A krav-magás blogon Pintér Márton G5 fokozatú oktató, jogász szépen sorban megválaszolta az előző, a jogos védelemről szóló (nálunk is megjelent) poszt kapcsán felmerült kérdéseket, ezekből szemezgetünk. Az összes válasz megtalálható odaát, ne habozzanak kattintani!

Sokan úgy vélik, hogy Magyarországon egy utcai támadás esetén a jog inkább a támadót védi. Mennyire igaz ez a vélekedés?

Semennyire. A jogos védelem intézménye lehetőséget ad arra, hogy megvédjük magunkat, másokat, vagy értékeinket ha megtámadnak, vagy megfenyegetnek bennünket. Jogunk van védekezni, ellentámadni és ártalmatlanná tenni a támadót, de ez nem jelenti azt, hogy bármit tehetünk vele. Védekezésünk arányos kell, hogy legyen a támadással, vagy a fenyegetéssel.

És mikor arányos a védekezésünk?

Nagyon lesarkítva akkor, ha nem követünk el a támadóval szemben súlyosabb bűncselekményt, mint amit ő akart ellenünk elkövetni. Védekezésünk csak a támadó ellen irányulhat és lehetőség szerint addig tarthat, ameddig a támadás. Sem a bosszúállás, sem a kölcsönös kiprovokált verekedés nem minősül jogos védelemnek, ezek helyett egy balhés helyzetben inkább a menekülésre koncentráljunk. Nemcsak a jog, hanem a józan ész is ezt diktálja.

Mi van ha a támadó részeg, vagy kóros elmeállapotú, vagy esetleg családtag?

A helyzet mindenben azonos, sem józan, sem a részeg támadóval, de a családtaggal szemben sincs kitérési kötelezettség, azaz nem vagyunk kötelesek menekülni, jogunkban áll ellenállni.

Milyen eszközökkel védhetjük meg magunkat?

Tulajdonképpen bármivel ami a kezünk ügyében van. Vannak engedélyköteles, önvédelemre szolgáló eszközök (pl. gázpisztoly) és vannak engedély nélkül hordható, szükség esetén önvédelem szempontjából hasznos eszközök (pl. zsebkés). Emellett vannak azok a tárgyak, amik éppen nálunk, vagy a közelünkben vannak és adott esetben fegyverként használhatók (szék, esernyő, dezodor, kulcs, mobiltelefon, toll, stb.) Ne felejtsük el viszont, hogy minden eszköz annyit ér, amennyit a használója. Hiába van késünk, ha nem tudjuk elővenni időben, hiába van nálunk gázpisztoly, ha épp egy szűk liftben támadnak ránk, és hiába van a kezünkben egy táska, ha az csak akadályoz a védekezésben. Nem árt tehát elsajátítani, hogy melyik eszközt hogyan és milyen esetben használhatjuk. A legjobban egyértelműen akkor járunk, ha nem egy eszközre bízzuk magunkat, hanem megtanuljuk azt, hogy miként védhetjük meg magunkat eszköz nélkül. Egy eszköz segíthet a védekezésben, de nem pótolja az önvédelmi tudást.

Mi a helyzet a gázpisztollyal, sokkolóval, viperával és társaikkal? Mi van ha ezekkel védekezek?

A sokkoló, gázspray, boxer, vipera közbiztonságra különösen veszélyes eszköznek minősül, így viselésük eleve tilos és büntetendő. A gázpisztoly önvédelmi célú tartása teljesen legális, engedéllyel a viselése is. Amennyiben illegális fegyvert használunk védekezésre, biztosan megbüntetnek, de ettől függetlenül maga védekezés – ha betartjuk az arányosságot – lehet jogszerű.

Ha a támadómnál nincs fegyver, és én fegyverrel védekezek, az arányos?

Az arányos védekezés nem azt jelenti, hogy egy pusztakezes támadás ellen pusztakézzel kell védekeznünk, egyértelmű, hogy ha van nálunk egy alkalmas eszköz, azt használhatjuk. Nincs előre megírt standard, hogy mivel szemben mi arányos. Ez mindig az adott esetben dől el. Az arányosság sok szempontot jelent egyszerre. Ilyen a támadók, védekezők száma, kora, testalkata, fizikuma, szándéka, kijelentései, náluk lévő eszközök, stb. Mást jelent az arányos védekezés egy gyereknél vagy egy férfinál, ahogy más lesz az arányos védekezés akkor is ha egy, vagy ha több ember támad ránk. A válasz tehát igen, arányos lehet a fegyverhasználat fegyvertelen támadóval szemben is.

Mi történik, ha nem voltam arányos és súlyos, esetleg maradandó sérülést okozok a támadónak?

Nem mindegy, hogy milyen okból léptük túl az arányosságot. Ha szándékos túllépéssel okozunk kárt a támadóban, akkor mi magunk is büntethetők leszünk a túllépésért. Ha ijedtségből, vagy menthető felindulásból történt a túllépés, akkor nem vagyunk bűnösek. A törvény így veszi figyelembe azt, hogy ha megtámadnak bennünket, az egy megváltozott fizikai- és lelkiállapotot idéz elő, amelyben nehezebb mérlegelni a körülményeket.

Védekeztem és a támadóm sérülést szenvedett. Mit tegyek? Hívjam a rendőrséget vagy inkább szaladjak el a jogi procedúra elkerülése végett?

Mindaddig, amíg veszélyben vagyunk, ésszerűtlen és jogilag sem várható el tőlünk, hogy ott maradjunk a helyszínen. Attól, hogy a támadó megsérült, esetleg felhagyott a támadással, még egyáltalán nem biztos, hogy véget ért a veszélyhelyzet, tehát ha a támadást visszavertük (pl. a támadó földre került), szabadon elmenekülhetünk. Más a helyzet, ha a támadó szemmel láthatólag komoly sérülést szenvedett (pl. összetörte magát), tehát már nem veszélyes. Ilyen esetben jogilag akkor járunk el helyesen ha rendőrt és mentőt hívunk.

Nem egyszerűbb, ha inkább nem csinálunk semmit, nehogy a végén még mi kerüljünk bíróság elé?

Ezzel nagy hibát követünk el, mert ilyenkor a támadóra bízzuk életünket, testi épségünket. Ha a támadó kést fog ránk, akkor sosem tudhatjuk előre, hogy pontosan mi a szándéka. Lehet, hogy “csak” ijesztegetni vagy kirabolni akar, de lehet, hogy mást is. Ilyen esetben az elsődleges problémánk a kés legyen és ne az, hogy esetleg majd később bíróságra kell járnunk. Ha az első problémát nem oldjuk meg valahogy, és balul sülnek el a dolgok, akkor nemhogy bíróságra, de sehova nem kell többet járnunk. Ugyanakkor az is lehet, hogy bizonyos esetben éppen a passzivitás a legjobb megoldás. Előfordulhat, hogy ellenállás helyett együttműködünk (például odaadjuk a pénztárcánkat a támadónak), ha úgy ítéljük meg, hogy ezzel jövünk ki legjobban a helyzetből (például mert több támadó van, vagy korlátozottak a menekülési lehetőségek, vagy együtt vagyunk valakivel, aki nem tudna velünk elmenekülni, stb.) Tehát a passzív magatartás is lehet helyes döntés bizonyos helyzetban, de ilyen esetben ez mérlegelést és döntést jelent, nem pedig feladást. Ha a támadás nem a vagyonunk, hanem személyünk elleni, akkor természetesen a passzivitás nem jelent megoldást.

A többi válasz tehát erre.

Szerző: navarro

36 komment

Címkék: krav maga

A bejegyzés trackback címe:

https://fighter.blog.hu/api/trackback/id/tr221765470

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ingenium rusticus /nyomokban félázsiait tartalmaz! · http://kigondoltam.blog.hu/ 2010.02.17. 13:55:16

MUHAHA:))

Egy krav-magás jogásznak biztos könnyű a bíróságon.
A valóságban vagy van sok pénzed ügyvédre, aki elmagyarázza neked, mikor mit kell mondani, vagy szopsz!
Hihetetlen, milyen apró kis szarokon lehet elcsúszni.

belekotty 2010.02.17. 14:07:28

Alaptétel, a töredelmes beismerő vallomás 2 év letöltendő, a konok tagadás fél év felfüggesztve.
Vagyis ha csúnyán nézett rád, erre leverted mint a vak a poharat, majd bele is rúgtál, akkor a vallomás te ott sem voltál. Ha mégis rádbizonyítják, akkor a sokktól emlékezet kiesésed volt, megtámadott, te rémülten megütötted és el akartál szaladni de megfogta a lábad és te csak azt szabadítottad.

Professzore · http://ekonyvolvaso.blog.hu 2010.02.17. 14:13:03

Megdöbbentően korrekt a post, gratulálok hozzá!

A való élet is csak csekély mértékben tér el a leírtaktól.

(stb. elé nem kell vessző)

Pipas 2010.02.17. 14:44:01

Sajnos hazánkban a bíróságon az emberek nagy része hazudik mint a vízfolyás. Ezt hazudod ezt kapod, azt hazudod azt kapod. Fel sem merül, hogy az ember igazat is mondhat. :-(

Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa · http://sslazio.blog.nepsport.hu/ 2010.02.17. 14:51:55

Bár ilyen egyszerű lenne a helyzet. Joghallgatóként mondhatom, minden inkább a támadót védi, és szinte mindig az eredendő sértettnek kell bizonyítani, hogy arányos volt a fellépése.

ügyeske 2010.02.17. 14:58:51

a mi szomszédunkat pénteken fényes nappal a két nemzetiségikissebbségi betörő lepte meg és amikor üldöznikezdte őket akkor késöbb 9 öltéssel kellett összevarni a hasát !
mindezt el kell viselnünk a saját házunkban?
Nem üthetem őket agyon,mert "csak" betörők?

Na nemán.

tom sailor 2010.02.17. 15:27:38

A címbeli kérdésre:
Egyértelműen szaladni. Abból még senkinek sem lett baja, hogy nem találták meg.
A rendőrségről kikerülnek a személyes adatok, később a támadó/barátai megkereshetik.

Reggie 2010.02.17. 15:30:27

Helybol hibas az iras. 175/2003 3. paragrafus (2) szerint legfeljebb 20 gramm toltosulyu, kapszaicint nem tartalmazo gazspray tartasa/viselese legalis!

tom sailor 2010.02.17. 15:36:13

@Reggie: Az enyémre az van írva, hogy pfeffer, nem az, hogy kapszaicin. :)

cannist 2010.02.17. 15:37:05

Az egész pusztakezes önvédelem egy képzavar. Védd meg magad puszta kézzel, mert hátha a támadó erősebb, nagyobb, agresszívabb, vagy fegyvere van.

Tanuld meg a fegyver használatát (kés, bot, stb.) ÉS tanulj pusztakezes megoldásokat, ez így együtt oké.

A fegyver különösen azért fontos, mert ha valaki nem tanult meg egy adott eszközt használni (bot típusú eszközök, kés, stb.) fogalma sincs, hogy az hogy mozog egy valós helyzetben.

odeon 2010.02.17. 15:46:06

@belekotty: Pontosítsuk az eljárást.
I.
Ha bevisznek ne mondja semmit.
A beszélsz ne ismerj be semmi.
A beismertél ne irj alá semmit
Ha bármit aláírtál, ne csodálkozz.

II.
Inkább te várj az ügyvédedre 48 órát a fogdában, minthogy rád várjon a családod
4 év 8 hónapig

III.

Jó ügyvéddel és és jól kidolgozott vallomással minden védekezés jogos.
( Ennek rendőri változata, hogy nincs jogtalan gumibot használat csak rosszul megírt jelentés)

IV. A védekezéshez egy pontosítás:
A szerbeknek van egy mondása, magyarul kb. ugy hangzik, hogy "A börtönből valaha, de a sírból soha" Ennek angolszász jogrendszeri változata: Inkább ítéljen tizenkettő, minthogy négy vigyen a vállán.

V. "Nem láttam még olyan gyors támadót, akinek a sebessége elérte volna a 720m/sec-ot"

Reggie 2010.02.17. 15:50:43

@tom sailor: Itt nem az a feltetel, hogy mivan rairva, hanem hogy mi van benne.

teddybear01 2010.02.17. 16:04:20

Egy konkrét példa:

Apám kezét eltörte a szomszéd egy betonvassal, egy telekhatár-vita közben.
A második ütést a fejének irányozta, azt sikerült védenem egy kéznél lévő vascsővel. Meg a többit is amit felém, meg apám felé ütött.

Két évvel később a tárgyaláson az ügyésznő foggal-körömmel azt próbálta bebizonyítani, hogy miattam történt az egész. Ha nem ugatom le, lehet hogy sikerül is neki.

Az ítélet két év fel függesztés.

Nem a börtönbüntetést függesztették fel, dehogy. Az ítélethozatalt. A pasi gyakorlatilag büntetlenül megúszta.

Erre varjatok gombot!

Picsasereghajtó 2010.02.17. 16:29:21

A kérdésem az, hogy ha én 75 kg vagyok, és egy kigyúrt, 180 magas kancigány rámtámad, akkor van-e értelme arányosságról beszélni? Ha ő puszta kézzel támad, én pedig puszta kézzel próbálok védekezni, akkor az arányosnak számít?

Picsasereghajtó 2010.02.17. 16:31:37

"Előfordulhat, hogy ellenállás helyett együttműködünk (például odaadjuk a pénztárcánkat a támadónak)"

Hogyne, aztán meghívjuk egy moziba, majd egy vacsora és egy jó pohár bor mellett megdumáljuk az élet nagy kérdéseit :)

tom sailor 2010.02.17. 16:34:56

@Sün! balázs:
Olvasni tudsz-e?
"Az arányos védekezés nem azt jelenti, hogy egy pusztakezes támadás ellen pusztakézzel kell védekeznünk, egyértelmű, hogy ha van nálunk egy alkalmas eszköz, azt használhatjuk."

tom sailor 2010.02.17. 16:35:54

@Reggie: Mindegy, nem áll szándékomban ott ácsorogni egy kiürült spray-vel.

tom sailor 2010.02.17. 16:40:00

@Sün! balázs: Jogodban áll meghalni kétezer forintért.

steve85a 2010.02.17. 16:52:27

teddybear01

Ha nem itt élnék nem hinném el.

Sajna teljesen hihető a sztori.
Engem is megtámadott egy faszkalap, pfeffer spray megállította.
A VIII. ker. kapitányságon az ügyeletes tiszt úgy viselkedett velem mint az állat. Előszedtem szolgálati igazolványt - nekem volt magasabb rendfokozatom - és mutattam neki, meg név szerint említettem, hogy a RSZVSZ melyik vezetőjét szeretném felhívni ahol vizsgálatot kérek ellene bűnpártolás, hamis tanúskodásra való kényszerítés és egyébb bűncselekmémyek miatt.

Na így lett az ügyem gyorsan lezárva, spray visszakapva.
Szóval ha teheted ne maradj ott!

Dr. Otto Von Schnitzelpusskrankengescheitmeyer 2010.02.17. 16:54:08

"Mi történik, ha nem voltam arányos és súlyos, esetleg maradandó sérülést okozok a támadónak?"
Akkor már inkább nyírd ki egészen, ásd el, és sosem találnak meg. Feltéve, ha klasszikus utcai támadásról van szó, tehát az illető sehogyan sem köthető hozzád.

butcher511 (törölt) 2010.02.17. 16:57:39

gázspray, boxer, vipera közbiztonságra különösen veszélyes eszköznek minősül, így viselésük eleve tilos és büntetendő.

A gázspray viselése is tilos ? Ez biztos?

Mr. Pink2 2010.02.17. 17:03:05

Ez a legviccesebb:
"Nagyon lesarkítva akkor, ha nem követünk el a támadóval szemben súlyosabb bűncselekményt, mint amit ő akart ellenünk elkövetni. "

Ezt próbálja valaki alkalmasint fél másodperc alatt felmérni. :)

belekotty 2010.02.17. 17:37:37

@odeon: Ez qrva jó volt, szénné röhögtem magam. :-))

ostván 2010.02.17. 18:03:03

Elvárnám az ügyészektől és a bíróságoktól, hogy korábbi ügyekben elfoglalt álláspontjukat-ítéletüket magyarázzák, tanítsák, nyilvánosság előtt indokolják, hogy az átlagpolgár okuljon belőle. Jelenleg van pár jogszabály, amit most is olyanok magyaráznak, akik véleménye nem sokat számít egy büntetőeljárásban. Azt szeretném látni, hogy egy ügyész mond ezekről, meg esetleg korábbi konkrét ügyekről véleményt! Na, az egy kicsit másként hangzana.

Sátán meg a Jocó 2010.02.17. 18:27:15

@steve85a: megnéztem volna a faszkalap arcát :)

érdekes, hogy mi civilek, szolg.ig. hiányában vajon hogyan tudnánk megúszni hasonló esetben az állatkodást.

Taurusz 2010.02.17. 18:59:20

Ez az egész egy szép, nagy darab jogi bla-bla, aminek a való élethez kurvára semmi köze. Mert mi is történt a sértett szerint:
- Ment az utcán, ketten odamentek késsel,hogy ide a pénzt.
- Mentek békésen az utcán, és egy idióta lefújta őket / megtámadta őket egy féltéglával.

Na, jogilag hogy is áll a dolog?

tom sailor 2010.02.17. 19:02:34

@Taurusz: A kettőnek lesz "igaza", mert ketten állítják ugyanazt.

kakamatyko 2010.02.17. 19:05:02

En azt nem ertem, hogy a rendorok miert ellensegesek az onvedelmet gyakorloval szemben? Nagyreszt rasszistak, es mindig szivesen latjak az elkovetot jobban megverve, mint amit ok meg meg tudtak volna uszni.
Naivan azt gondolom, hogy ha telefonon bejelentem, hogy itt es itt ilyen es ilyen kinezetu rablo jarokelokre tamadt, de ugy tunik mindenki el tudott szaladni, es valaki artalmatlanna tette, hozzanak mentot is es bilincseles kozben ne mozgassak a gerincet, akkor tudni fogjak, hogy en voltam, de osszekacsintunk, mindenkinek igy egyszerubb az elete.

nemde?

nitro1 2010.02.17. 19:10:20

Miért van az, hogy mindig annak van igaza, aki több tanút tud hozni?

Taurusz 2010.02.17. 19:15:16

@tom sailor: Igen, szerintem is, csak egy kicsit életszerűtlennek tűnik a magam eszéhez képest... talán ezért nem vagyok jogász.

cannist 2010.02.17. 19:15:32

Nem feltétlenül annak van igaza, aki több tanút hoz (főleg ha többszörösen bűntetett előéletű állít valamit veled szemben), a bírók sem hülyék.

Egyébként meg ha nem halt bele a támadó az önvédekezésbe, akkor húzzátok el a csíkot, aztán szépen lezárják a nyomozást egy fél év múlva, nem foglalkoznak ilyenekkel.

A betörő fogásra meg a következő mondatot javasolnám:

"itt van két rabló a ház előtt, de semmi gond, már hívtam a gárdát" A hatás garantált :)

órarugógerincű (törölt) 2010.02.17. 19:50:48

Hogynepersze.

Ismerősöm fiával esett meg az alábbi történet. Első kézből tudom, tehát nem urban legend.

Szép fényes nappal, tanítási idő előtt békésen álldogállt a fiú (12 év körüli) az Árpád hídi villamos megállóban. Odalépett hozzá két "széparcú" fiatalember, és elkérte az értéktárgyait (fülében levő mp3, pénztárca). A fiú mit volt mit tenni odaadta őket, de lefotózta a megmaradt mobiljával a támadóit. Ezután - szülei nélkül - bement a legközelebbi rendőrkapitányságra, hogy elmondja mi történt. Kapaszkodjunk meg most: A rendőri konkluzió: a gyerek az egész történetet csak kitalálta, hogy ne kelljen iskolába mennie; és egyébként is: a fotóval megsértette két magyar állampolgár személyiségi jogait. Köszi.

odeon 2010.02.18. 16:56:50

@MrBanyesz: de nem találtak meg!
Vagyis az a jó önvédekezés, melynek következtében a megönvédekezett
( Ez legalább olyan jó kifejezés, mint akit megöngyilkoltak. van ilyen pl, a szovjet irodalom tele van velük ) addig legyen abszolút cselekvőképtelen amig nyom nélkül meg nem történik az önvédekező felszívódása.
Ne bizz a rendőrben, mert nem tudhatod, hogy kinek a csókosa.
Ennek a tételnek pontosított közgazdasági változata, hogy abban a rendőrben bízhatsz, akit te fizetsz.

eisi73 2012.08.22. 12:31:34

"A sokkoló, gázspray, boxer, vipera közbiztonságra különösen veszélyes eszköznek minősül, így viselésük eleve tilos és büntetendő"
Ez egy jogásztól nagyon súlyos tévedés! A gázspray viselése nem tilos. Kivétel ez alól a 20g-nál nagyobb töltőtömeg, a pepper/OC töltet és a nyilvános rendezvények.
süti beállítások módosítása