Beszéddel védte meg magát

2010.11.08. 03:07



Péter nevű ismerősöm mesélte el két, veszélyből kibeszélős történetét, 
miután megemlítettem neki a fighterblog önvédelmi postjait.

Annyira példaszerűen reagált, hogy szeretném megosztani a kedves olvasókkal is.
A VESZÉLYFELISMERÉST és VESZÉLYELKERÜLÉST ugyan még tanulnia kell,
de a SzájAikidót kétség kívül feketeöves szinten tolja.Megjegyzem, hogy bunyózni egyáltalán nem tud. 
Előre szólok, nem hősies megoldásokról van szó, hanem olyanokról,ami után lenyeli az ember a büszkeségét, de épségben hazaviszi magát és a kocsiját,és nem kell megtorlástól sem félnie.


1.
10 év körüli japán kocsijával araszolt napközben BUdapesten a Fradi pályánál,
a Könyves Kálmán Körúton az Ülloi úti kereszteződés elott. 
Már vagy a harmadik lámpányi ideje várt hogy fogyjon a sor, és  átjusson a keresztezodésen.
Ekkor egy BMW-és balról az Ülloi úti kanyarodósávot, felvezetősávként használva akart betolakodni az egész sor, és Péter elé. Ezt olyan szerencsétlen irányból próbálta,hogy nem igazán látszódott a szándéka, de legalábbis a barátom nem vette észre , így a sort zárva tartva tovább araszolt 1-2 métert, miután ismét váltott a lámpa.
(A Bmw,az ismerosöm kocsijának "B"oszlop magasságában állt meg, indexelni nem indexelt)
Kb 5-10 másodpercnyi ökölrázás és dudálás után BMW-és emberünk vöröslő fejjel feljebbgurult, lehúzta az ablakát és ezek a szavaknak sikerült kihullania a szájából:

-A K@rva anyád miért nem engedsz be te szemét mocskos...
-Ne haragudj, de mindannyian itt centizünk és azt sem láttam hogy miért dudálsz,és eszembe sem jutott,hogy a kanyarodósávból akarsz egyenesen menni.
-Kiszállok és MEGSZÚRKÁLLAK, te rohadt kis g@ci szemétláda!!!
-Nem szeretnék egy ilyen ügy miatt meghalni,természetesen beengedlek, de amit nem értek: Te most komolyan emiatt ülnél öt évet emberölésért?
eZ NEKED TÉNYLEG MEGÉRNE ÖT ÉVET?
-...(itt egy egymásodperces csönd állt be)
-Amúgy meg tessék menjél, éppen most váltott a lámpa...


2.

Péter kocsija Piros lámpát kap a Moszkva térnél, amikor odalép hozzá egy szép állapotú börkabátot viselo kéregeto a kezét nyújtva.
-vegyen újságot!
-Sajnálom, nincs nálam pénz
-legalább egy kis aprót adj!
-Itt ülök egy ütött-kopott autóban, mackófelsőben, miért gondolod, hogy van nálam pénz? 

Erre olyan mozdulatot kezd el csinálni a kéregeto, hogy nyilvánvalóan mindjárt meghúzza kocsi oldalát, mire Péter a következo pár mondattal oldotta meg a szituációt:

-VÁRJ!!!! Miért nem azzal kezdted, hogy mennyit kell fizetnem, mert különben szétkarcolod az autómat? Úgy egyértelműbb lett volna a helyzet! Mennyit kérsz, hogy ne bánts a kocsim?

Erre annyira elszégyelte magát ez ember, hogy arrébb állt.
 

A bejegyzés trackback címe:

https://fighter.blog.hu/api/trackback/id/tr62432689

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

agyvihar · http://agyvihar.blog.hu/ 2010.11.08. 11:15:53

A BMW-s késeléssel fenyegtőző típus olyan, hogy előbb üt/szúr, és csak aztán gondolkodik, úgyhogy az 5 év nem fogja visszatartani, ha a fejébe száll a vér, mert csak utána jut eszébe, hogy nem kellett volna.

Szóval ha van idő beszélgetni, akkor jó ötlet felemlegetni ezt, de ha gyorsan történnek a dolgok, akkor nem sokat ér.

д · http://www.hovane.blogspot.com/ 2010.11.08. 17:00:27

sajnos igaz, hogy nincs mindig lehetőség kibeszélni magadat a szituációból, de amíg van rá lehetőség, meg kell próbálni.

a bűnözők jó része (főleg a primitívek) nem rendelkeznek jövőképpel, csak a jelennek élnek. sok esetben ezért nem riasztja őket a büntetés mértéke.

Péter ismerősöd pedig ezekben a szituációkban jól reagált, és ami nagyon fontos, nem veszítette el a hidegvérét.

Beren 2010.11.11. 18:26:50

:
Ezt nem tudtam felfogni soha, hogy lehet az, hogy valaki ilyen semmi indokok miatt agyonszúrjon egy másik embert. Ilyenkor még esélye sincs arra, hogy megússza, tuti, hogy elkapják. Ezzel nem azt pártolom, aki megfontoltan nyír ki másokat, de abban van valami ráció. Komolyan, ennél egy mormotának több előrelátása kell, hogy legyen. Félelmetesnek tartom, hogy emberek így tudnak felnőni. Bár ezek szerintem csak az eszközhasználat miatt nevezhetők embernek.

Maurice74 · http://www.personaltraining.hu 2010.11.25. 14:21:44

sajnos tényleg döbbenetes, hogy szinte már mindenkiél kés vagy, csak hogy keményebbnek érezze magát :(

Avenarius 2010.11.28. 15:35:46

megerőszakolást dumával elkerülni ér? igaz, részegek voltak, de ketten jöttek utánam.

60 perc kellett, hogy elhitessem velük, szívesen innék velük tovább, és kívül kerüljenek a kertünkön, ahová utánam nyomultak. de a megmeneküléshez az is kellett, hogy a cigány, kihasználva, hogy a nem cigány barátja nem figyel, odasúgja: "na most menekülj be gyorsan a házba."

másnap volt a 20. születésnapom.
süti beállítások módosítása