Amnon Darsa krav maga Expert 5 szeminárium Budapest 2010-08-12

Szerencsére mindez egy krav maga-szemináriumon történt, amiről itt olvasható egy rövid beszámoló és egy interjú.

Magas fokozatú izraeli instruktor látogatott hazánkba Amnon Darsa személyében, hogy egy-egy szemináriumot tartson az érdeklődőknek Vácott Pesten.

A tréning elején kemény és pörgős bemelegítéssel nyitottunk. Ezután vágtunk bele a szemináriumi anyagba, ahol kézzel, majd később gyakorlókéssel és bottal estünk egymásnak. Az Expert 5-ös fokozatú oktató 2-2-2, szerinte legyakrabban előforduló pusztakezes, késes és botos támadás típusra mutatott védés-ellentámadás kombinációkat. Az edzés intenzitása alacsonyabb volt mint a bemelegítésé vagy mint egy hagyományos full contact álló vagy földharcküzdelemé. A hangsúly a szituációk mihamarabbi lezárásán volt.

Mint a későbbi beszélgetésből megtudtam, a krav maga nem sport, hanem minden korosztály számára elérhető önvédelmi rendszer, ezért nem elsősorban az élsportolói erőnlét elérése a cél. Az önvédelem pszichológiai része legalább annyira fontos, mint a technikák elsajátítása.

Mindháromféle támadásra két-két védekezési variácót gyakoroltunk be. Később, nehezítésképpen a támadó ezeket tetszőleges sorrendben és tetszőlegesen jobb- vagy balkézzel indíthatta. Hererúgás, hereütés, tarkórúgás mind-mind szerepelt a technikai repertoárban, egyszerűen mert ezek működnek a legjobban és legkönnyebben.

Végül csukott szemmel kellett várakozni, az ismeretlen irányból késsel vagy bottal jövő agresszióra. Ez a gyakorlat inkább szólt az adrenalin és a figyelem növeléséről, minthogy ténylegesen a zárt szemmel történő védkezés szupernindzsa képességét fejlesztené.

Csodák nincsenek, két óra alatt itt sem lettem mester, de megértettem, hogy a való életben leggyakrabban előforduló támadásokra érdemes leginkább felkészülni, egyszerűen megtanulható technikákkal. Ezeket addig kell gyakorolni, hogy a leveseskanál szájhoz emeléséhez hasonló automatizmussal menjen. Minél egyszerűbb a mozdulat, annál kevesebb idő alatt fog rögzülni.

Végtére is elégedetten fejeztem be a szemináriumot, hiányérzetem csak azért volt, mert túl sok technikai és elméleti kérdés maradt bennem, amiket az alábbi olvasható interjúban az idő rövidsége miatt nem tudtam mind feltenni Amnon Darsának.

Fighterblog: Köszöntöm Magyarországon, örülünk, hogy ellátogatott hozzánk!

Amnon Darsa: Üdvözlöm és köszönöm!

Úgy tudom, hogy hazánkban jelenleg négy Expert 1-es, egy Expert 2-es és időszakonként egy Expert 3-as fokozatú krav maga-oktató tanít. Az ön fokozata Expert 5. Mit jelent ez? Hogyan hasonlítható össze a hagyományos harcművészetek fokozataival?

Ez csak annyit jelent, hogy elég régóta gyakorlok. Ha a fekete övhöz hasonlítanánk, ez olyan 5. dannak felelhet meg.

Akkor azt lehet mondani, hogy az Expert fokozat a fekete öves mesterfokozatnak felel meg?

Ha le akarjuk nagyon egyszerűsíteni, akkor igen, körülbelül annak felehet meg. Egy Expert fokozat megszerzéséhez úgy tízezer óra edzés szükséges, ennél én némileg többet teljesítettem.

Nagyjából hány órát vagy évet edzett eddig?

Maradjunk inkább az éveknél, azt gyorsabban összeadom. 13 éves korom óta edzek, és most 38 vagyok, szóval 25 éve, és 15 éve tanítok.

Mi a fő különbség a krav maga és a hagyományos harcművészetek között, amelyek önvédelemre is alkalmasnak hirdetik magukat?

Az egyik fő különbség, hogy a krav maga az utcán születt, az utcára. Imi, az alapító, vagyis Imi Lichtenfeld, aki amúgy magyar származású volt, a növekvő számú antiszemita támadások ellen hozta létre. Később Izraelben a katonák védelmére a lőfegyverek, bajonettek elleni közelharctechnikák alkalmazásával bővítette, a kés- és botvédekezésen kívül.

A másik fő különbség, hogy az ember természetes reakcióira épít, azokra a mozdulatokra, amit ijedtségkor automatikusan tesz a test. Fölrántjuk a kezünket, behúzzuk a fejünket. Az ezekből létrehozott technikák mind nagyon egyszerűek, nem látványos, és nem is szép mozdulatok, csak működnek. Működnek, és a legjobb védekezést nyújtják, hogy megmentsék az életed. Ennyi az egész.

A krav maga használja a legismertebb harcművészetek, például a boksz, a birkózás, a dzsúdó, a karate vagy a thai box technikáit?

Nem tudom azt mondani, hogy Imi vagy Eyal (Eyal Yanilov, korábban az IKMF, most a KMG vezetője) ezt vagy azt a technikáját ettől vagy attól a stílustól vette át. Egy ütés az ütés. Hányféleképpen lehet ütni? Egyenes ütés, köríves ütés és a horog. Persze van különbség, hogy melyik ökölcsonttal ütök, és függőlegesen vagy vízszintesen tartom az öklöm. A védés mindegyiknél ugyanaz! Vagy külső vagy belső blokkal hárítjuk. Persze vannak mindenféle cifra variációk, hogy ide forgatod a csuklód, hogy oda rakod a kisujjad közben, de legvégül mind csak felesleges szarakodás. A legyorsabb, legösztönesebb, legtermészetesebb mozdulatot kell használni. Ha felesleges mozdulatokat is betanulsz, nem fogod tudni alkalmazni, amikor valódi stresszhelyzetbe kerülsz. Ezért nincsenek nálunk nagy és köríves vagy szép mozdulatok. A pontból B pontba akarsz eljutni a legrövidebb úton azért, hogy megvédd magad.

Hány éves kortól hány éves korig lehet elkezdeni krav magát tanulni?

Izraelben már 4-5 évesen is van aki elkezd krav magázni. Persze ne olyan edzést képzeljünk el, mint ez, amit éppen befejeztünk. Sokkal inkább játékokról van szó, ahol megtanítjuk, hogyan legyenek éberek, hogyan kell a veszélyt felismerni és elkerülni, mielőtt komolyra fordulna. Normálisan 11-12 évesen szokták kezdeni a gyerekek a rendes tréninget, Izraelen kívül inkább úgy 15 évesen. (Kravjunior.com) Nemrég volt egy tanítványom, aki oktatói képzésen vett részt és ötvenéves volt, persze ő már rendelkezett többéves küzdősportmúlttal. Több sima tanítványom is van, aki ötven felett jár, és rendszeresen részt vesz az edzéseken. Aki tud járni és mozogni, azt megtámadhatják az utcán, de ez azt is jelenti, hogy krav magát is tud tanulni.

És mi van a hölgyekkel? Van külön női edzés?

Alapból a hölgyek is a normál edzésre mennek, így mindenfajta testalkatú férfiakkal eddzhetnek együtt, ami sokkal életszagúbb. Külön kérésre tartunk női edzést is, ahol azt a néhány különbséget vesszük át, ami inkább a nőket veszélyezteti: hajhúzás, pofozás, lefogások, leszorítások, nemi erőszak kísérlete. A többi gyakorlat ugyanaz, mint a férfiaknál, amiket a női testalkathoz igazítunk.

Körülbelül mennyi edzés kell ahhoz, hogy alapszintű, már valamennyire használható önvédelmi tudásra tegyünk szert?

Ha valaki rendesen látogatja az edzéseket, három hónap alatt elsajátíthatja az alapokat, ami elég lehet egy szemből érkező támadás elhárítására. Ez P1-es fokozatnak felel meg. Itt kell megjegyeznem, hogy ez mindig függ az ember személyiségétől, és az adott szituációtól. Akár vehetjük azt a példát, hogy én az Expert 5 fokozatommal együtt is, ha figyelmetlen vagyok vagy elnézek egy szituációt, akkor bekaphatok egy váratlan ütést, amitől már el is ájultam, és vége a sztorinak. Ezzel szemben lehetséges, hogy egy teljesen kezdő, aki alig látott két edzést, felismeri a szituációt, amivel már találkozott az edzésen, így az ott tanultak megmentik az életét. Nem egy ilyen történt már. A lényeg: mindig legyél annyira éber, amennyire csak lehet. Ha nem vagy felkészülve, ha nem vagy éber, semmilyen gyakorlás vagy tudás sem fog rajtad segíteni.

Ezek szerint nemcsak fizikai, hanem mentális felkészítést is tanít.

Hogyne, a fizikai rész a kisebb fontosságú, a figyelem és a szituációk korai felismerése, ami fontosabb.

A mostani edzésen amikor az övbe rejtett késért nyúlt a támadó, és ezt észre kellett venni a válla emelkedésén, majd megelőző ütést mérni rá, az valami ilyesmi volt?

Pontosan erről van szó!

Mi a véleménye a magyar instruktorokról és tanítványokról?

Az instruktorok mindegyikét személyesen és elég jól ismerem, hiszen én is részt vettem a tréningezésükben, vizsgáztatásukban. Az ő és tanulóik színvonala igen jó. A magyarországi krav magások teljesen egyenértékűek a bármely más országban élő gyakorlókkal.

Magyarország hogy tetszik?

Sokszor jártam már itt, de igazság szerint mindig annyira elfoglalt voltam, hogy nem volt időm körülnézni. Most viszont egy héttel hamarabb jöttem egy másik, két hétvégés képzés, a kettlebell miatt, így maradt végre időm turistáskodni. Nagyon tetszik az ország és Budapest.

Segédkezni jött, vagy vizsgázni kettlebellből?

az RKC I–es képzésen, amit korábban már megcsináltam, segédkeztem. Az RKC II-es instruktori kurzust pedig végigcsinálni fogom. Izraelben én voltam az első RKC I-es fokozatú kettlebelloktató, és most az RKC II-vel megint én szeretnék lenni a legmagasabb fokozatú.

Megj.: Ezen az RKC-képzésen volt alkalmunk beszélgetni Pavel Tsatsouline-nal is, a kettlebell "atyjával", hamarosan jön az interjú is! 

Megj. 2: A krav magában 3 szint létezik: az első a P vagyis Practicioner, ami gyakorlót jelent, itt 5 fokozat van. A második szint a G vagyis Graduate, ami a haladó szintet jelöli, itt is 5 fokozat van. Ezután következik a Expert szint, ami szakértőt jelent. A kettlebelloktatói képzésen két szintre lehet levizsgázni, ezeket RKC I-es és II-es fokozatnak nevezik.

A bejegyzés trackback címe:

https://fighter.blog.hu/api/trackback/id/tr822229749

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Viktor H 2010.08.19. 12:15:14

Sziasztok!

Már épp kérdezni akartam mikorlesz fent az RKC-s riport:-)

Kint voltam mint fotós, szerintem még beszéltünk is .

navarro · http://fighter.blog.hu/ 2010.08.19. 12:17:37

@Viktor H: hali, hát ahogy sikerül begépelni :) a héten sok a meló, de hétvégén megcsinálom

Viktor H 2010.08.19. 12:38:17

@navarro:

fotó/videó készült esetleg?

www.Bisex.hu · http://www.bisex.hu/aff/99e46a59d4f8188eda373d36ecd8cc3a 2010.08.19. 13:47:04

megnézném a suttyót egy igazi éjszakai életben dolgozó kempóssal szemben. megenné egy pillanat alatt. izraeli halandzsa ez a krav magagama gumi humicsa. vagy egy koreai karatés is simán megkajálná :)

DartagnanX 2010.08.19. 14:05:08

@www.Bisex.hu: Szerintem okozna meglepetéseket a kempósnak. A krav egyszerű és brutális. Szerintem 25 év gyakorlás után ezt a figurát nem sokan "ennék meg".

Azazello007 2010.08.19. 14:10:55

@www.Bisex.hu: egyáltalán nem vagyok otthon az ilyesmiben, de nekem a cikkből és az interjúból úgy tűnt, a krav-maga elsődleges célja (persze a mesterfok más) nem a képzett harcművészek elleni eredményes küzdelem lehetőségének megteremtése, hanem a mindennapi életben - az utcán - adódó szituációk kezelése.

д · http://www.hovane.blogspot.com/ 2010.08.19. 14:21:36

amit itthon tanulható (úgynevezett civil) krav maga, az átlag embereknek lett kitalálva, akik az átlagos (az utcán leginkább előforduló) támadásoktól kell megvédeniük magukat.
amikor elmész krav maga oktatásra, akkor nem a navy sael egyik katonájától kell tudni megvédeni magad, hanem egy rád rontó suttyótól.

a krav maga az egyszerűségre, és az agresszióra épít. ez könnyen tanulható, nehezen felejthető.
viszont ha nem megfelelő az oktató, akkor az alapokat nem tanítják rendesen, mint pl. az ütés. lehet, hogy meg tudja ütni az embert, de eltörik az ökle, és akkor már ott van a védekező, törött kézzel, és nem tud mit csinálni a többi támadóval, vagy saját magával.

a krav magának egy baja van: a marketing miatt mindenhatónak, és mindent legyőzőnek van beállítva. sajnos, ez így nem állja meg a helyét.
nagyon hasznos önvédelmi módszert, de nem készít fel (nem is készíthet fel) minden helyzetre, eszközre stb.

az ember járjon le, tanulja, gyakorolja, de nem szabad abba a hibába esni, hogy "sérthetetlen" lesz.

ja, és még valami:
"Az egyik fő különbség, hogy a krav maga az utcán születt, az utcára."
ez nem csak a krav magára igaz. pl. az eskrima a mai napig is az utcán fejlődik a legtöbbet. ott alapból úgy kezdődik egy balhé, hogy valakinél fegyver van, kés, bot, macséta, mikor mi. az ottani technikák, trükkök tényleg azért működnek, mert tesztelték már élesben.

Bambusznyárs · http://fighter.blog.hu 2010.08.19. 14:21:55

@www.Bisex.hu: Attól tartok kedves Bisex, hogy ezek az emberek jobban tiszetlik egymást annál, hogy miattad egymásnak essenek:-)

monday 2010.08.19. 14:23:16

@www.Bisex.hu: Honnan veszed a bátorságot, hogy lesuttyózz itt bárkit is? Inkább jelentkezz egy krav maga edzésen, és mutasd meg mindenkinek, hogy mit tudsz.

Azt már tudjuk, hogy mit nem tudsz. Nem tudsz tisztelettel beszélni egy komoly harcművészről, és nem tudod, hogy a karaténak semmi köze Koreához.

Jó étvágyat!

nick: 2010.08.19. 14:47:36

@www.Bisex.hu: menj el egy edzésre, aztán amikor 3 perc alatt nyolcadszor fekszel ki, majd biztos megpróbálod átgondolni, amit ideböffentettél :-P

Beefboneknock (törölt) 2010.08.19. 14:49:21

szerintem mint biszex kollégánk neve is mutatja , meglehetősen megosztott személyiség lehet, és ezt próbálja itt is érvényesíteni, le kell szarni az ilyet :)

köszi a cikket, tanulságos volt

Archenemy 2010.08.19. 15:08:32

@www.Bisex.hu: lefogadom te buzi vagy!!!
.
.
.
:p

huvosvadasz · http://huvosvadasz.blog.hu 2010.08.19. 15:12:47

Érdekes volt a cikk, és elég visszafogottnak tűnik az interjúalany (ami nekem mindig hitelességet sugároz), de azt sosem értettem, hogy miért kritizál valaki olyan dolgokat, amiket láthatóan egyáltalán nem ismer. Lásd a burkolt utalást arra, hogy a harcművészetek (úgy általában) nem az utcára, illetve a valós harcra születtek. Hát a legtöbb - főleg ami elég sokáig képes volt fennmaradni - pontosan arról szólt.

Sőt, hát párszáz évvel ezelőtt ezek a konfliktusok gyakoribbak voltak. Ettől persze a krav maga még lehet jó, és ha jó, akkor nem kell azzal marketingelni, hogy reálisabb, mint a többi. Van mögötte egy elv (hogy természetes reakcióra épít), amit lehet vitatni bőven, és szerintem részben csak duma, de amiket elmondott a fazon, meg amiket ismerősöktől hallottam, az nem hangzik rosszul. És picit ellent is mond a természetes reakcióknak.

Franky4fingers 2010.08.19. 15:15:41

@www.Bisex.hu:

a krav magában az a jó, hogy nyers- brutális, és- szemben a küzdősportokkal- nem sportszerű. Here, nyak, szem, térd.

egy képzett küzdősportos nem számít rá, hogy ezekre a helyekre kap ütést, és reflexből nem is üt ezekre a helyekre.

És éles helyzetben csak a beidegződött dolgok működnek.

(amúgy meg az igazság itt van:az Expert 5 fokozatommal együtt is, ha figyelmetlen vagyok vagy elnézek egy szituációt, akkor bekaphatok egy váratlan ütést, amitől már el is ájultam, és vége a sztorinak. )

nincs mindenható védelem, de ha már azt felismered, hogy jobb ha most menekülsz, már előrébb vagy

Franky4fingers 2010.08.19. 15:18:02

@huvosvadasz:

A mai világban kell a marketing. Minden küzdősoprt mindenhatónak hirdeti magát, így a krav maga is.

Kérdés, hogy ki mire akarja használni (lásd előző hsz-em) arra jó. Amúgy mega z önvédelem így is úgy is fejben dől el.

д · http://www.hovane.blogspot.com/ 2010.08.19. 15:25:12

@Franky4fingers:
de a marketinggel ne verjék át a tanítványokat. ez fontos.
pl.: az aikido, szép, és harmonikus harcMŰVÉSZET. de ne hirdessék magukról, hogy az aikidoval egy komoly támadással szemben meg tudja magát védeni az ember(hacsak nem az egész életét, napi 10 órával ezzel töltötte).
a krav magáról ne hirdessék azt, hogy minden helyzetben jól meg tudja védeni magát a tanuló, mert nem így van. mondják el az igazat, hogy az alap támadások, az átlag támadók ellen hatékonyabban tudja magát megvédeni a krav magás.

huvosvadasz · http://huvosvadasz.blog.hu 2010.08.19. 16:04:45

@Franky4fingers: Marketing mindig kell, és ha csinálja a fickó, akkor nyilván hisz benne. Az egy dolog. Beszéljen róla, amennyit jól esik. A megjegyzésem arra vonatkozott, hogy nálam pl. rontja a hitelességét, ha olyan dolgokról nyilatkozik, amikhez nem ért. Már csak azért is, mert szerintem bármit is állítson magáról bármilyen rendszer, egy képzett harcosnak nem árt, ha többe is van belelátása. Ha másért nem, hát azért, hogy felismerje, hogy kivel áll szemben. Na, elkalandoztam.

: Mondjuk a hatékonyabban rész sem igaz. Minél hatékonyabban? :) Mindennél? Szerintem a lényeg az - ahogy ez egyébként az interjúban elhangzott - hogy az átlag (sportolni, túl sokat belefeccölni nem vágyó) ember ezzel többre megy, illetve hogy mivel nagyon célzottan erre és csak erre tanít, ezért gyorsabban jut el egy használható szintre. Mármint ez az állítás. Mert én azért szkeptikus vagyok azzal szemben, hogy egy fejben alapból nem ott levő ember (és képzés nélkül ilyen a többségünk sztem) pár hónap alatt bárhova is eljutna. Kap egy pofont, és azt se tudja, hogy hol van. Ütni sem lehet megtanulni hatékonyan ennyi idő alatt. De ettől még mindig lehet gyorsabb ez az út.

Brutálisnak (megint az interjúra utalva) meg a legtöbb távolkeleti stílus is elég brutális. Alapól. A versenyszabályok meg a sport nem, de az más kérdés.

kovácske 2010.08.19. 16:28:20

fighter.blog.hu/2009/12/14/marc_animal_macyoung_a_fighteren

az itt megadott angol nyelvű linken olvasgatva kiderül az is, hogy bullshit az "utcán születettt", meg az is, hogy a bármely közelharc rendszer oktatója, tanulója, szurkolója szájából elhangzó nagy ígéretek mire kellene hogy figyelmeztessék az érdeklődőt.
sőt még az is ott van, hogy mire ne számítson és mire igen, aki "alkalmazni" akarja a tanult ütés-védés technikákat.
egyébként persze tök zsír, akármilyn márkanév alatt gyakorolsz, egy kis mozgás mindig jót tesz.

standup 2010.08.19. 16:47:19

Sziasztok!

Egy kis segítséget kérnék az egybegyűltektől!
Régóta fontolgatom, hogy elmegyek valamilyen harcművészeti edzésre, csak kiválasztani nem sikerült.
Az önvédelem másodlagos, mert még soha nem támadtak meg, ha meg egyszer megteszik, akkor két atombiztos módszerem van:
- magam alá vizelek
- magam alá vizelek és utána elájulok.

Mivel ebben már ilyen profi vagyok, legfőképp olyan edzésre szeretnék menni, ahol leizzasztanak és némi esztétikai hozománya is lesz egy idő után az edzéseknek. Némi zsír le, izom fel...

Erre melyik küzdősport a legalkalmasabb?

PS: Kung-fut próbáltam, de este már nincs agyam az ottani pantomimgyakorlatokhoz. Így olyat keresnék, ahol kevés a filozófia (illetve lassítva hadonászás) és sok a fizikai terhelés.

röntgenszeműlány 2010.08.19. 17:03:53

@standup: Szerintem szkrollozz feljebb, és megtalálod a választ. Itt viszonylag kevés pantomimgyakorlat lesz. Vagy amikor mégis lesz, akkor meg örülni fogsz annak, hogy végre van időd visszagyömöszölni a tüdődet a helyére.

megint 2010.08.19. 17:09:02

Kemény sport ez, és pont az a lényege, hogy felesleges táncmozdulatok nincsenek benne, alap esetekben nagyon is hasznos ez, talán még a boxot tudnám említeni

standup 2010.08.19. 17:10:22

@röntgenszeműlány: A cikk tetszett, de mint teljesen kívülállónak, az nem derült ki belőle (oké, nem is ez volt a cikk célja :)), hogy fizikailag mennyire megerőltető az edzés.
Illetve mivel az izraeli mester azt mondta, hogy akár idősek is járhatnak edzésre, ezért nem tűnik annyira megterhelőnek. Vagy én értettem félre valamit?

huvosvadasz · http://huvosvadasz.blog.hu 2010.08.19. 17:20:33

@standup: Ha nem érdekel a harc semmilyen formában, akkor felesleges harcművészettel/küzdősporttal tölteni az idődet. Ahhoz, hogy érdekeljen, persze nem kell azon pörögni, hogy te majd az utcán pofánversz valakit. Sok mást is lehet tanulni a dolgból. De _minden_ edzés, ami ér valamit az teljes figyelmet igényel. Hozzáteszem, hogy ez teljesen más jellegű figyelem, mint ami egy irodai munkához kell, ezért hiába mész le agyilag fáradtan, utána mégis felfrissülve jössz ki (Na nem fizikailag), mert másra figyeltél és másképp.

Odafigyelés nélkül viszont semmit nem érdemes csinálni (focizni sem), mert egyrészt nem ér lószart sem, másrészt megsérülsz. De ahogy mondtam, ha a harcból semmi nem érdekel, akkor válassz mást. Menj el kosarazni, az pl. egy jó játék és jó alkatot csinál szerintem. Mondjuk hamarabb cseszi szét az izületeidet, de a labdajátékok már csak ilyenek.

д · http://www.hovane.blogspot.com/ 2010.08.19. 17:22:58

@standup:
ha nem vagy jó fizikumú, ergo eszközt szeretnél használni, akkor az eskrimát ajánlom: www.eskrima.hu
szeptembertől lesznek edzések, most szünet van.

д · http://www.hovane.blogspot.com/ 2010.08.19. 17:24:35

@huvosvadasz:
jobban, mintha nem gyakorolna semmit. vagy mintha versenyszerűen sakkozna :)

standup 2010.08.19. 17:25:02

@huvosvadasz: 155 cm vagyok, szerintem szarul kosaraznék :)

Lehet, hogy rosszul fogalmaztam. Az aerobic is jó lenne, de eddig mindegyikről kimenekültem. Nem fizikailag volt kemény, hanem túl "puha".

Amikor kung-fuztam, az erősítő edzéseket nagyon szerettem, az egymáson gyakorlást is. Nekem csak az a része nem tetszik, amikor lassú pantomim van, meg amikor egy helyben állva áramoltatni kell a csí-t. Nagyon nem az én műfajom (nem leszólni akarom! csak nekem nem fekszik).
Ezért keresnék olyan küzdősportot, ahol a fizikai terhelés nagyobb súllyal esik latba.

standup 2010.08.19. 17:27:03

: Erősebb, rugalmasabb, gyorsabb, izmosabb szeretnék lenni. Edzésen vicces a verekedés, de valódi verekedésben nem szeretnék részt venni, ez egyáltalán nem célom.

A fenti célok se irreálisak, magamhoz képest szeretnék fejlődni, nem világversenyen indulni :)

д · http://www.hovane.blogspot.com/ 2010.08.19. 17:28:11

@standup:
bírkózás :)
karate, mma, box, kick-box, thaibox, savate. ezek erőalapú stílusok.

standup 2010.08.19. 17:36:07

: Becsszó, nem vagyok szőke, de mi az az mma és savate?

Monarch (törölt) 2010.08.19. 17:44:55

@standup: En a helyedben nem kuzdosporttal foglalkoznek, hanem kettlebellel, www.kettlebell.hu, de ha mindenaron kuzdosportolni akarsz, akkor a capoeiratol a krav-magaig vagy akar a sima boxig sokminden jo lehet.

zuhor 2010.08.19. 18:00:56

standup!
A legjobb ha a futást tanulod! A lehető legjobb és a leggyorsabb védekezéstechnika, ráadásul erősít, frissít, karcsún tart.
Egyébként saját tapasztalatom(én is tanultam önvédelmet, utcai verekedést)Szégyen a futás de hasznos! PÜláne ha te vagy a gyorsabb

atleta.hu · http://www.atleta.hu 2010.08.19. 18:01:40

@standup: Muggsy Bogues 160 cm és 14 szezont játszott az NBA-ben :).

Hát ne pantomimozz. Melyik stílusban van pantomim? :) Ja, a kung fu az a kínai stílusok európában (meg a nem komcsi kínai területeken) használt gyűjtőneve. Nincs olyan, hogy a kungfu (még kevésbé, mint "a karate"). Egy külső stílus edzésén jó eséllyel nem fogsz te chi áramoltatást gyakorolni. A legtöbb helyen szerintem ezeket külön tanulhatod (pl. elmész mellette külön tai chizni, ha az érdekel, vagy megtanítanak egy chi kung gyakorlatot, aztán vagy gyakorlod magadnak otthon reggelente, vagy nem). Eleinte ez nem érdekli az embert, és nem is kell, hogy érdekelje.

navarro · http://fighter.blog.hu/ 2010.08.19. 18:05:34

@standup: @Monarch: pontosan, a kettlebellt mindenképp nézd meg, és ha még szeretnél mellé valamit, akkor egyszerűen boksz (vagy ha érdekel a földharc, akkor brazil jitsu, mma)
tájékozódásként kicsit nézz körül itt a blogon, hátha segít

Nick Leeson 2010.08.19. 18:53:09

: Hi!
Nem szeretnék belepofázni, de mégis milyen "praktikus" önvédelem az, ahol megtanulsz baszottnagy késsel, meg botokkal önvédekezni?
Egy átlagos napon, munkába menet hány bot és hány tizenvalahány centis kés (fullra büntetendő) van nálad, gyorsan előkapható helyen? Nyilván egy se. Akkor hogyan is véded meg magad ezekkel?

Nem akarom leszólni ezt a sportot sem, de ahogy elgondolom logikusan nem egy tipikus önvédelmi sport ez az eskrima...

huvosvadasz · http://huvosvadasz.blog.hu 2010.08.19. 19:04:43

@az aki: Önvédelem, hülye szó. Harc. Pont. Meglepődnél, hogy hány ember zsebében lapul ott a becsukható vadászkés. Persze azt előkapni elég cinkes, mert ott akkor jó esélllyel meghal valaki. A bot az escrimában olyan 60-80 centi, akár nálad is lehetne, de a lényeg az, hogy a fegyverhasználatot megtanuld. Van egyébként pusztakezes védekezés is a rendszerben, de nekem oktató mondta, hogy hát az úgy szép, meg jó, de ...

Szóval a lényeg az eszközhasználat, meg a technikák. Fegyver meg adódik. Pl. ha kocsmában vagy, akkor ott a sörösüveg vagy a korsó. Vagy a szék. Vagy a partvis a sarokban. Nem árt, ha tudsz velük mit kezdeni, ha véletlen bajba kerülnél.

Ashi Valkoinen 2010.08.19. 19:20:37

Nagyon jó a cikk, tetszett. Rendszeresen olvasom a blogot, sok sikert a jövőben is.

Egyébként BiSex-szel ne foglalkozzatok... csak a beteges oldalának kommentel, mert így tudja reklámozni. Lehet egyből tiltani, én is így tettem a MÁV-blogon.

Androsz · http://migransozo.blog.hu 2010.08.19. 19:40:14

Jó cikk.

Annak idején Bruce Lee is azzal vált különlegessé - azon kívül, hogy fehéreknek kezdte tanítani a kínai harci technikát -, hogy tudatosan ötvözte a különféle harci technikák, köztük még a boksz használhatónak látszó elemeit is egy gyakorlatiasabb harcművészetbe. Jót szokott tenni időnként egy kis vérfrissítés.

A klasszikus harcművészetek valóban gyakorlati célzattal születtek. Csak egy olyan korban, amikor egész más helyzetre kellett felkészülni. Háromszáz éve nem pisztollyal, hanem karddal fegyverezte fel magát egy férfi, Japánban is és Franciaországban is. Japánban a bot, nuncsaku, tonfa, kuszarigama azért vált harci eszközzé, mert a parasztnak szigorúan tilos volt fegyvernek tartott fegyvert hordania. Az ázsiai tradicionális harcművészetek tradicionálisak, vagyis egy elmúlt korszak hagyományos technikáit összegzi. Jót tesz időnként egy kis vérfrissítés.

Zz_ 2010.08.19. 19:46:22

Hát igen... imádtam Tal edzéseit.

venszivar 2010.08.19. 20:51:29

@huvosvadasz: Én egyáltalán nem értek s nem is akartam soha "EHHEZ,ILYENHEZ".Úgy 11 éve történt,hogy egy nálam idősebb kol.-nak, volt egy 25-26 éves igen jóképű s szépen kigyúrt fia, aki állítólag platina öves srác volt s egy nagyon elegáns menő helyen vigyázott a rendre.Jött egy arab !ÁLLÍTÓLAG ,én nem voltam ott,de 1000%,hogy megtörtént!No egy bökővel,úgy az 5.másodpercben melbe akasztotta a srácot,úgy,hogy hetekig haldoklott,majd hosszú hónapokig s talán soha nem lett 100-as.Nos a te írásodat tartottam korrektnek,ezért jelöltelek meg.Sokszor nem a tudás,hanem sok más is számít.......!?

Androsz · http://migransozo.blog.hu 2010.08.19. 21:26:18

@venszivar: Sokszor nem a tudás számít. Ha az a rühes arab - de persze találhatnánk helyette másféle figurákat is - váratlanul, rejtve vette elő a kést, a bajnok pedig nem számított arra, hogy egy ilyen helyzetben szurkálásra kell számítania, akkor ott nincs tudás. Az élet eseményei sajnos nem ügyelnek a hepiend iránti elvárásokra. A harci képességek sajnos csak akkor jelenthetnek előnyt, ha a támadó jelét adja a támadási szándéknak, és a másik legalább észlelheti azt. Onnantól jön a reflexszé vált gyakorlat, már persze ha van. Akinek nincs, az pedig sajnos jobban teszi, ha kerüli az összetűzést, bármilyen öves is, mert ott nincs szabály. Ezt egyébként a krav maga oktatói is mindig komolyan elmondják.

LightofPyre 2010.08.19. 23:11:30

Kedves Navarro!

Bocs, én lehet hogy nem vagyok teljesen naprakész a szervezeti átalakulásokat illetően, de mintha Eyal már nem az IKMF-ben lenne, hanem a Krav Maga Globalban (és így a magyar kravosok is KMG-sek)?

Egyébként ha jól tudom a legváltozatosabb technikák a civil oktatáson vannak krav-ból, mivel a civileket érheti a legtöbbféle támadás. Ha a normál napi rutinban gondolkodik az ember, nem arra kell felkészülnie, hogy harcművész mesterek támadnak rá. Legyőzhetetlen meg úgyse leszel semmitől.

Bár sokat mutat arról, hogy egy E4-szintű kravos elég húzós ellenfél, ha az ember megnézi Tommy Blom ketrecharcos videóját.

@standup: www.kettlebell.hu instruktorok menü, jópár van. Menj el privát edzésre és csináld otthon, vagy csatlakozz csoporthoz, heti két edzéssel már pár hónapon belül nagyot ugrik az izomzat, nincs aerobikos ugrálás vagy követhetetlen koreográfia, van 6 alapgyakorlat, azzal negyed év alatt kis odafigyeléssel le lehet dobni 10 kilót (kb. 15 lemegy 5 kiló izom feljön), úgy hogy nem érzed rosszul magad és nem jön vissza ha eszel.

Kravver 2010.08.19. 23:12:40

Nagyon tetszik a poszt is, és a KravMaga is.
Mindenkinek csak javasolni tudom.

chaimhowk (törölt) 2010.08.20. 02:51:18

nagyon jó cikk. nagyon jó a kravmaga is, csak ajánlani tudom

kpityu2 2010.08.20. 06:06:03

"Egy ütés az ütés."

hunyuan 2010.08.20. 09:34:33

a krav maga nem harcművészeti stílus, heanem önvédelmi rendszer..,
az elöbbieknél van egy kis filozófiai háttér
ettől függetlenül nagyon hatékony

toi 2010.08.20. 10:32:26

@nick:: már az erőnléti bemelegítésnél kidőlne.

toi 2010.08.20. 10:48:04

@az aki: szerintem félreértetted. nem azzal való küzdést tanítja (persze felsőbb szinteken igen), hanem az ellen való védekezést. pl. késes fenyegetés, támadás, botos fenyegetés, támadás... fojtások, lefogások, földharc...

д · http://www.hovane.blogspot.com/ 2010.08.20. 11:26:22

@standup:
savate francia box. olyan, mint az angol, csak van benne rúgás is.
pl.:www.youtube.com/watch?v=Le8AOxtskp8&feature=search

mma: kevert stílus. mixed martial arts.
ütős, birkózós stílusokból összerakott rendszer. ketrecharc.

д · http://www.hovane.blogspot.com/ 2010.08.20. 11:47:10

@az aki:
mint huvosvadasz is megírta, sokat jelent, ha a környezet nyújtotta eszközöket tudod használni. a támadóval szemben úgy tudsz előnyre szert tenni, ha valamilyen eszközt felhasználsz.
nagyon sok embernek nincsen arra lehetősége, ideje, fizikuma, hogy pusztakézzel meg tudja magát védeni. az öklöt, az alkart stb. fel kell keményíteni, sokat kell kesztyűzni, hogy jól menjenek a technikák, és mindezek ellenére is nagy eséllyel alul marad az ember. ezért kell tudni eszközzel bánni. ez lehet, egy toll, zseblámpa, de lehet bármilyen más hétköznapi eszköz is. arról nem is beszélve, hogy léteznek külön önvédelmi eszközök is...
az utcán nincsen fair play, ha a támadód ököllel ront rád, jobban jársz, ha biztosra mész, és előnyt szerzel magadnak.

az eskrimában van pusztakezes oktatás is, az sem hagyható figyelmen kívül.
pl.:www.youtube.com/watch?v=xCJIgJzgv2Q&feature=related

Franky4fingers 2010.08.22. 09:28:08

Stílusok összehasonlításához:

Tegnap hallottam egy kravmaga oktatótól: Bemutatott egy szépen kivitelezett íves (talán kungfu?) védést- ütést.
Ez működik? - Nagyon jól, abban az esetben, ha képzett muay thai harcos vagy, aki edz 25 éve heti öt nap, napi három órát.
Viszont ti, akik dolgoztok és hetente kétszer edzetek jó esetben, ne ezzel próbálkozzatok.

Azt hiszem valahol itt van a krav maga lényege. Feltételezi, hogy az átlagember vagy, aki nem akar balhét. Csak haza akarsz érni egészben. És erre megnöveli az esélyeid.

(amúgy meg a stílusokat felesleges is összehasonlítgatni, mert ahhoz, hogy a stílus döntsön és ne a tudás, ahhoz két borzasztó magas szinten képzett harcosnak kell találkozni. És ez azért ritka)

Franky4fingers 2010.08.22. 09:32:58

@huvosvadasz:

MArketing: Alapvetően igazad van. Csakhogy a nagyon erős- sokszor a kamu határát súroló- marketing nélkül ma már nem mész semmire. És megkérdezem melyik a jobb:
a. Szó szerint ragaszkodsz a való tényekhez és X ember kezd el kravmagázni
b. kicsit kammantasz, de 30x ember megy el kravmagázni. (azért még nem hagyta abba senki, mert rájött, hogy nem mindenható:)

Amúgy erre minden harcművész hajlamos. Nem kicsit mosolyogtam meg azt a - amúgy képzett- edzőt, aki elmondta, hogy a Navy Seal ezredese milyen béna védekezést mutatott be és ő ennél jobbat tud. Minden szentnek...

S.H.O.T. 2010.08.23. 13:45:58

Sziasztok,

pár dolgohoz hozzászólnék:

- Tommy Blom,Krav Maga,MMA: Attól, hogy Tommy Kravozik is, ne nevezzük krav magát képviselő MMA versenyzőnek. régóta edz BJJ-t, stb. Ez csúsztatás, mert nem a KM érdeme ez.. Több Krav oktatót ismerek, akik lejárnak boxolni, jitsuzni, mert a Krav egy irányvonalat ad, de technikai háttere sovány.

- standupnak: ha mindenképpen küzdősportolni szeretnél, én is az ökölvívást ajánlanám, ott a technikai repertoár nem túl nagy, és ha beégetnek pár kombinációt, az bőven elég.
VAGY: brazil jitsu, ami inkább sport, de megdolgoztat nagyon és élvezetes a tanulása.
legutoljára ajánlom magunkat is: mi MMA rendszerben dolgozunk, ökölvívás, grappling és Kudo Daido Juku stílusban. Edzeni meg minden nap lehet nálunk, ha fejlődni szeretnél.. ;)

Beren 2010.08.23. 14:13:13

Tetszett a cikk. Az önvédelemről és a egyáltalán a harcról az a véleményem, hogy csak úgy tanulható meg, ha harcolsz és stresszhelyzetben küzdesz. Innetől lehet bármi, amit gyakorolunk. Nem hiszek sem az "egyszerű", sem a "hatékony és sallangoktól mentes" technikákban, ha mellé nem készítik fel az embert arra, hogy megütik, lefogják, megrúgják, üvöltve lerohanják és összerugdossák, ha földre kerül.
Szerintem az önvédelem a legnehezebb része minden harcművészetnek és küzdősportnak annak, aki jó környéken nő fel és nem mozog az éjszaka zűrös helyein rendszeresen. Nincs olyan, hogy én csak meg akarom védeni magam, nekem mutassatok pár hasznos fogást azt jól van. Ehhez harcossá kell válni.

A Krav Maga biztosan hasznos önvédelemre, ha olyan felépítésű vagy, mint akik bemutatják a technikákat, és annyi küzdelmi múltad is van. Volt nálunk oktató, tartott edzést és nagyon hasznos alapelveket tanított mozgásban, helyezkedésben, sőt életvitelben is. Más kérdés, hogy nem vagyok képes úgy élni, hogy mindenhol veszélyt lesek.
De küzdöttem haladónak mondott krav magással és egy közepes egyenes gyomrosra lement. De ettől még mint rendszer nem hiszem, hogy szar, és az a fickó nem is úgy nézett ki, mint youtube-os kravmagás exidegenlégiósok.

Beren 2010.08.23. 16:09:08

Sziasztok!
Tetszett a cikk. Annyit fűznék hozzá, hogy én nem tudok hinni abban, hogy technikák gyakorlásával lehet önvédelmet tanulni. Minden harcművészetben és küzdősportban a csúcs az önvédelem, mikor szabályok nélkül, váratlanul, túlerőben támadnak. Aki ehhez nem szokott hozzá, mert jó gyerek volt és nem balhézott az éjszakában biztos nem fog ilyen támadás ellen védekezni pár technika megtanulása után. Szerintem sok kemény küzdelemmel, megfelelő fizikai felépítéssel és edzéseken stresszes szituációk kikényszerítésével lehet ellene védekezni, és persze kellenek a technikák is.
A Krav Maga hasznos, de minden más is épp olyan hasznos, ha úgy nézel ki és olyan küzdelmi múltad van, mint azoknak az oktatóknak akik ezeket a Krav Maga technikákat bemutatják. Jók az elvek amelyek mentén a mozgást, viselkedést felépítik. De csak önvédelmet tanulni, szerintem hibás irány, ami hamis önbizalmat táplál. Én nem tudom elhinni, hogy irodisták heti két edzéssel legyűzhetetlen utcai harcosok lesznek pár hónap alatt.

Más kérdés:
Van valakinek tapasztalata a ketlebellel? Érdemes harcművészet mellett vele foglalkozni? Jó lenne esetleg egy ketlebel előnyei a harcművészetekben témájú írás..

Beren 2010.08.23. 16:10:02

Basszus, megjelent az előző eltűnt kommentem is egy óra után.

Bocs.

navarro · http://fighter.blog.hu/ 2010.08.23. 16:19:44

@Beren: pontosan erről (harcművészetek + kettlebell) beszélgettünk Pavellel, készül is a cikk, hamarosan kikerül

д · http://www.hovane.blogspot.com/ 2010.08.24. 09:58:13

@Beren:
"De csak önvédelmet tanulni, szerintem hibás irány, ami hamis önbizalmat táplál. Én nem tudom elhinni, hogy irodisták heti két edzéssel legyűzhetetlen utcai harcosok lesznek pár hónap alatt."

nyilván nem lesznek legyőzhetetlen utcai harcosok. de egy több éve edző thaiboxos sem legyőzhetetlen. késsel a májában nem tud úgy küzdeni...
az önvédelmi oktatásnak az a lényege, hogy az ember haza tudjon menni. lehet, hogy nem sérülés mentesen, de élve, súlyos sebek nélkül haza tud jutni. ez az önvédelem lényege. és ezt el lehet úgy is érni, hogy megelőzi azokat a helyzeteket, ahol az önvédelmi technikákra szüksége lehet.
még valami: az önvédelmi oktatás segít, hogy jobb esélyekkel védje meg magát egy irodista. ha csak heti 2 alkalommal tud lejárni, akkor is tegye meg, mert akkor több helyzetben tudja magát hatékonyabban megvédeni, mint ha nem csinálna semmit.
egyik küzdősport sem tesz legyőzhetetlenné.

Beren 2010.08.24. 13:53:03

:
"egyik küzdősport sem tesz legyőzhetetlenné."

Hát hiába töri magát az ember!? ;o)

Én arra utaltam, hogy nem a technika a fontos, hanem a technika mellé megszerzett küzdelmi mentalitás. És ehhez nagyon keveslem a 2-3 hónapot egyéb küzdő múlt nélkül. Valóban minél többen járjanak küzdősportra, harcművészetre, a kis lelkem annak örülne, ha igazi Szamuráj Bezzegország lennénk. De ne áltassuk az embereket, mert arra vannak sokkal felkészültebb intézmények.

д · http://www.hovane.blogspot.com/ 2010.08.24. 17:00:33

@Beren:
ebben igazad van. a mentalitással valaki születik, és ha nem igazi harcos, akkor bizony gyúrni kell arra, hogy meg merjen ütni valakit.
2-3 csoda alatt ritkán történnek csodák, de ennyi idő bőven elég ahhoz, hogy valakiben kialakuljon a túlzott magabiztosság, ami veszélyes lehet.

Varga Tamás RKC · http://www.kettlebellszeged.hu 2010.08.26. 15:14:30

@standup: Szívből ajánlom a Brazil Jiu Jitsut, nem fogsz benne csalódni. Bővebb info: GraciaBarra.hu
Ha pedig kettlebelleznél:
kettlebellszeged.blogspot.com/2010/08/uj-kezdo-csoport-budapesten.html

A többieknek egy idézet:
"Nincs legjobb stílus, nincs legjobb harcos,
csak kitartás, szorgalom, és jó mesterek."
Tao Te King

Ennyi.

lelkesz 2010.08.27. 09:38:59

Tök jó, hogy a gyermekedzésről is ír... Bár nálunk is 4-5 éves kortól van!
kravjunior.wordpress.com/2010/08/27/itt-jart-amnon-egyik-edzom/