Húsz hiba utcai bunyóban
2010.01.29. 12:03
Az Index-fórumra linkelte be ezt a videót KopaszÁllat, amiben húsz gyakori hibát mutatnak be, melyeket elkövethetünk, ha verekedésre kerül a sor. Az első és legfontosabb hiba természetesen eleve verekedésbe keveredni (mihelyst lesz egy kis időm, haladunk tovább Marc MacYounggal, akinek szép levezetése van arra, hogy a fizikai összetűzés a konfliktusoknak csak az ötödik szintje, azaz előtte van még négy fázis, ahol elkerülhetjük a verekedést).
De ha nincs mit tenni, legalább ne kövessünk el pár alapvető hibát, például ne fordítsunk hátat, vagy ne bénítsuk le magunkat a saját kabátunkkal. Az se jó, ha variálunk és trükközünk, különösen részegen. Nyilván jó sok ilyet fel lehet sorolni, de nézzük inkább az amerikai srácok gyűjteményét. Persze vannak benne közhelyek, és egy-kettővel vitatkozni is tudnánk (pl. a hátrahajlást lehet jól is csinálni), de vitaindítónak azért jó lesz:
(#1: Biztonságos távolságban vedd le a kabátod; #2: Sose fordíts hátat az ellenfelednek; #3: Tartsd fönt a kezed, védekezésre készen; #4: Vigyázz a távolságra, VESZÉLY: FEJELÉS; #5: Ne jelezd előre az ütéseidet; #6: Tartsd bent szűken a kezeid a hárításhoz + ne fordítsd el a fejed; #7: Ne hajolj hátra az ütések elől; #8: Ne vidd túlzásba a blokkot, háríts, és viszonozd az ütéseket; #9: Sose keresztezd a lábad; #10: Legyen mindig szorosan befűzve a cipőd; #11: Tartsd leszorítva az állad, de felemelve a fejed; #12: Ne verekedj úgy, mint a hokisok, ne ragadd meg az egyik kezeddel az ellenfelet; #13: Egyenesen üss, felejtsd el a parasztlengőt; #14: Ne üss túl messziről; #15: Ne trükközz / Ne verekedj részegen; #16: Ne próbálkozz földrevitellel túl messziről; #17: Csak semmi hanyagság, föl a fejet, és lépj be az első lábbal; #18: Ne toporogj, ne habozz, légy határozott; #19: Tartsd a lábaddal átkulcsolva a derekát; #20: Sose fordulj hasra)
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
redrick 2010.01.29. 12:28:04
- kezek fent
- ne akarj nagyot utni
- tartsd a tavolsagot
- ha rugsz is, max egyeneset, feltarto jelleggel (kiveve ha szaz eve tekvandozol hehh)
Zz_ 2010.01.29. 12:32:14
Nos, én csak krav magáztam , és azt is csak p5 szintig (kb 3 év volt nekem :-))), de az ezek ellen mind véd.
Atomtámadás ellen az sem :-)
bbking 2010.01.29. 12:40:21
- ne kerülj földre, vagy gyorsan állj fel onnan, pláne ha többen vannak.
- mindig jöhet segítség az ellenfélnek, készülj fel, hogy többen vannak.
- készülj fel, hogy kése (vagy más fegyvere van), kerüld a közelharcot.
- használj minden körülötted lévő tárgyat fegyverként (vágd hozzá a bárszéket)
- járj le kempo edzésekre :)
vill 2010.01.29. 12:49:58
Nos igen, a földről a térdkalács betörése (vagyis inkább ki) elég hatásos lehet, csak tudni kell határozottan végrehajtani. Ideális esetben orrba rúgja saját magát a delikvens.
Mindig oldalra kell kitérni és figyelni kell, hogy ne szorítsanak be falhoz, sarokba.
Jah, és hát nekünk az első edzés első mondata volt: ha megtámadnak, fuss el.
redrick 2010.01.29. 12:50:35
scsaba1 2010.01.29. 13:01:32
Mad Dog 2010.01.29. 13:03:57
Gem Kapocs 2010.01.29. 13:11:48
Ezt szerintem beszéld meg a brazil jiu-jitsusokkal, esetleg a sambosokkal is :D
bbking 2010.01.29. 13:22:03
Különben meg, szoktál az utcán feküdni? :)
kitvalasztanal.hu - Választási tippért notebook! · http://www.kitvalasztanal.hu 2010.01.29. 13:24:02
Bambusznyárs · http://fighter.blog.hu 2010.01.29. 13:27:58
-kerüld el a bunyót(Fuss Forest Fuss!, üvölts segítségért stb...)
-használj eszközt(pl.krokodil dundee konzervdobálása)
-figyelj, mert jó esély van bekapni egy kést vagy egyéb fegyvert.
-Legtöbbször többen vannak a támadók, (ez még egy érv, hogy miért jobb elfutni)
Bambusznyárs · http://fighter.blog.hu 2010.01.29. 13:32:39
bbking 2010.01.29. 13:35:06
A bjj ütéssel kombinálva igen, azaz majdnem mma. De maga a bjj? Nem veszi figyelembe, hogy ütni is lehet. Míg megcsinálod a technikát, addig szétverhetik a fejedet.
Bambusznyárs · http://fighter.blog.hu 2010.01.29. 13:36:35
Zz_ 2010.01.29. 13:36:37
blah 2010.01.29. 13:37:54
Bambusznyárs · http://fighter.blog.hu 2010.01.29. 13:37:57
bbking 2010.01.29. 13:38:42
Verekedtem-e már edzésen úgy, hogy volt földharc? Mindig úgy verekszünk.
Vagy?
_Tomiby 2010.01.29. 13:38:59
A kövek nagyon jó szolgálatot tesznek ha kéznél van. :)
Bambusznyárs · http://fighter.blog.hu 2010.01.29. 13:41:18
amúgy még mindig a rövid és hosszútávfutást tartom a legjobb önvédelmi sportnak(a lövészet után)
Beren 2010.01.29. 13:45:34
www.youtube.com/watch?v=5-kw1KBU2ps
Edzésen küzdöttünk egy-három elleni felállásban. Nem voltak csodák, aki egyedül volt mindíg kikapott. Akkor volt csak esély, ha állandóan mozgott, próbálta takarásba vinni a támadókat, de azt hiszem kb. egy perc volt a leghosszabb bunyó így is.
isti86 2010.01.29. 13:48:29
Bambusznyárs · http://fighter.blog.hu 2010.01.29. 13:50:06
BBking:Na itt a földre kerülni nagyon ciki lett volna.
baggins21 2010.01.29. 13:52:27
cdrom70 2010.01.29. 13:53:40
Krav-magázok, az sem életbiztosítás, de mindenképp több esélyt ad mintha szobabicikliznék..)
Zz_ 2010.01.29. 13:54:33
Avatar 2010.01.29. 13:55:52
A kun fu-t a nagykunsági csikósoktól lehet eltanulni... :)
Chance4U · http://www.jatekosoldal.hu 2010.01.29. 14:15:36
Lótepertő 2010.01.29. 14:21:17
Az én tapasztalatom, (bejártam fél európát, a balkánt és magyarországon kevés olyan település van, ahol még nem jártam vagy a meló miatt, vagy csak úgy):
Soha engem senki nem akart bántani, valószínűleg azért mert én nekem eszembe sem jutott soha, hogy bárkit megüssek!
Romániában, Ukrajnában, Bulgáriában olyan tengeri kikőtőkben ittunk, ahol mindig volt egy kis bunyó... engem ott sem bántott senki!
Hát csak ennyi...
Bambusznyárs · http://fighter.blog.hu 2010.01.29. 14:24:45
@Chance4U: Én arra tanítottam a gyermekeimet, NE SEGÍTSÉGÉRT kiabáljanak, mert arra hajlamosak nem reagálni az emberek. A TŰZ VAN, vagy a BOMBA VAN NÁLA sokkal hatásosabb. Kipróbáltuk. Ha azt kiáltod, SEGÍTSÉG, mindenki inkább hátat fordít. Az utóbbi kettőnél viszont még a süketek is felkapták a fejüket.
Kravver 2010.01.29. 14:26:09
Egyébként tényleg 20-25 másodperc az intenzív utcai küzdelem. Dara-dara-csihi-puha-fuss.
Bambusznyárs · http://fighter.blog.hu 2010.01.29. 14:29:23
Gratulálok a jó pszichológiai érzékedhez.
Nekem tetszik, a verekedés elkerülés művészete!!!
---
@Lótepertő:Érdekes tanácsok!
Az én tapasztalatom, (bejártam fél európát, a balkánt és magyarországon kevés olyan település van, ahol még nem jártam vagy a meló miatt, vagy csak úgy):
Soha engem senki nem akart bántani, valószínűleg azért mert én nekem eszembe sem jutott soha, hogy bárkit megüssek!
Romániában, Ukrajnában, Bulgáriában olyan tengeri kikőtőkben ittunk, ahol mindig volt egy kis bunyó... engem ott sem bántott senki!
Hát csak ennyi...
ddrum77 2010.01.29. 14:30:51
baggins21 2010.01.29. 14:33:43
kicscsávó 2010.01.29. 14:34:54
Szóval a szemüvegre se árt figyelni :)
Archenemy 2010.01.29. 14:38:40
ave 2010.01.29. 14:38:56
Ezt hogyan gyakorolja, aki ilyen rutinos ebben?
redrick 2010.01.29. 14:56:49
Terdkalacs temaban: en specko meg sosem rugtam szet senkiet, ami nem jelenti azt, hogy nem lennek ra kepes. Valojaban az egyik legegyszerubb mozdulat, gyakorlatilag barki kepes ra, aki nem panikol be.
@Lótepertő: . teged meg irigyellek bakker, biztos szimpatikus fejed van. Engem ugy latszik nem aldott meg senki ilyennel. Aztan meg vannak olyan arcok, akik direkt arra szakosodnak, hogy bekostoljak azokat, akikbol kineznek vmit. En nem vagyok egy kimondott csaknorrisz, viszont eleg nagy az igen, szal gyakran megesik velem... vagy nem megyek soha sehova, vagy megvedem magam
bagemot 2010.01.29. 15:00:07
www.youtube.com/watch?v=9fWfxrPQG5U
baggins21 2010.01.29. 15:01:38
redrick 2010.01.29. 15:13:24
Hehe. Nna, a tuleles elso szabalya: ne jarj olyan helyre, ahova az ilyen csavok. Ha megis odakeveredtel, ne nezz ra. Ha raneztel, gyorsan fordulj el. Ha eszrevette, hogy raneztel es gyorsan elfordultal, akkor huzz a faszba, amig tudsz :)
Dorian 2010.01.29. 15:15:57
Michael Collins 2010.01.29. 15:28:45
Ami eszembe jutott, az amit asszem az arányos önvédelemnek neveznek.
Mi van ha rám támad egy Csaknorrisz képességeivel bíró ember pusztakézzel, és én szétlövöm önvédelemből mindkét térdét?
redrick 2010.01.29. 15:30:40
Dehat ez igaz minden mozdulatra. Senki sem szuletik csaknorrisznak. Meg kell izzadni hozza...
Amugy meg nekem jol bejott a kovetkezo modszer: gondolkodj azon, hogy hogyan reagalnal egy szitura. Mittomen, mesz folfele a lepcson, kepzeld el, hogy a fordulonal les rad a rosszember, mit csinal? Te erre mit reagalsz? Nem helyettesiti a gyakorlast, de segithet varatlan helyzetben. Arra is jo, hogy gyakorlatilag mindig resen vagy, ha raszoksz...
SpeedFreak · http://speedfreak.blog.hu/ 2010.01.29. 15:34:26
baggins21 2010.01.29. 15:44:01
Atrox 2010.01.29. 15:44:06
Egyébként a földharc egy az egyben nagyon jó, ha értesz hozzá. És ha tényleg értesz hozzá, akkor úgy csinálod, hogy az ellenfeled ne nagyon tudjon közben megütni (ezt azért elég könnyű elérni, mert nagyon közelről nehéz jól ütni, meg erőtlen az ütés), aztán kell valamilyen törő vagy fojtó fogás....
SpeedFreak · http://speedfreak.blog.hu/ 2010.01.29. 15:48:44
Ha elég részeg.. :) Egyszer Londonban egy bárban egy marék jeget kellett használjak, de bevált. Ehhez azért megjegyezném, hogy pohárból löttyintve nem működik, az újabb sértésnek minősül, így olaj a tűzre.
Laciii 2010.01.29. 17:02:12
következő edzésen ossz ki pár zsírkrétát, hogy a többiek nyomják a hátadba amint leviszed az egyiket földre. Na ugyanennyi idő alatt a kocsmában kés érkezhet a hátadba.
Egy előző hasonló témában le is volt írva, hogy utcai bunyóban a küzdősport tanulás árthat is, ha túl nagy önbizalmat ad.
baggins21 2010.01.29. 17:06:33
Viktor H 2010.01.29. 18:09:05
A másik meg az ,hogy ne mutass félelmet , bár ez relativ .
Amúgy aki a kommentelők közül Kravozni jár ,nem véletlenül a 7.kerületi Rózsa utcában teszi azt ?
indapasssucks 2010.01.29. 18:30:24
szabályok:
1, ha többen vannak fuss el
1b, legjobb ha közéjük lököd egy haverod, az feltartja őket
2, csak hátulról üssed, amikor nem figyelnek
3, lehetőleg eszközzel, bottal, lánccal
4, takard el az arcodat mert nem tudhatod-e, hogy be van-e a terület kamerázva
5, nem árt, ha van haverod a rendőrségen, hogyha minden kötél szakad, kihúzzon a csávából, vagy bent megvédjen.
Nem kell eddzésre járni, utcán gyakorolj a fenti szabályok szerint.
Ne feledd, hogy ez nem harcművészet, itt nincsen etika morál és ilyenek.
Jó bunkulást dagadtparasztok.
cirrmurr 2010.01.29. 18:48:27
Nem tudhatod hogy nincs e nála hasonló vagy egy 30 centis kés.
capor_ 2010.01.29. 18:49:50
- fusd 11-12-13 alatt a százat (én :D) és akkor még arra is lesz időd, hogy megfodulj és körberöhögd a lihegő túlsúlyos kigyúrt majmokat...
- ha valami szikár (shukár-raj roma tsávó) akkor meg inkább hagyd rá mert osztódnak és úgyis lesz náluk valamilyen eszköz is
SirDrake 2010.01.29. 19:06:15
Én 1 kicsit jártas vagyok a Wing Chun-ban
meg némi kobudo-ban - hordok is magamnál egy gyakorló nunchakut:-) - eddig egyetlen egyszer kellett kiengednem magam mellé...
Azaz mondjuk 10-ből 9-szer szóban el tudod rendezni a nézeteltérést ( lsd. Madár : "kiszállok és betöröm az orrod.." című mondatát. Én azt vallom : jobb kerülni a balhét de nem kell elmenni szó nélkül minden mellett...
Viktor H 2010.01.29. 19:08:53
Ha azt mondják kurva anyád akkor a válasz : a tied ! ennyi.
nem kell fület farkat behuzni és türni ,de nem is kell emberkedni .
kitvalasztanal.hu - Választási tippért notebook! · http://www.kitvalasztanal.hu 2010.01.29. 19:14:45
Nem mellesleg már akkor is rosszul jársz ha nem szabályosan tartod magadnál... Ha meg részeg vagy és úgy van nálad fegyver kimagyarázni sem fogod tudni.
De feltételezem semmiféle engedélyed sincs lőfegyver tartásra :)
cirrmurr 2010.01.29. 19:35:36
Mellé lőttél . van Meg sport fegyóm is van Taurus 4" csővel , IZ .22 12/70 Toz- 8 .22,
Egyébként gázpisztoly meg gázspré ( Pepper Bear ) is van avilágon.
ha választani kell hogy 30 évesen eltemessenk vagy 2 év után felmentsenek és a köcsögöt hantolják el helyettem akkor az elsőt választom :-)
természetesen nem járkálok részegen főleg fegyverrel nem.
A szitu nem egy szimpla anyázásra vonatkozott azt gondolom vágod.
Véleményem RÓLAD : az ilyen Pacifista ( elbaszottörvény) törvénytiszteló okostojásoknak szokták megdugni a lányát feleségét anyját a szeme láttára mert ő nem hord fegyvert... Legalább vazelin legyen nálad :-)
Beren 2010.01.29. 19:36:06
A hozzászólások alapján, legtöbbünknek rendszeresen rúgják a combját, ütik a hasát, fejét kajakra, lefojtjuk egymást, hogy jön kifelé a szemünk, mint az aranyhalnak, a technikáról, ütőerőről, timingról, stb. nem is beszélek. Erre jön két vézna suttyó egy-egy vascsővel hátulról és jónapot.
A múltkor azon filóztam, hogy vissza kéne állítani a múltszázadi párbaj intézményét. Udvarias kihívás, megbeszélt időpont, valami erre szakosodott edzőhelységben, két segéd, akik a küzdelem tisztaságát felügyelik. Aztán hadd üsse egymást a sok stresszes, összekoccant úrvezető. Megadni a módját az egésznek, nem pedig sunyin hőbörögni világnak csúfjára. Szerintem még üzletnek sem lenne rossz.
Elnézést, hogy hosszú lett..
twollah / bRoKEn hOPe, sUppLeX · http://freewaresoftwarenews.blogspot.com/ 2010.01.29. 19:44:54
Meg a vegen lemegyek boxolni valahova, hogy ne legyek annyira felos.
Viktor H 2010.01.29. 20:11:52
Egyre gondoltunk !!!
Nem kell tárgyalás semmi baromkodás meg drága ügyvédek! A vitás felek boxolnak egyet és szevasz . Bár ettől még semmi sem lesz megoldva ,mert ugyanugymegtalálják az illetőt ha kell.
Antifaszok Réme 2010.01.29. 20:43:03
Aki önmagát legyőzi, erős."
/Lao-ce:Tao-Te-King/
longlife · http://testepitescsakitt.blog.hu 2010.01.29. 21:01:25
nyílméregbéka 2010.01.29. 21:01:45
Nagyon szépen kérem, valaki írja le nekem ezt a négy előzetes fázist.
55 kg vagyok és a szemüvegem 31.000.- Ft-ba került; szeretném elkerülni az összetörését, ha arra kerülne a sor.
nyílméregbéka 2010.01.30. 11:05:08
belekotty 2010.01.31. 00:29:21
belekotty 2010.01.31. 00:31:19
Kravver 2010.02.04. 15:09:59
"Nagyon szépen kérem, valaki írja le nekem ezt a négy előzetes fázist."
3-at tudok, a negyedikkel majd kisegít valaki:
Tehát az első 3 fázis:
mivan?mivan?mivan?
:D
@belekotty:
"max combos és tökös. " hát egy gyors taposó a térdre még hasznos tud lenni, különösen egy oldalsó kalapáccsal az állra kombinálva.
zagyvai 2010.04.06. 16:01:52
babinéni 2010.07.04. 00:36:02
szkics 2011.04.05. 18:57:56
NoName25 2011.09.14. 08:51:44
Bambusznyárs · http://fighter.blog.hu 2011.09.14. 17:16:49
NoName25 2011.09.18. 20:28:33
NoName25 2011.09.18. 20:38:36
Adorján Jakócs 2013.03.27. 15:10:02
Takeda 2013.05.02. 12:05:26
Ha fingod sincs a verekedésről, akkor ne verekedj hanem villámgyorsan rohanj el és iratkozz be valami önvédelmi tanfolyamra, vagy kezdj el valami harcművészetet tanulni. Ha nem legalább fejleszd a kondid, hogy legalább legyen esélyed elfutni. Aki meg jártas a különböző harciművészetekben, küzdösportokban, annak a felsorolt 20 tanács közül szerintem sok felesleges.
A tanácsok azoknak használnak elsősorban, akik már gyakorolnak valami harcművészetet, és szeretnének egy utcai szituációban is helytállni...
A legtöbb támadásnak van valami előzménye... Mielőtt belemenmnél bármibe, előbb fel kell mérned és ki kell értékelned az adott helyzetet és döntened kell, majd aszerint cselekedned - mindezt század-, tizedmásodpercek alatt... Más a szitu - ennek megefelelően az alkalmazandó taktika is -, ha a támadó fel van fegyverkezve, többen vannak, részeg stb...
Nem csak részegen nem érdemes verekdni, hanem részeggel vagy belöttel sem, mert nem érzik a fájdalmat...
#12: Ne verekedj úgy, mint a hokisok, ne ragadd meg az egyik kezeddel az ellenfelet; #13: Egyenesen üss, felejtsd el a parasztlengőt; - a támadó pont ezeket csinálja a videon, ráfog és ritkán támad egyenesekkel... tehát ez jó lehet bizonyos esetekben, lefogni az ellnefelet, meglökni, nekilökni a másik támadónak... célszerű a kezed ügyébe kerülő tárgyakat fegyverként használni, a levett kabáttal jól védekezhetsz kés ellen vagy több támadó ellen... táska, aprópénz minden segítség lehet adott esetben - önvédelemként... a trüközés is jól jöhet adott esetben, Sun Cu óta tudjuk, hogy a megtévesztés a harc egyik alap eleme...
Bambusznyárs · http://fighter.blog.hu 2013.05.21. 00:19:42
Ha rákeresel a régebbi postok között az "önvédelemre" látni fogod, hogy mi is a verekedés elkerülését hangsúlyozzuk, és igazi önvédelmi(nem elsősorban küzdősport) edzést javaslunk(a harcművészet nem egyenlő az önvédelemmel.