Nyáron jön az új Karate Kid, amit az 1984-es film történetét alapul véve készítettek el. A remake készítőknek nagyon nehéz dolguk van, hiszen az eredeti mozi sok szempontból igazán kiválóra sikerült.

A gondnok és mester szerepét játszó Pat Morita (1932-2005) 52 éves volt az első rész forgatásakor. Őszes hajával, tipikus japán kinézetével és mentalitásával, buddhista mondásaival tette hihetővé, hogy egy kicsi és törékeny ember is lehet igazi, bölcs és legyőzhetetlen karatemester. Mr. Kesuke Miyagi! Filmen talán sehol sem volt korábban ilyen szépen ábrázolva a mester és tanítvány személyes kapcsolata, és hogy a karate életforma, és nem csak a harcról szól.

Nagyon felemelő volt gyerekként látni, ahogy a csenevész főszereplő, Daniel Larusso kis lúzerből igazi menő, csajozós karate kiddé válik. Barátság, állhatatosság, és a filmtörténet egyik legjobban eltalált edzőjelenetei miatt szeretem még mindig ezt a filmet. A főszereplő Ralph Macchio mostanra középkorú lett (48), majdnem annyi idős, mint a filmbeli mestere. Huszonhárom éve házas, és két gyermeke van (a másodiknak a Daniel nevet adta, lehet, hogy rá még nagyobb hatást gyakorolt a film, mint rám.) A film zenéjét az a Bill Conti jegyzi, aki a Rocky zenéjét is szerezte, és itt is igen jó munkát végzett.

A gonoszok edzőjét Martin Kove alakította olyan sikeresen, hogy a második és harmadik folytatásban is szerepet kaphatott. Neki is életreszóló skatulyát eredményezett ez a film, gonosz verekedős karakterek sorát kapta ezután.

Az én harmincas korosztályom egy részének még mindig sokat jelent az eredeti, és a legváratlanabb helyzetekben idézgetjük be a film egy-egy jelenetét, mint például ez az úr is, aki üzleti megbeszélésre is Daniel-szanhoz hasonlóan készül fel:

Az új film mester-főszereplője nem más, mint Jackie Chan (Mr Han), aki most 56 éves, és sokkal fiatalabbnak néz ki, mint az eredetiben Morita. Én már azon is elröhögöm magam, ha meglátom, mert túl sok vicces filmjét ismerem, így a bölcselkedő mester szerepében is nehezen lesz hiteles, annak ellenére, hogy újabban már a komolyabb szerepek felé kacsingat. Valószínűleg marad a humor (nézzük csak a trailerben a legyes jelenetet!) és az eredeti jelenetek újrafogalmazása.

A karatekölyköt Jaden Smith, Will Smith fia játssza. Jó mozgású srác, jóval ügyesebb, mint Macchio volt, és színésznek sem rossz. Nem tudok belekötni, de akkor sem hiszem, hogy hozni fogja azt, amit szerettem az eredetiben. Persze ettől függetlenül rohanni fogok a moziba, amikor bejön a film. A történet Pekingben játszódik, ahol frissen érkezett főhősünk a mestere segítségével megküzd az őt zaklató kölykökkel, és természetesen feltűnik egy helyes lány is. A trailert elnézve nyilván csak a címben hagyják meg az utalást a karatéra (eleinte egyébként voltak olyan hírek, hogy átnevezik Kung Fu Kidre), meg hát hogyan is lehetne hiteles egy kínai wushu-legenda, mint Jackie Chan egy karatemester szerepében. A legfontosabb kérdés persze az, lesz-e olyan klasszikus a „kabát fel-kabát le”-edzés (ami egyben lefordíthatatlan szóvicc is Jackie Chan nevére: "jacket on, jacket off"), mint a „kend fel-töröld le”.

A bejegyzés trackback címe:

https://fighter.blog.hu/api/trackback/id/tr11772193

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Palmer Eldritch 2010.02.19. 09:56:00

Ez már anno is szánalmas fos volt.
Gyerekként mikor karate őrület volt és műveltem is, ezt a filmet utáltam. Bruce Lee volt az Isten más szóba sem jöhetett. Persze Chuck azért is Norris már ott figyelt ekkor is :)

seahawk 2010.02.19. 10:13:30

Kár hogy Jackie Chan egyre lentebb helyezi a mércét.
A karate kölyök kung fut tanul kinában?!

Kúrcsány Ferenc 2010.02.19. 10:21:01

Meglepődtem volna ha nem néger a gyerek!

Weboldal készítés olcsón · http://olcsoweboldal.hu 2010.02.19. 10:22:52

Nem valami ígéretes. Szerintem volt már jobb filmje is Jackie Channek.

jofko 2010.02.19. 10:26:04

Nem tudom mit sírtok teljesen fasza lesz ez a film, Will Smith fia külösen tehetséges, és Jackie-vel meg főleg jó párost alkotnak ...

leone007 2010.02.19. 10:29:39

@jofko: pont ezt akartam írni, nekem is tetszik, és WS fia nagyon hasonlít a papára. Lájkolom.

kis_kiraly · http://kiskiraly.blog.hu 2010.02.19. 10:43:49

Ázsiában valószínű hogy Kung Fu Kid lesz a film címe. Gondolom ott azért tudnak a különbséget tenni a karate és a kung fu között ;)

paráznabillegető 2010.02.19. 10:45:55

ez csak akkor lehet jó, ha karatekid vs aliens vs predator vs terminator vs transformers vs freddy lesz az alcíme...

de még így is necces lenne!!!

safranek 2010.02.19. 11:08:49

Jól néz ki a trailer. Az eredetihez képest sokkal akciódúsabb és technikásabb is. Ma már nem elég a daru :D egy jó akció jelenethez.

Csurár apuka 2010.02.19. 11:26:29

Milyen irritáló az a kis köcsög gyerek, tiszta gáz volt a day the earth stood still-ben, itt meg még nagyobbb is.

dr. emmett brown 2010.02.19. 11:58:24

A cím picit idegesítő, de hát azért van, hogy az eredetire utalva behúzza az embereket a moziba. Amúgy a film simán nézhetőnek tűnik a trailer alapján, sztem a gyerek egyáltalán nem idegesítő, a némileg megöregedett Jackie Chan meg olyan, mintha Kitano Takeshi emberbarátabb kiadása lenne.

NickNickNick · http://nemzetiagyhalal.blog.hu/ 2010.02.19. 12:59:17

Jackie Chan kb. 200x annyira képzett, mint anno Bruce Lee volt. Csak meg kell nézni a jeleneteket. Bruce Lee egy utcai verekedő volt, akiből a marketingesek csináltak "hőst".

commandante 2010.02.19. 18:41:26

@Schindler Pistája: mindenképp kell itt niggerezni? menj irogass a kuruc.fos-ra inkább...

navarro · http://fighter.blog.hu/ 2010.02.19. 18:45:04

@commandante: moderáltam, köszi, napközben nem vettem észre

A Bűn Zsoltja 2010.02.20. 11:32:51

@Nick_: ez persze nem igaz, Bruce Lee magából csinált brandet, (mellesleg elsősorba ő stílusalapító és nem színész) de minek is hasonlítgatni??
Ajánlom a következő videót (ill. az eredeti tv interjút): www.youtube.com/watch?v=1orA2iCkEpI&feature=related

Beren 2010.02.20. 18:51:33

A bemutató alapján nem tűnik ez rossz filmnek. Ráadásul mind a mester, mind a tanítvány jóval ügyesebbnek látszik, mint az eredetiben volt, ez szintén előnyére válik. Először nézzük meg, aztán mondjunk róla véleményt. A címben a karate szó viszont tényleg gáz.

A Lesből Támadó Ruhaszárítókötél · http://www.planetside.blog.hu 2010.02.22. 16:03:55

Azért a Karate Kid nagyjából arról szólt, hogy a gyerek megtanulta az alapokat (meg a tojó darut), és erre koncentrálva legyőzte a csilli-villi hülyegyereket. És ez így még hihető, fogyasztható volt.

Namost egy Kung-fu Kid, hogy hozza a napjainkban elvárt látványfaktort olyan dolgokat lesz kénytelen mutatni, amit jó képességű halandó sem lenne képes elsajátítani. Vagy az akciójelenetek lesznek laposak...

Párhuzamként ott van az eredeti Star Wars sorozat összes lézerkardos párbaja (ami nagyjából a nyugati, lovagi vívóiskolák mozgására alapít), szemben a követhetetlen, hihetetlen, zavaros, bár kétségkívül trendi keleties hadonászással, ami az új részekben volt.

Félek, hogy itt is valami ilyesmi lesz.
süti beállítások módosítása