.

> Nem feltétlen művészet, de halálba küldeni valakit,
> nincs jobb módszer. Legfeljebb a kung-fu filmekben.

A muveszet szo szerintem eleg felrevezeto, ahogy itt a reakciok tobbsegebol is latszik. Ez a gyakorlasi modszer. Hogy a fejed is hasznalod es fejleszted eleg kemenyen. Es ennek eredetileg egy celje volt: a hatekonysag novelese. Pont azok a dolgok, amiket emlegettek tobben is, hogy az a fontos. Mert lehetsz te barmekkora onvedelem kiraly, barmilyen szuper technikakkal, ha kapsz egy pofont (ugy ertem pofont) es nem szoktad meg, vagy ugye nem vagy alapbol ilyen teren szerencses alkat, akkor total leblokkolsz. Pedig eleg annyi is, hogy egy fel masodpercre a fajdalomra figyelj, aztan eszrevedd, hogy nem is annyira gaz. Es az alatt pont szetcsaptak.

Rorschach · http://lowfast.blog.hu 2010.01.18. 12:45:45

@lyesmith:

Ne haragudj, de azon a videón ahogy az a kisgyerek támad, az egy vicc. Ezeket a technikákat egy nem teljesen balfasz küzdősportossal, vagy akárkivel nem fogod tudni megcsinálni.
Azt meg nyilván tudtad, hogy Ueshiba súlyemelő volt, és annyira erős ember hírében állt, hogy puszta szorítással el tudta törni valakinek a karját. Neki elhiszem, hogy úgy működött az aikido, ahogy azt kitalálta.

Laciii 2010.01.18. 12:48:24

@Nűnű: az ösztönös vadember is bőven elég veszélyes, ha jó munkásember és napi 8-10 órában tényleg keményen dolgozik. Apám vasbetonszerelő és mikor elment boxolni nézte, hogy a legtöbben csak "simogatják" a zsákot, alapból nagyobbat ütött, mint sok nehezebb és tapasztaltabb boxoló, csak sajnos elkezdett sokat inni, de ez már nem ide tartozik.
A lényeg, hogy a kocsmában a koszos munkaruhás vadember simán lenyomhat egy olyat, hogy vége is a "meccsnek" mielőtt elkezdődött.

[sy] 2010.01.18. 12:57:40

az írás nagyon rövid, kellene a többi rész is, hogy érdemben lehessen róla beszélgetni (tehát nem az "én stílusom erősebb, mint a tied, bibibi" vonalon, mert annak mindig az lesz a vége, hogy steven seagal videókat nézegettek.).
első és felületes olvasás után a fő problémák:

1. nincsen rendesen definiálva, hogy mit értünk harcművészet alatt. még ha belemegyünk abba, hogy ez alatt a kifejezés alatt csak a tradícionális távol keleti stílusokat értsük (márpedig már ebben sem lenne könnyű megegyezni, mert aki látta már shinya aokit fojtást előkészíteni, genki sudot flying triangle-t összehozni, vagy masakazu imanarit térdzsalagot szaggatni, az hajlamos azt is igen magasrendű művészetnek tekinteni), akkor sem áll biztos lábakon a cikk, mert a harcművészet alá ekkor is beleértődik a muay thai, és aki azt állítja, hogy a muay thai nem hatékony önvédelmi cucc, az még sosem látott egy rugástól elszakadó quadricepszet.

2. ha az önvédelem alatt olyan dolgokat is értünk, amivel elkerülhető a harc, akkor jogos lehet ugyan ez a megkülönböztetés, csak fölösleges. azért fölösleges, mert ha valaki tud verekedni, lelkileg és mentálisan is alkalmas a harcra, ráadásul a birtokában levő technika hatékony, akkor miért akarná elkerülni a harcot? miért futnék el, amikor meg is verhetek valakit?
az olyan téveszmékkel, mint hogy minden stílus egyenrangú (hogy mennyire nem az, tessenek korai UFCket, shootokat, pancrease, vale tudo meccseket nézni), most nem foglalkozom, mert messzire visz.

>Azért teszik ezt, mert a közvélekedés az, hogy verekedni rossz.

igen. pedig verekedni jó. ezt minden fiú tudja, amíg ki nem nevelik belőle a gyenge szülők és tanarak. de egyébként abban igaza van a cikk írójának, hogy ahol azt tanítják, hogy verekedni, harcolni, a másikat legyőzni rossz, onnan el kell jönni, mert azok nem harcosok.

belekotty 2010.01.18. 13:09:34

@atleta.hu: A csóka nem azt írja hogy az összes harcművészet szar, hanem hogy az nem egyenlő az önvédelemmel. Egy x danos karate mester, a kata világbajnoki cimével egy senki esetleg az utcán.
Söpörtem én már el sok danos karate mestereket sima randoriban, úgy hogy utána elhányták magukat a sarokban. Csak hát mögöttem 30 év karate van meg sok év box. Ők meg már a nokontakt védőfelszereléses WKF szabály rendszerben tanultak, míg én még a pusztakezes, kontrollal nem nagyon törödő időkben. Az írúnak abban igaza van hogy a harcművészeti jártasság még nem feltétlenül jelent hatékony önvédelmet. Ha nem tudod legyőzni azt a pszichés gátat, hogy pusztakézzel belevágj valakinek a pofájába, akkor vesztes leszel a világbajnoki címeiddel együtt.

odeon 2010.01.18. 13:35:51

A harcművészetből alapvetően sport lett.

A küzdelem meg olyan mint a póker.
A négy királynál is többet ér három bubi + egy revolver.

Laciii 2010.01.18. 13:41:06

@belekotty: azon lepődtem meg, mikor egy ketrecharcost vertek össze és még ő is azt mondta, hogy a ringen belül nem lett volna gond, de egyszerűen nem tudott "átkapcsolni" harci módba, és még védekezni is esetlenül próbált csak, mert egyszerűen nem hitte el, hogy egy ilyen ártatlan esetből bunyó lesz.

PeterBlau · http://4smallwheels.blog.hu 2010.01.18. 14:01:47

@Rogerius: Az nagyon jó, hogy te már '72 óta foglalkozol kung fuval, jó dolog meg minden, biztos egészséges és fitt vagy.
De.
Nincs olyan dolog, hogy veled született harci szellem, vagy veled született lélekjelenlét. Sajnos ezek ilyen kamu dolgok. Veled született megijedés és beszarás az viszont van. Ez nem fog elmúlni attól, hogy 25 évet talpaltál egy szőnyegen egy tornateremben.
A tökéletes kondíciót napi egy óra futással és úszással elérem. Ehhez nem kell kung fu.
Az utcán pedig nem úgy néz ki egy verekedés és a kocsmában sem, mint ahogy azt te a szőnyegeden tapasztalod. Az utcán nagyrészt azon múlik ki üt először, mert az az utés nem olyan lesz amiket te láttál eddig, hogy szépen felkészülve elindul egy ököl az arcod felé és azt te rákészülve kivéded. Sokkal inkább arról lesz szó, hogy a fejed felé indul el oldalról egy törött sörösüveg vagy féltégla, vagy hátulról valaki gerincen vág miközben a másik szemből szívózik veled. Egy kocsmai verekedés nem olyan mint amit fehér ruhában és fekete övvel csinálsz hetente 3x. Az utcán nincsen lovagiasság meg küzdőszellem. Nagyon gyorsan történnek a dolgok, még fel sem fogtad, hogy belédkötöttek de már a földön vagy és hárman ütnek rúgnak a negyedik meg szúr. Ide aztán kevés lesz a nem létező veled született küzdőszellem. Én azt mondom, annak a mesternek van igaza aki azt mondta, hogy próbáld leszerelni, megbeszélni, elhárítani, ha nem megy akkor fuss el, mert ha verekedésre kerül a sor, akkor te rontottál el valamit, és örülhetsz ha még lesz módod tanulni belőle. Azt, hogy az utcán hogy kell magadat megvédeni, csak az utcán fogod megtanulni.

Hybris 2010.01.18. 15:07:11

Hello!

Elolvastam ezt a fordítást, meg a kommenteket végig. Én 22 éves lány vagyok, valami küzdősportot szeretnék elkezdeni, a keleti varázslás nem érdekel, akkor sem, ha hasznos lenne ennek-annak. Olyat szeretnék csinálni, amivel ha elkerülhetetlen a rossz helyzet, legalább legyen valami esélyem. Tudom, fussak, ússzak, sikítsak, harapjak, oké. Ezen kívül? Krav-maga? Kickbox? Semi vagy full vagy milyn contact? A full contact-tól nem lesz az ember agya lecsó egy idő után? :D Lehet, hogy hülye kérdés, sorry.
De mivel itt mindenki tapasztaltabbnak tűnik, mint én, hátha válaszol valaki :)

Köszi!

Laciii 2010.01.18. 15:20:14

Veled született lélekjelenlét márpedig van.
Mész este 90-el két falu között, egyszer csak van előtted egy tehén, szembe sávba jön egy kisteher, van aki balra rántja, mert megijed és reflexből balra kerülné, de akkor jön a frontális ütközés (volt ilyen eset) van aki fékez és akkor csak az autó törik össze meg a tehén, van aki lassít és kikerüli jobbról félig a füvön még éppen nem az árokba csúszva és a következő szélesebb helyen megáll, mert kicsit késve jön elő a stressz és ki kell fújnia magát.

[sy] 2010.01.18. 15:22:24

@PeterBlau: az utcán nem úgy néz ki a verekedés, hogy lehessen olyan kijelentéseket tenni, hogy hogy néz ki az utcán a verekedés.

mit jelent az, hogy az utcán nincsek küzdőszellem?

Laciii 2010.01.18. 15:26:14

@Hybris: krav-maga, ha lélekben fel tudsz készülni szemkinyomásra, a full contactól nem leszel lecsó, csak az erő hátrányt nem lehet pótolni.

[sy] 2010.01.18. 15:28:15

@Laciii:

>az erő hátrányt nem lehet pótolni.

hát, a bjj-soknak erről szerintem más a véleményük...:)

Laciii 2010.01.18. 15:41:23

@[sy]: amcsiknál csali autóval fogták el az autótolvajokat, ugye elvileg törésálló üveggel, 60 kilós srácra rázárult, elfekve két lábbal rúgta az üveget, de semmi, rendőrök szépen kirángatták, bilincs rá.
Következő tolvaj 110 kilós, levette a fejkendőt és egy kézzel kicsapta az üveget, rendőrök 3 méterről fegyvert rászegezve dobták neki oda a bilincset, hogy vegye fel szépen :)

Amelyik pasival egy átlag lány (nem olimpia bajnok kajakos karokkal) el tudna bánni azt verbálisan is el tudja intézni.

[sy] 2010.01.18. 16:00:49

@Laciii: mondom még egyszer: ezzel minden a minimálisnál jobban képzett brazil dzsicus vitába szállna. akár fiú, akár lány.

skru 2010.01.18. 16:06:13

ha nem lehetne az erőhátrányt pótolni, akkor az egyetlen valamire való harcművészet a fekvenyomás lenne :D

nyilván lehet, csak nem annyira, mint az egyes stílusok szeretnék magukról hinni.

Harlek 2010.01.18. 16:22:57

@Hybris: Hazabeszélek, de én a Krav-Magát javaslom. Relatíve könnyen elsajátítható és nem kell hozzá izompacsirtának lenni (legalábbis edzésre járó lányok nem azok, mégis jól csinálják). Az első edzés ingyenes, és akkor úgyis kiderül, hogy tetszik vagy sem.

Hybris 2010.01.18. 17:03:39

Köszi mindenkinek. A krav-magát megpróbálom szerintem, csak előbb felfejlesztem magam minimálisan, hogy ne égjek, amikor fekvőzni kellene. Gondolom, kell.

Láttam egy thai won do (vagy thay) nevű dolgot. Erről valaki..? Bár a földharc miatt nem túl szimpatikus.

igazi hős 2010.01.18. 17:36:22

@Hybris: Ha földharc, az már bukott önvédelem. Ott nem a tudás számít, hanem a nyers erő, abból meg hiány van, ha jól értem. +20 kiló (nagyrészt) izom simán kiegyenlíti egy narancsöves kezdő dzsudózó és egy háromszoros magyar bajnok közötti különbséget.

Hybris 2010.01.18. 17:45:21

@igazi hős: akkor ez kiesett :D 174 körül vagyok és 60pár kiló. Úgyhogy ez csak normál testalkat, nem izmos..

[sy] 2010.01.18. 17:48:04

@igazi hős: ne haragudj, de ennél nagyobb butaságot nem mondhattál volna a földharccal kapcsolatban.
persze ha a földharc neked a narancs öves judózó (narancs? de miért nem fekete? a narancs az a második fokozat, ha a sárga csíkot nem számítjuk...), akkor abból a perspektívából, ahonnan te nézed a dolgokat, még igazad is van.

[sy] 2010.01.18. 17:50:50

www.youtube.com/watch?v=nJAym0IUPxY

itten kazushi sakuraba megmutatja, mennyire bukott önvédelem a földharc...:DDD

Rorschach · http://lowfast.blog.hu 2010.01.18. 18:03:53

@[sy]:

Azért ők egy súlycsoportban vannak. Egy 60 kiló körüli lány tud akkora erőt kifejteni, hogy egy (valószínűleg férfi) támadót eséllyel lebirkózzon?

[sy] 2010.01.18. 18:13:45

az a video kiárólag arra vonatkozott, hogy a földharc mennyiben bukott önvédelem.

nem egy m,eccset láthattunk az ufc-pride-dream stb történetében, amikor kétszer akkora csókákat szívatnak meg egy jó takedownnal, ügyes setupokkal, és valami ravasz submissionnel.

belekotty 2010.01.18. 18:52:56

@igazi hős: Hülyeséget beszélsz, a földharc technika és gyakorlottság kérdése. Az élvonalbeli judos lányok - Csernovicki Éva, Karakas Hedvig - a maguk 50 kilojával simán szétszivatják a 80 kilos közepes férfi judosokat a földön. Vagy ott van a kb 60 kilos ifi korú Petka Roland a maga 16 évével, aki amellett hogy ifi judo kerettag BJJ-zik is. A válogatott felnőtt 80 kilós férfiak nem mennek vele semmire.
Szóval ha fingod nincs a földharcról, inkább ne okoskodj!

belekotty 2010.01.18. 18:55:12

@Rorschach: Az nem erő kérdése. Megfelelő technikával még a testépítőn is meg lehet csinálni egy csomó feszítést. Ha nem tudja hogy kell védeni, neki annyi.

igazi hős 2010.01.18. 21:07:33

@belekotty: "szétszivatják" = bármikor értékes akciót hajtanak végre vagy bármikor kivédenek egy akciót? Nem hiszem, hogy edzett pasi ne állna fel egy két súlykategóriával könnyebb ellenféllel a hátán. Legfeljebb a fogás nem szabályos. Hídra ugyanez.

@[sy]: Pont azért írtam narancs övet, mert az az alja (=én), és a 3x MB-t sem véletlenül írtam. Inkább elhiszem nektek, hogy nincs igazam, annak ellenére, hogy kipróbáltam...

belekotty 2010.01.18. 21:18:24

@igazi hős: "Nem hiszem, hogy edzett pasi ne állna fel egy két súlykategóriával könnyebb ellenféllel a hátán. Legfeljebb a fogás nem szabályos. Hídra ugyanez."
- Ebből tökéletesen kiderült hogy fogalmad sincs a földharcról.

Harlek 2010.01.18. 21:47:58

@Hybris: Nem kell ráparázni az erőnlétre. Annyit csinálsz meg, amennyit bírsz, nem fog az edző kikergetni a teremből, ha nem megy. Egyébként Krav-Maga edzésen (legalábbis azokon, amikre én járok) a muszklik mérete nem annyira befolyásoló tényező, hogy emiatt ne tudj tevékenyen részt venni az edzésen. :) Persze nem árt, ha bírod szusszal a dolgot, de az erőgyakorlatok (fekvő, felülés stb.) az edzés elhanyagolható részét teszik ki. Előbb-utóbb mindenki fitt lesz. :)

igazi hős 2010.01.18. 22:07:14

@belekotty: Így van, mester, taníts kérlek. De lehetőleg ne feledkezz meg az eredeti témáról: nem az számít, hogy mit ítél a bíró, hanem hogy megvédd magad (csak mert én az önvédelemről írtam, te meg szerintem egy fair play versenysportról).

belekotty 2010.01.18. 22:17:19

A földharc utcán nem alkalmazható, mert ha több ember van megszívod. De ha egy emberrel állsz szemben és te jó vagy földharcban, akkor jobb ha kierölteted. A földön nagyobb erő és súly különbségeket is ki lehet egyenlíteni. A 49 kilos Csernovicki Éva, vagy az 55 kilós Karakas Hedvig egy 80-90 kilós átlag férfit egy percen belül szétszedne a földön. Igaz ezek a csajok a jelenlegi súlycsoporjuk legjobbjai között vannak a világon.
A fiam 50 kiló és a judo mellett kicsit elvittem boxolni. Ott az edző felvilágosult és egy kis földharc is van náluk hogy szokják. Röhej volt, de felnőtt 80-90 kilos boxoló férfiak semmire nem mentek a földön a 14 éves kölyökkel. Ezzel együtt a földharc és a judo ismerte kevés egy utcai konfliktushoz, mert ott 90 százalékban jön egy horog és aki arra nincs felkészülve, az szunnyadni fog.

[sy] 2010.01.18. 22:46:28

>A földharc utcán nem alkalmazható, mert ha több ember van megszívod

hogy is mondta az előbb itt valaki?
"Ebből tökéletesen kiderült hogy fogalmad sincs a földharcról."

amúgy meg no offense, de a judo éles szituban valóban nem sokat ér. nincsenek benne rendes fojtások, a végtag feszítések közül kizárólag az egyenes karfeszítést használják úgy-ahogy, ráadásul a git se használják olyan hatékonyan, mint a gi dzsicuban. a judonak az egyetlen hatékony formáját a karo parisian mutatta be, ő nagyon keményen ráment a kimurával dobásokra - de hát a szabályos judoban kimura sincsen, a különböző leszorítások meg klasszak, de aki egy olyat lekopog, az meg is érdemli.

Hybris 2010.01.18. 22:47:18

@Harlek: nyilván, csak én ilyen hiú fsz vagyok, hogy nem szeretek égni :D mindegy. megkérdezhetem, hová jársz? vagy melyik kravmaga-s helyet ajánlod? vagy melyik edzőt?

Harlek 2010.01.18. 23:16:44

@Hybris: Tóbiás B. Mátyáshoz járok (a totalcar-os cikkben az oktató), a Rózsa utcai edzőterembe. Szerény véleményem, hogy Matyi az egyik legjobb magyar Krav-Maga oktató, úgyhogy őt csak ajánlani tudom. Az elején bénázás nem gáz, mindenki elkezdte valamikor, a kellemetlen akkor kezdődik, amikor évek múltán se sikerült elsajátítani a dolgot. És ott se feltétlenül az ember a hibás, csak nincs hozzá érzéke, nem neki való, keress valami hozzá jobban illő sportot és le van tudva. (Pl. ha olyan baromi jó vizilabdázó lettem volna, akkor még mindig vizilabdáznék, ehelyett azonban máshol keresem az adottságaimnak megfelelő mozgást. :)

Hybris 2010.01.18. 23:52:43

@Harlek: naja, de van önkritikám, majd csak kiderül, vagy ha kétszázadszor sem sikerül ugyanazt kivédeni, akkor majd rájövök, hogy hát ez nem nekem való. én röplabdáznék, de a térdem nem bírná. de ez off. ennek a Mátyásnak utánajárok majd. kösz :)

Rorschach · http://lowfast.blog.hu 2010.01.19. 00:01:49

@[sy]:

Ha te földharcolsz valakivel, és közben a haverjai nem hagyják ezt, és rugdossák a fejedet, az nem fordulhat elő szerinted?

Rorschach · http://lowfast.blog.hu 2010.01.19. 00:05:55

@Rorschach:

Csak azért, mert én már jártam így, és két fogam bánta. Jó, én nem tudok földharcolni, csak parasztmódon, rámegyek a nyakára, és leszorítom a földre. De közben ugye mindkét kezem foglalt, meg hátul-oldalt nincs szemem. Na, oldalról jött a rúgás egy cimborától, telibe kapta a számat. Pedig úgy volt, hogy egy-egy ellen játszuk le :)

ommm 2010.01.19. 01:02:45

:D
Szokni kell a pofont srácok, annyi a titok :)
Telepi gyerekeknek nem újdonság...

igazi hős 2010.01.19. 01:19:45

@[sy]: :-)

@belekotty: Szerintem meg 1-1-ben sem működik, mert a szabályos fogásokba nem számolják bele, hogy az ellenfél hátrafejel (bár ilyet már versenyen is láttunk) vagy simán vesén térdel. Nem ismerem az említetteket, de ha olyan jók, akkor a gyorsaságuk legalább akkora előnyt ad, mint a technikai tudás. De így már almát körtével hasonlítok össze.

halljakend 2010.01.19. 01:46:49

@Hybris: én is lány vagyok, és azon gondolkodom, hogy milyen edzésre járjak. Én már alapból viszolyogtam a mesés kelet misztikumától, az ilyesmi nagyon hidegen hagy, valami gyakorlatias dolgot keresek.
Egyszer voltam egy Krav Maga edzésen, egyáltalán nem kell félned, hogy ott égni fogsz. Úgyis béna leszel, mert te vagy a kezdő. Ettől szerintem nem kell félni.
Fekvőtámaszoztatás nem volt azon az egy edzésen, amin én voltam.
Az erőnlétem sajnos nekem (is) pocsék, mozgásmentes életmódot élek, az edzésen meg túl sokat ugráltam, és nagyon kidöglöttem tőle :) Régen, sok évvel ezelőtt úsztam meg keményen :) fekvőtámaszoztam is, de az már igencsak régen volt.

belekotty 2010.01.19. 07:44:31

@igazi hős: Az fejelésre figyelni szokás kérdése. Mi fejvédőben bunyó közben szoktunk fejelni.
A térdes földön meg MMA-ban engedélyezett. Én a fiamnak okató jelleggel mindig nyomok finoman, nehogy má azt higgye hogy egy leszorítással mindent meg lehet oldani.
@[sy]: A kimura ugyebár egy judostól származik mint elnevezés, a garamik pedig szabályos technikák a judóban, ahogy a kimura, az ude garami 3 is.
Annyi hogy feszétésből nem indíthatsz dobást, tehát a Parisian által mutatott ude garami 3-ból indított sumi gaeshi pl tilos. De pl ebi garamiból sumi gaeshit indítani nem tilos.
Mellesleg Yoshida ugye Royce Graciet sode guruma jimevel verte. :-))
A judoban van egy halom gis fojtás, az hogy a magyar versenyjudosok nem ismerik az egy másik kérdés.

[sy] 2010.01.19. 09:16:51

@Rorschach: de, ha a barátai rugdossák a fejemet közben, akkor de.

Laciii 2010.01.19. 10:20:55

"Csernovicki Éva, Karakas Hedvig - a maguk 50 kilojával simán szétszivatják a 80 kilos közepes férfi judosokat a földön."
Amíg a 80 kilós pasik fair play judosok, és a hölgyek a rengeteg edzés és tanulás mellett igen tehetségesek is.

baggins21 2010.01.19. 10:29:11

@belekotty: Vicces a megfogalmazás, mintha azt sugallnád, hogy van a box és minden más stílus jöhet ez alatt. Ha pedig egy mérges boxolót látsz, fuss mert esélyed sincs... Erre van egy szép mondás: "Ha lebecsülöd az ellenfeled, félig már vesztettél is".

Hybris 2010.01.19. 11:02:33

@halljakend: én csak könyvek fölött rohadtam, heti 1 óra tesi egyetemen meg lófsz. inkább árt, mint használ. egyébként nem félek :D majd belejövök. de ha csak egyszer voltál kravmagán, akkor ezek szerint nem jött be túlzottan..

halljakend 2010.01.19. 13:12:04

@Hybris: Hát szerintem csak lustaságból nem mentem vissza, mert nagyon kidöglesztett az első edzés :) Mondta is az edző, hogy túl sokat ugrálok, ki fogok dögleni, és úgy is lett. Szóval az én hibám :) De egyébként jó volt, jófej és szimpatikus volt mindenki.

Hybris 2010.01.19. 16:13:41

@halljakend: eheh, értem :) aztán lehet, hogy egyszer találkozunk valamelyik edzésen :D

burian 2010.01.25. 08:23:57

10 évig thai boxoltam, 72-74 kiló körül jártam akkoriban. Elég jó szinten nyomtam, a súlycsoportomban negyedi-ötödik voltam évekig, szóval és ez heti hat edzésnapot jelent, plusz egy vasárnapi futást. Előtte volt kis dzsúdó, és birkózás is...
Kétszer keveredtem utcai bunyóba, mindkétszer cigók találtak meg. Mindkétszer csúnyán megvertek. Ebből a magam számár a következő tanulságot vontam le: van aki arra születi, arra szocializálódik, hogy öljön, raboljon, verjen és van, aki nem. Aki nem utcai bűnöző garázda, abban olyan morális gátak és félelmek vannak, amelyek esélytelenné teszik egy éles harcban. Ezeket a gátlásokat edzésen nem lehet lerombolni, mert nincs olyan edzés, ahol leszúrhatsz valakit, vagy eltörheted a karját, kinyomhatod a szemét, ehhez be kellene állni zsoldosnak Afrikába. Mégis van haszna az edzésnek, főleg, ha nem látszik rajtad és nem vagy kigyúrva. Ez az, hogy jó eséllyel komoyabb sérülés nélkül megúszod a támadást, ha nem hősködsz és figurázol. Ha felo van készítve a tested a fájdalom elviselésére, ha képes vagy az ütéseket úgy védeni, hogy a legsúlyosabb sérülést elkerüld, az már győzelemnek számít. Az önvédelem nem azt jelenti, hogy az ember győz az utcán, hanem azt, hogy képes nem megdögleni egy olyan helyzetben, ahol a legtöbb ember súlyosan megsérülne. Az ilyen készségek megszerzéséhez az olyan iskolák a jobbak, ahol nem cirkuszi mutatványokat tanítanak, hanem rendesen megdolgozzák a testet, judo, ju-jutsu, kempo, thai box, KM stb. Persze változatlanul a futás a legjobb önvédelem.

Rorschach · http://lowfast.blog.hu 2010.01.25. 08:39:09

@burian:

Amikor megvertek, akkor hányan támadtak rád? Azért nem mindegy, hogy egy ember volt, és az vert meg, vagy vmondjuk hárman támadtak rád egyszerre... Olyan túlerőre meg szerintem semmilyen küzdősport nem készít fel. Hacsak nem növesztesz hátra is szemet, és ráadásként pár kart, meg lábakat.

bbzs 2010.01.26. 12:44:06

sziasztok,

kicsit elkanyarodtak a kommentek az eredeti felvetéstől: szerintem is jóval hosszabb szakaszokat kéne közölni a fordításból... :)

másrészt, ha már végigolvastam az összes hozzászólást, egy-két megjegyzést teszek én is...

magam sem hittem el, amikor az egyik edzőtársnőm (20 év körül 45 kiló) elmesélte, hogy korábban kick-box aerobicra járt (valami ilyesmi névvel), és annyira tetszett neki (meg ugye jól ment), hogy gondolta elmegy kick-box edzésre... aztán sírva jött ki, mert fejberúgták...
kétlem, hogy most pár év és övvizsga után nem gondolja azt, hogy már "tud valamit" (ez persze neki nem hibája!)...
és sok ilyen ember van... tehát a hasonló cikkeknek bizony van alapja, célja, közönsége...
még ha esetleg nem feltétlenül a kommentelő nagyérdemű is az...

van pár érdekes aikidós tapasztalatom, de nem szeretnék a lelkébe gázolni senkinek, ezeket megtartom magamnak...

földharc kapcsán meg:
van egy kedves család aki hozzánk jár bjj-ra, a magam 82 kilójával egész jó egálokat tudok menni mind a 60 kiló alatti lánnyal (magyar bajnok ez-az), mind a 100 kiló körüli (hobbista) apukával (mondjuk ő azért meg-meg kopogtat, én meg őt sosem, a lány elől meg menekülök)...

a technika és erő viszonya azért nem annyira egyértelmű, mint talán a legtöbben gondolják...

Brock Lesnar vs. Frank Mir I-II. valaki?

mindenesetre szerintem érdemes lenne azok véleményére adni, akik valóban több dolgot megpróbáltak már, illetve a "több dolog" közös pontjait figyelembe venni, az azonosságokat keresni hangsúlyozni, nem az ellentéteket...

osu meg minden...

cdrom70 2010.01.29. 14:06:25

@Hybris: Hali

Krav-maga. elég életszerű, elfogadhatóan megerőltető, talán még használni is lehet..
Mozgásnak mindenképp a legjobb legalábbis nekem..)

logikaibukfenc 2010.01.29. 21:16:49

olvastam olyat , amivel egyetértek.
tovább nem olvasom a kommenteket (amúgy is most először)

közöm egyikhez sincs, mégis nagyon egyszerűnek tartom mindet.
söt mindenre képesnek tartok mindenkit.

jó meglátás : folyamatosság elve
rossz megközelítés : mesterré válás

nem kell hozzá sok idő
alap fizikát (3 erő 3 irány - forgómozgás - kis erő itt erre - nagy erő ott arra -)
és biológiát ( csontváz mozgékonysága, izmok kapcsolódási pontjai) igényel,

valamint alap matematikai tudást, azaz inkább csak szemmértéket.
hogy mindig talpra , vagy kézre támaszkodva egyenes gerincel prörögj forogj.

a shaolin 6 évesen azért tudja, mert mozgékony, nem azért mert bivalyerős.
(Toldi sem volt az !)
és azért gyakorol úgy, hogy a föld üsse a kezét és a lábát, de csontja ne törjön.
ezzel lesz képes nagy erejű támadást blokkolni.

de kicsit, meggondolatlant, dühből jövőt már most te is képes lennél, ha
nema kezed emelnéd ütéshez vagy hárításhoz, hanem az ellentétes lábad rogyasztanád hozzá.
ÉS ! (de imádok magyarul írni számomra régi, elfelejtett dolkoról írni)
figyiszt mutatsz neki. gyomorra.
hannyatt fog esni. de minimum négyet lép hátra.

a gorilla a legbékésebb.
aki kiröhögi a "játékos állatkerti cívódást" biztos nem látta, hogy a vad gorilla nem támad inkább.
de vajon honnan tud ájkídózni, tájcsízni és dzsiudzsucuzni?

logikaibukfenc 2010.01.29. 21:23:04

de egy biztos, hogy ököllel, vagy eszközzel nem csap le.
inkább csak talajtornázik.

azaz nem harművészkedik. csak filozófál,
ki a nagyobb, ki van felül.
neki a 4 kezének kell a földön lennie, vagy a hátának.

enyi a szabály.

ha azt a szabályt ismered, hogy kezed nem érhet a földhöz és támadnod kell, de minimum ellenálni (reflex fejfordítás is az) akkor az összes keleti dolgot megérted és nem hókuszpókusznak vagy filmtrükknek fogsz látni.

nem linkelek
videot ;)

logikaibukfenc 2010.01.29. 21:27:11

a magyar paraszt egy seprűvel ugyanúgy tudta ezt régóta, hiszen lóhátról etette a farkast valamikor hajdanán.
ügyes volt.
és megtanulta a középkorban hogy az ostor, a háló, a bőrszíj, a kolomp, vagy a kard
a kasza ellen semmit sem ér.

logikaibukfenc 2010.01.29. 21:35:06

azt pedig csuklyában elrejteni nagyon könnyű
de úriember nem rejteget a ruhájában fegyvert, mert ő maga azzal együtt az.

ha gallérod van és térdelsza földön, akkor három ember sem tud azt megragadva felrángatni

de te kézfogásból földre hasaltathatod egymás után többször is, mert elsőre biztos vissza akar állni.
mint a kejfeljancsi ;)

ne nézz a szemébe, a fej alá kell figyelni csak, a többit megoldja reflexed, az életösztönod.

extaki 2012.06.11. 13:56:56

Érdekes hozzászólások...
Egy biztos, aki volt valós küzdelmekben az tudja, hogy nincs "csodakenőcs" semmire.
Minden küzdelem más és más helyzetet szül.
Ha valaki megtámad semmi mást nem látsz rajta, csak a fizikumát...
Amit nem látsz: Képzettség, elszántság, rejtett fegyverek...stb
Én nem pocskondiáznék semmi stílust-képzést (régóta letettem a voksom valami mellett, mert megtaláltam benne valamit) de az feltűnt, hogy több hozzászóló nagyon favorizálja a Krav Magát.
Csak egy apró észrevétel ehhez:
"kés ellen is nagyon jó"
Aki ezt írta, még nem látott komoly késelést!
Arról nem is beszélve, hogy olyat tanítani sem szabadna, hogy hogyan vegyünk el töltött fegyvert támadótól.
De ez a privát véleményem.
Az durvuló erőszakkal csak úgy tudod felvenni a versenyt, ha te is állattá válsz, mint a támadód... Nem biztos, hogy megéri

Bambusznyárs · http://fighter.blog.hu 2012.06.19. 16:15:18

@extaki: Minden helyzet más és más helyzetet szül szerintem is. Ami viszont tény: a fizikai támadások 95% pár variáció köré épül(nem képzett ketrecharcosok és KAli mesterek szoktak támadni), és ezeket elég jól le lehet modellezni, így tesz pl a Krav Maga is. Kés ellen nem lehet profin felkészülni KravMaga edzésen ez is biztos. A való életben tesztelt alapmozdulatok közül 3-4 verziót azért megtanul a gyakorló, ami egy szituációban az életet jelentheti, sokkal több a semminél. Maroklőfegyvert 2 méteres távolságon belül sokkal könnyebb elvenni, mint egy kést, de ez is kevéssé életszerű, ráadásul magyarországon ez a tipúsú fegyveres támadás jelenleg elhanyagolható, így erről nem érdemes beszélgetni sem nagyon, ha civilek önvédelméről esik szó.

extaki 2012.06.20. 17:32:43

Igen, sok szituáció modellezhető, ezt jól látod. Én Aikidozom (Iwama Ryu) régóta hitvallás ez nálam.
Egy éve Kaliztam és Kés-harcoztam is, mert érdekelt. Nagyon jó tanítót találtam, jó munkahelye volt, amíg dolgozott... :) Hamar nyugdíjazták.
Magas szintű tapasztalat-tudás párossal rendelkezett.
Ezért merem mondani az aggályaimat. A maroklőfegyverrel "jól bánó" támadó meg nem enged a közelébe. Távolodik erősen. Bár hál isten ritka az ilyen támadás. Én csak annyit akartam kiemelni ebből, ha profi késes esik neked, és nincs nálad valami komoly eszköz amivel távol tartod, 5 másodperc - 1 perc alatt rendesen összevagdosnak. Pusztakéz erősen esélytelen sok esetben.