Önvédelmi tippek laikusoknak

2013.01.15. 12:07

Ő az egyike azon kevés embernek, akit a saját barátaimnak/barátnőimnek is gondolkodás nélkül merek ajánlani, ha használható önvédelmi képzés után érdeklődnek. Magyarországra szabott, realisztikus önvédelmi tippek Pintér Márton expert 2 fokozatú mester krav-maga-oktató tollából, melyet az ő engedélyével, változatlan szöveggel közlünk:

nem akarok balhét.jpgAmikor elhatároztam, hogy összegyűjtöm az önvédelmi szituációkban hasznos tippeket, rögtön tudtam, hogy igen nagy fába vágtam a fejszémet. Egyfelől azért, mert számos területet érint a téma, önvédelemre ugyanúgy szükség lehet az utcán, mint szórakozóhelyen, külföldön, kocsiban, stb., vagyis sokféle élethelyzetet kell egyidejűleg szem előtt tartani. Másfelől azért összetett a feladat, mert olyan írást szerettem volna, amely nem a szokásos “nesze semmi, fogd meg jól“ típusú tanácsokkal látja el az olvasót. Az interneten végzett kutatómunka eredményeképpen ugyanis elmondható, hogy az ilyen témájú írások zöme blőd és sokszor alkalmazhatatlan tippeket tartalmaz (Például a “Ha egyedül és gyalog vagyunk, kerüljük a sötét utcákon történő közlekedést.” típusú tanács egyértelmű és jogos, de ugyan mi mást tehetnénk, ha erre vezet az utunk, vagy épp ilyen helyen lakunk?).

A témát tehát igyekeztem gyakorlatiasan megközelíteni és ténylegesen alkalmazhatóan megfogalmazni. Ugyancsak célom volt, hogy egy laikusok (értsd: önvédelemmel, harcművészettel, küzdősporttal egyáltalán nem foglalkozók) számára érthető és használható tippeket tartalmazó írás legyen. A teljesség kedvéért természetesen egyértelmű vagy banálisnak tűnő tanácsok is szerepelnek az írásban. Ugyancsak előfordul néhány tipp, amely nem közvetlenül kapcsolódik önvédelmi jellegű szituációkhoz, mégis jellege miatt ide sorolható.

Tisztában vagyok azzal is, hogy nyilván nem gondoltam mindenre, így ezúton is bátorítok minden olvasót, hogy az általa hasznosnak tartott és innen hiányzó tippeket, trükköket kommentben ossza meg velünk.

A követhetőség kedvéért az írást témakörökre bontottam.

Utcán való közlekedés, találkozó:
- Emelt fővel, magabiztosan közlekedjünk az utcán.

- Ne viselkedjünk, öltözzünk kihívóan, főleg ismeretlen környezetben.

- Ha a környezetet nem ítéljük biztonságosnak, ne álljunk meg és kerüljük a szemkontaktust. Egyesek (különösen tudatmódosító szerek hatása alatt) a szemkontaktust kihívásként értékelik.

- Ne csak magunk elé nézzünk, hanem egy kicsit távolabbra is , így hamarabb észrevesszük, ha valakit el akarunk kerülni.
- Ha találkozót beszélünk meg valakivel, akit nem ismerünk, a helyszín lehetőleg egy általunk ismert hely legyen.
- Ha az adott környéken van étterem, kávézó, stb, a találkozó ezen a helyen, vagy annak bejárata előtt legyen. Ugyancsak jó lehet a taxisdroszt, éjjel-nappali üzlet bejárata, stb. A lényeg, hogy egy esetleges balhé esetén legyen hova befutni, vagy legyen ott bárki akinek szólni tudunk, hogy bajban vagyunk és hívja a rendőrséget.
sötét helyen.png- Ha várakoznunk kell, keressünk jól megvilágított helyszínt.
- Ha fényforrás közelében állunk és magunk előtt látjuk a saját árnyékunkat, akkor hátulról nem tudnak bennünket észrevétlenül megközelíteni, hiszen minden árnyékot látni fogunk.
- A fényforrásnak egyébként is érdemes háttal állnunk (vagy küzdelemnél így helyezkednünk), hogy az ne minket vakítson, illetve akadályozzon.
- Ha olyan helyen lakunk, ahol nincs, vagy rossz a közvilágítás, oldjuk meg magunknak, legyen nálunk zseblámpa, vagy világítsunk mobillal. Ha eszközzel világítunk magunknak, az utat világítsuk magunk előtt és ne világítsunk bele senki arcába (kivéve ha éppen az illető elvakítása a célunk, például egy már kialakult önvédelmi helyzetben).
- Csak olyan környezetben merüljünk bele az olvasásba, vagy zenehallgatásba, stb, ahol nem kell tartanunk támadástól, vagy zsebtolvajlástól.

- Önvédelmi fegyvert akkor hordjunk magunkkal, ha tudjuk is használni. A gázspray csak előkészítve (minimum a zsebben) és közelről használva lehet hatásos, de zárt térben mi is kapunk belőle.

Dark-basement.jpg- Ha egyedül vagyunk, a lépcsőház helyett válasszuk a liftet.
- Ha belépünk valahova, nézzük meg, hol vannak a kijáratok az adott helységben.
- Ha sétálnunk kell, a bejárati ajtó, vagy autó kulcsát tartsuk kezünkben, hogy ne a kapu előtt állva kelljen keresgélni, főleg ne a táska legaljáról. A kézben tartott kulcs fizikai kontaktus során fegyverként sem utolsó.
- Éjjel, főleg egyedül ne akarjunk spórolni a hazajutáson, hívjunk taxit. Sajnos az elmúlt időszakban is történt olyan tragédia, amely ezzel megelőzhető lett volna.
- Ha éjjel, vagy veszélyes helyen közlekedünk, ne vigyünk magunkkal ékszert, ha mégis velünk van, akkor tegyük vagy takarjuk el.
- Hölgyeknek érdemes a magassarkú cipő mellett egy olyan váltócipőt is magukkal vinni a táskában, amely nem kopog (ezáltal nem hívja fel a figyelmet) és engedi a futást.
- Ismerjünk és szükség esetén alkalmazzunk alternatív útvonalat. Legyünk készen arra, hogy bármikor útvonalat tudjunk váltani.
- Mobiltelefonunkba ICE néven (általános rövidítés, In Case of Emergency) mentsük el annak a hozzátartozónknak a nevét, akit vészhelyzetben értesíteni lehet, ha valamiért mi nem tudunk telefonálni.
- Ha ismeretlen helyre megyünk, mindig teljesen legyen feltöltve a telefonunk, nehogy a lemerült telefon legyen az akadály a segítségkérésben.
- Hagyatkozzunk a megérzéseinkre: ha egy helyzetet, helyet, vagy személyt kellemetlennek vagy veszélyesnek érzünk, távozzunk.

Autóval:
- Jól megvilágított helyen, vagy őrzött parkolóban parkoljunk.
- Parkoláskor lehetőleg hagyjunk egy kis helyet a saját és az előttünk álló jármű között.
- Nézzünk be a kocsiba, mielőtt beleülünk.
- Ha beültünk, zárjuk magunkra az ajtókat.
- Ha lakatlan, vagy veszélyesnek tűnő helyen kell végigmennünk,, vagy bármely okból jelentősen le kell lassítanunk, húzzuk fel az ablakokat.
scary_hitchhiker.jpg- Ha konfliktusba kerülünk egy másik jármű vezetőjével, igyekezzünk megjegyezni a rendszámot (de emiatt ne szálljunk ki a járműből).
- Ha követnek bennünket, hajtsunk a legközelebbi rendőrségig, vagy egyéb publikus helyre, ahol segítséget tudunk kérni.
- Ha elakadtunk, ismerőstől, vagy segélyszolgálattól kérjünk segítséget és ne idegenektől.Amíg nem érkezik meg a segítség, maradjunk a járműben (kivéve, természetesen, ha ez balesetveszélyes).
- Ne vegyünk fel stoppos(oka)t (főleg egyedül).

Tömegközlekedési eszközön:
- Tájékozódjunk előre a menetrendről, hogy minél kevesebbet kelljen várnunk a pályaudvaron, megállóban.
- Ha mégis várnunk kell, ezt olyan helyen tegyük, ahol van személyzet, büfé, stb.
- A buszon (főleg ha üres) minél közelebb üljünk a vezetőhöz, kijárathoz, vészcsengőhöz, vagy más emberekhez.
- Nézzük (de ne bámuljuk) meg, ki mellé szállunk fel, illetve ki száll fel mellénk.
- Ha van rá mód, ne az ablak, hanem a folyosó melletti ülést válasszuk, így nem tudnak minket beszorítani.
- Ha csomaggal, poggyásszal utazunk, az legyen elérhető közelségben.

Ha már belénk kötöttek:
- Ha belénk kötöttek, igyekezzünk higgadtak maradni és magabiztosan viselkedni. Határozott hangon, hangosan (de nem kiabálva) közöljük a támadóval, hogy nem akarunk balhét és hagyjon minket békén.- Más esetekben (például részeg támadó, szórakozóhely) működhet a kidumálós módszer is (nem akarunk bajt, látjuk, hogy ő az erősebb, nehéz napunk volt, szórakozni jöttünk, nem verekedni, amúgy is neki van igaza, blablabla). Az esetek jó részében egyébként a balhék kidumálhatók, persze ehhez meg kell hunyászkodni, úgyhogy remek gyakorlat az egónk gyengítésére is.:)
- Ha azt érezzük, hogy az együttműködés lenne a helyes megoldás, akkor valószínűleg így is van, ezért működjünk együtt. Nem kell hősködni és nem kell vele foglalkozni, hogy ki mit gondol majd, hogy odaadtuk a kocsikulcsot. Kocsit vehetünk még, de életet nem. A fizikai kontaktus az együttműködéssel sokszor elkerülhető, de az együttműködés lehet taktika is, amelyből bármikor átválthatunk támadásba, ha úgy ítéljük meg a helyzetet. Ha azonban ellenszegülünk, onnan már nincs visszaút.
falnál.jpg- Az együttműködés vagy ellenállás kérdés megítélésekor ne csak magunkat vegyük figyelembe. Lehet, hogy mi ugyan képesek lennénk ellenállni és főleg elmenekülni, de aki(k) velünk van(nak), az(ok) nem.
- Ha a pénztárcánkat, mobilunkat stb. követelik, és úgy döntünk, hogy átadjuk, lehetőleg ne a támadó kezébe adjuk. Dobjuk el és rohanjunk az ellenkező irányba. Jó eséllyel a támadót az értékeink jobban érdeklik, mint az, hogy utolérjen bennünket.
- Ha ismeretlen helyre vagy szórakozni megyünk, akkor vegyük ki a pénztárcánkból azokat az iratokat, amelyekre nincs szükségünk. A személyit, jogosítványt, kártyát tegyük zsebre. A pénztárca átadása, elvesztése, ellopása, vagy bunyó közbeni elejtése esetén legalább amiatt nem kell aggódnunk, hogy címünket és személyazonosságunkat is megtudják..
- Ne szégyelljünk kiabálni és segítségért kiáltozni! Ha nem is segít rajtunk senki, akkor is fehívjuk magunkra és a szituációra a többi ember figyelmét és ez a támadó szempontjából mindenképpen hátrány. A környezetünkben lévő emberek segítségére vagy számíthatunk, vagy nem, de ettől függetlenül a szituációba még bevonhatjuk őket. (Például körbetekintünk és hangosan azt mondjuk: “Önök is látják, hogy ez az ember belém kötött? Azonnal hívja valaki a rendőrséget! Segítsenek! Ez az ember bántani akar engem!” Vagy ha olyan a helyzet, a támadónak mondjuk hangosan: “Nézd, tíz tanúm van rá, hogy belém kötöttél, az egész busz minket néz! Ezek az emberek mind ellened fognak tanúskodni a bíróságon! Tényleg ezt akarod!?”) Fontos megértenünk, hogy a helyzet szempontjából lényegtelen, hogy segítenek-e nekünk, tanúskodnak-e mellettünk, vagy egyáltalán valóban minket néznek-e avagy sem. Magatartásunk, szavaink arra irányulnak, hogy felhívjuk magunkra a figyelmet, és gyengítsék a támadó szándékát. Az már csak “melléktermék”, ha valaki segít, vagy ha valóban bírósági ügy lesz a dologból, és mellettünk tanúskodnak.
ne bánts nincs balhé.jpg- Ha a helyzet elkerülése, vagy az együttműködés nem lehetséges, vagy nem járt eredménnyel, emeljük a kezünket magunk elé tenyerünket kifelé fordítva, hasonlóan ahhoz, amikor fekvőtámaszt csinálunk. (Ne szorítsuk ökölbe a kezünket, ez a verekedésre való felkészülést jelenti!) A kifelé fordított tenyér a testbeszédben békés szándékot jelez, így a támadó viselkedésünket nem fogja támadásként értékelni, ugyanakkor mind védekezni, mind ellentámadni, mind pedig a támadót távol tartani könnyebb lesz, ha a kezünk eleve fenn van.
- Ha azt látjuk, hogy a fizikai kontaktus nem kerülhető el (a támadó közelít), a támadó szeme helyett a mellkasát nézzük. Ha a támadó szemébe nézünk, akkor ez egyfelől elvonja a figyelmünket, másfelől pszichésen is bénítólag hathat (Gondoljunk egy félelmetes tekintetű, vagy begőzölt, esetleg drog hatása alatt álló emberre). Egy ilyen szituációban nem a támadó arca, hanem a keze és a lába a lényeges, hiszen ezzel tud kart okozni. Ha tekintetünket a mellkason tartjuk, a periférikus látótér segítségével egyaránt látni fogjuk támadónk kezét és lábát.

Loose Change.JPG

- Ha a támadó kezét nem látjuk (zsebben vagy más módon rejtve tartja), induljunk ki abból, hogy valamilyen eszköz, fegyver van nála. Ebben az esetben különösen fontos a távolság tartása.
- Ha küzdenünk kell, használjunk mindent, ami a kezünk ügyében van. Jó fegyver, vagy védekezésre alkalmas eszköz lehet egy esernyő, toll, szék, egy ruhadarab, a már említett kulcs, illetve összetekert újság, magazin, illetve bármi, amit dobni, vagy önteni lehet, leginkább a támadó arcába (aprópénz, egy pohár forró ital., stb.)

- Támadjunk olyan fájdalmas pontokat, amelyeket nem lehet feledzeni és amelyeket könnyű eltalálni (torok, szem, lágyék, térd).

nyomd a szemét ne sántuljon.jpg

A legfontosabb tanácsok:
- Megelőzni mindig könnyebb, mint megoldani.
- Ne gondoljunk magunkra potenciális áldozatként, de az is hibás hozzáállás, hogy “velem ez úgysem történhet meg.”

- Nem csak az lehet nyertes egy utcai szituációban, aki képzett küzdősportokban, de ennek az ellenkezője is igaz, a képzettség önmagában még nem garancia semmire.
- Hogy meg tudjuk-e védeni magunkat, vagy sem, legtöbbször nem fizikai képességek, hanem a pszichés állapot és elhatározás függvénye. Érdekes tény például, hogy azok a hölgyek, akik – állításuk szerint – magukat nem tudnák megvédeni, a gyermeküket ért támadás esetén, erejüket megsokszorozva olyan dolgokra képesek, amelyről nem is álmodtak.
És végül:
- Ne higgyük azt, hogy a fent leírtak alkalmazása elegendő mindenfajta veszélyhelyzet megelőzésére és megoldására.
- Tanuljunk önvédelmet!

Pintér Márton
Krav-Maga oktató/expert2/

 

A bejegyzés trackback címe:

https://fighter.blog.hu/api/trackback/id/tr835019016

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Mlinarcsik 2013.01.15. 21:18:52

Rohadt jo! En nem ismerem a cikk irojat, de vegre szuletett egy segitseg ami nem csak hasznalhatatlan okorsegeket tartalmaz!!

Az olyanoktol megorulok pld amikor elkezdik egy cikkben, vagy konyvben elmagyarazni, hogy ha pld igy fognak le, akkor ide meg oda ussunk, meg ezt vagy azt a technikat alkalmazzuk.

Persze arrol senki nem nyog egy arva kukkot sem, hogy tapasztalatlan aldozatkent egy ilyen szituacio nem ugyan az az erzes, mint mondjuk otthon mosogatas kozben atgondoltan tanyerokat tisztitani...

Az meg kimondottan tetszik, hogy a problema bekovetkeztenek az elkerulesere fekteti a hangsulyt, logikus gondolkozasra "kenyszeritve"...

Persze ez csak egy velemeny.

bigthereal 2013.01.15. 21:45:20

sportolj és erősödj, akkor kevésbé kötnek beléd...

100 kiló környékén már meggondolják

sDm 2013.01.15. 22:58:10

vagy nem gondolják meg, hanem inkább túlerőben bíznak

balage_81 reloaded (törölt) 2013.01.16. 00:53:17

vagy zavaruk össze az ellenfelet a jól ismert Csubakka-védelem módszerével!

- Hé köcsög, a csajomat nézed?!
- Én? Dehogyis. Egyébként mi a szakmád?
- Őőőő...
- Na szevasz.

Naaaa! 2013.01.16. 01:30:56

"Mobiltelefonunkba ICE néven (általános rövidítés, In Case of Emergency) mentsük el annak a hozzátartozónknak a nevét, akit vészhelyzetben értesíteni lehet, ha valamiért mi nem tudunk telefonálni."

Már ne haragudj, de ez egetverő baromság.
Egy magyar miért angolul irkáljon bármit is a mobiljába? És szerinted ha angolul tudó találja meg, akkor is honnan a fenéből fogja tudni, hogy ki az a JÉG (=ICE), és hogy azt kéne hívnia?

Lehetne, hogy ha valami külföldi cikket fordítasz, az ésszerűen fordítsd legközelebb?

"Ha fényforrás közelében állunk és magunk előtt látjuk a saját árnyékunkat, akkor hátulról nem tudnak bennünket észrevétlenül megközelíteni, hiszen minden árnyékot látni fogunk"

Hiába látod, akkor már késő, megijedni sem lesz időd. Hacsak nem valami legalább 20 méteres árnyékot adó fényforrás előtt állsz. Ami azért nem jellemző.

"Ha beültünk, zárjuk magunkra az ajtókat."
Aztán a mostani központ záras autóknál hogyan?
Más kérdés, hogy egyéb szempontból meg nagyon nagy ökörség, amit javasolsz, mert ha valami balesetbe keveredsz, lehet, hogy az életben nem szednek ki a kocsiból, ha zárva vannak az ajtóid.

"Ha elakadtunk, ismerőstől, vagy segélyszolgálattól kérjünk segítséget és ne idegenektől"
Ez is elég nagy ökörség, amellett, hogy totál életszerűtlen is.

"Tájékozódjunk előre a menetrendről, hogy minél kevesebbet kelljen várnunk a pályaudvaron, megállóban"
BKV-nál? Ugye, csak viccelsz?

"A buszon (főleg ha üres) minél közelebb üljünk a vezetőhöz, ... vagy más emberekhez"

Most akkor üres, vagy vannak rajta más emberek is? Mert a kettő egymást kizáró tényező.

"Ha van rá mód, ne az ablak, hanem a folyosó melletti ülést válasszuk, így nem tudnak minket beszorítani"
Aha, akkor már értem, hogy a legtöbb ember mi az anyjáért nem hajlandó a belső ülésre ülni.

"vegyük ki a pénztárcánkból azokat az iratokat, amelyekre nincs szükségünk. A személyit, jogosítványt"
Ezekre miért is nincs szükség? A személyit pl. állandóan magadnál kell tartanod.
Aki meg ezeket a pénztárcájában tartja, az alapból hülye.

Ezektől eltekintve a tanácsok jók.
Annyit azért még hozzátennék, hogy ilyen helyzetben felejtsük el a fair playt, és nyugodtan jöhet tökön rúgástól szemkinyomásig minden.
A torkot eltalálni gyakorlatlan (közdősportokben járatlan) embernek kb. lehetetlen, szóval ez nem jó tanács.

Viszont nem ártana megjegyezni, hogy ha csak lehet, el kell futni. Akár úgy is, hogy az ember némi pénzt szétdobál.

Naaaa! 2013.01.16. 01:43:38

@bigthereal:
Hát attól függ, milyen eloszlású az a 100 kiló. Ha 195 centi vagy hozzá, akkor rendben, de ha 160, és nagyrészt körméretben jelentkezik, akkor nem igazán hasznos.

(Tényleg, tanácsolhattad volna azt is, hogy nőj nagyra. Bár mondjuk Marian Cozma közel 2 m volt, több mint 100 kiló, és még sportolt is, nemzetközi színvonalon, aztán mégis megtámadták, és meg is ölték.)

@Mlinarcsik:
Ha már lefognak, pláne többen, akkor max. abban bízhatsz, hogy nem akarnak komolyabban bántani.
A karatefilmek trükkjei a filmek felvételekor is vagy 10. alkalomra sikerülnek. Lásd a Jackie Chan-DVD-k felvételről készült kiegészítőit.

A krav magát meg a hasznossága (a semminél jobb) mellett azért tartom rossznak (legalábbis ahogy nálunk oktatják), mert iszonyú koordinálatlan a mozgásuk, könyök-csukló-térd-boka lóg jobbra-balra ütés-rúgás közben, ha valami harcművészetben komolyabban jártas emberrel (mondjuk egy legalább barna öves karatés, dzsiu-dzsicus, aikidós, képzettebb kung-fus stb.) kerülnek szembe, az a saját mozdulataikat felhasználva úgy bele tud nyúlni mozdulatba a többségnél, hogy a krav magás harcimarci sérül (ficam, törés stb.).
Tapasztalatlan utcai verekedők ellen persze jó lehet.

Helyszíni zsemle 2013.01.16. 02:21:12

@Naaaa!: Hat igen, arra is kene par tanacs, mit csinaljon az ember, ha egy szorakozohelyre raront 30-40 cigo, es szorakozasbol gyilkolaszni kezdenek, mint a szigethalmi esetnel szilveszterkor.

Negyvenértelmiségi (törölt) 2013.01.16. 04:27:39

@Naaaa!: az ICE-ről már mindenki elmondta, hogy nem ismeri senki. Egyébként teljesen felesleges, mert segíteni nem az fog egy hirtelen vészhelyzetben, akit a legjobban szeretünk, hanem aki ott van. Ha meg hiányzol, és be van kapcsolva a telefonod, akkor esetleg felhívnak.

Egyébként jók a helyesbítéseid, meg tényleg van pár jó tanács.

De ha az ember igazán el akarja kerülni a bajt, akkor a legjobb a cigányokat elkerülni, mert a baj 90%-ban velük jön.

1. Elkerülni a cigányos környékeket.

2. Elkerülni a cigány bandákat. Ha jönnek, lelépni azonnal.

Nem minden cigány bűnöző, de sajnos a mélyszegénység miatt a cigányos környékeken és a cigány bandákben a leginkább felülreprezentáltak azok a fajta mélyszegények, akik hajlamosak a kirekesztettség miatt megnyúzni bárkit elevenen.

dmwd 2013.01.16. 08:19:20

@Naaaa!:
"Aztán a mostani központ záras autóknál hogyan?
Más kérdés, hogy egyéb szempontból meg nagyon nagy ökörség, amit javasolsz, mert ha valami balesetbe keveredsz, lehet, hogy az életben nem szednek ki a kocsiból, ha zárva vannak az ajtóid."

A mostani kocsikon szokott lenni egy gomb, rajta lakattal, na azzal kell. Van olyan fajta kocsi is, amit konfigurálni lehet, hogy magától bezárja az ajtókat (vagy ne). Baleset esetén, pedig mindegyik automatikusan kinyitja az ajtó zárását (nem az ajtót) és bekapcsolja a vészvillogót, a komolyabbak még mentőt is hívnak maguktól, úgy, hogy még a GPS koordinátákat is elküldik . Szóval ez is jó tanács volt a cikk írójától.

svinjahond 2013.01.16. 08:36:33

@dmwd: Mennyit változott a világ, hehe! A '90-es évek közepe táján volt Apámnak egy központizáras Fiat kocsija, amelynek az olasz nyelvből fordított leírása kb. azt írta, hogy "fontolja meg, hogy menet közben magára zárja-e a központi zárat, mert ha esetleg balesetet szenvedne, úgy nehezebb lesz Önt kimenteni"... Addig a jó tíz évvel később nyártott Renaultja pedig induláskor 7 Km/óra feletti sebességnél automatikusan zárja az összes ajtót, azok csak belülről nyithatóak. Igaz, hogy ez a funkció az indítókártya behelyezésekor de még elindulás előtt tiltható. Ezek szerint, ennyivel szarabb világban élünk, mint a '90-es években.

hunter84 2013.01.16. 09:38:14

Jó írás, köszönöm! Barátnőmnek könyörgöm állandóan, amikor esti programból jön haza, üljön taxiba, ne ezen spóroljon, de csakazértsem.

Pedig tavaly valaki mögéfutott a sötét utcában, és egyszerűen csak rácsapott a fenekére, majd elfutott. Lehetett volna rosszabb is.

Kentetsu 2013.01.16. 09:45:12

Az ICE kérdés margójára:
www.autonavigator.hu/sztori/hoax_a_telefonos_korlevel_is-2577

A többi pontban is akad kötekedni való, de felesleges lenne foglalkozni vele. Amikor helyzet van, úgyis reflexből reagálsz, vagy nem reagálsz.

Bogoj · http://bogoj.blog.hu/ 2013.01.16. 09:59:47

@Naaaa!: "vegyük ki a pénztárcánkból azokat az iratokat, amelyekre nincs szükségünk. A személyit, jogosítványt"
Ezekre miért is nincs szükség? A személyit pl. állandóan magadnál kell tartanod.
Aki meg ezeket a pénztárcájában tartja, az alapból hülye.

leírod az egyik mondat végét, és a következő mondat elejét egy mondatként értelmezve. helytelenül...

Harlek 2013.01.16. 10:14:33

@Naaaa!: A krav-magás véleményeddel nem tudok teljes mértékben egyetérteni, sőt. Több küzdősportot és harcművészetet is kipróbáltam az elmúlt 15 évben és az a tapasztalatom, hogy mindegyik esetében a gyakorlók 80% nem tudna semmit rendesen megcsinálni egy éles szituációban. A maradék meg van annyira képzett, hogy talán a dolgok egy része működjön (tökéletesen meg szinte senkinek se fog menni). Úgyhogy az olyan téves állításokat, minthogy a krav-magások mozgása "szétszórt", nem kéne így kerek-perec kijelenteni. Függ az edzőktől, függ a tanítványoktól. Egyébként is, ha egy képzetlen ember egy képzettel kerül szembe, akkor valószínű, hogy a képzett fog győzni, harci stílustól függetlenül.

MechanicGod 2013.01.16. 10:17:46

@Naaaa!: "Aztán a mostani központ záras autóknál hogyan?"

A mostani (értsd: már 12-15 éves) autókon egy gomb megnyomásával. Esetleg magától zárja az ajtókat sebesség illetve idő függvényében.

"Más kérdés, hogy egyéb szempontból meg nagyon nagy ökörség, amit javasolsz, mert ha valami balesetbe keveredsz, lehet, hogy az életben nem szednek ki a kocsiból, ha zárva vannak az ajtóid."

Ütközésnél automatikusan nyílnak az ajtók, kapcsol a vészvillogó,megszűnik az üzemanyag befecskendezés, sőt akár hívja a mentőt is.

bmw.hu/hu_rb/hu/newvehicles/3series/sedan/2011/showroom/safety/emergency_call.html#t=l

MechanicGod 2013.01.16. 10:19:34

@dmwd: bocs, látom te már írtad szinte ugyanezt :)

hhh. 2013.01.16. 10:31:49

Javaslom még a "tizenhárom fodor van a szoknyámon" c. népdal eleneklését, lehetőleg nagyon hamisan, ettől meg szoktak rettenni. Hatásos lehet még a "Te szemét, rasszista, újfasiszta náci!" kiáltás, amitől a támadó elszégyelli magát, bocsánatot kér és hazamegy.

monyon le 2013.01.16. 10:37:40

Jó cikk.
A tel. számot meg I.C.E. ként érdemes elmenteni, a félreértések elkerülése végett.
Egy dologra viszont nagyon nehéz felkészülni egy eseteleges konfliktushelyzetben - méghozzá a késre! A legsunyibb és légvészéjesebb támadási forma, melyet alig lehet észrevenni. Pár másodperc alatt olyan súlyos sérüléseket okozhat, hogy tragédiával végződhet.
Még a hideg is kiráz, mikor valakinek a kis oldalzsebében látom "kiakasztva" a bökőt, hiába tanulsz küzdő sportot, hiába vagy felkészült az a kis sunyi eszköz, sunyi kézben életveszélyes.

adhuvbeigiqe upiugtqeőoqőoqqe 2013.01.16. 10:47:23

Régen az Andrássy úti Made Inn-ben egy rosszarcú kis fasz kinézett magának és egész este azt kereste, hogyan köthetne belém. Amikor látta, hogy kimegyek a WC-be utánam jött és lökdösni kezdett mondván (itt most szöveghűen és a kiejtés finomságát próbálom visszaadni):
- Tugyod ki vágyok ény?? He? Hűááá? Ény bazzeg isnymerem az egész Száva családot!!! He! Hüáááü!

Én meg erre jól kieresztve a hangom:
- ÉN MEG ZSARU VAGYOK TE KIS SEFTES FASZ!!!!!! SZOLGÁLATBA HELYEZZEM MAGAM TE FASSZOPÓ? HE? A KURVA ANYÁD!

Erre csodák csodája az iccakai élet hmcs-je elsápadt, szabályosan izzadni kezdett és próbált köztem és a fal között kislisszolni a WC-ből. Láttam, hogy jelentős találatot vittem be és folytattam.

- OTT MEGÁLSZ A KURVA ANYÁDBA! SZEMÉLYIT ELŐ TE TAHÓ.

A gyerek nem mert a szemembe nézni, szinte nyűszítve szipogva kért bocsánatot miközben a majdnem sírástól már a taknya is csorogni kezdett.

- A kábátomban van a ruhátárban a személyim - szipogta a rohadék.

TAKARODJ TE KÖCSÖG! - Reagáltam szellemesen.

A kis nyomorék úgy slisszolt kifelé, hogy öröm volt nézni.
Mire kimentem utána már az egész társaságával kotródtak kifelé.

Tanulság?
Az ilyen esetekben az a legjobb ha rendőr vagy.
Ha nem vagy az (mint én) add ki magad rendőrnek. Rögtön összeszarják magukat tőle.

svinjahond 2013.01.16. 10:55:14

Alapvetően a jogszabályainkkal, de méginkább a hazai joggyakorlattal van a legnagyobb probléma. Ha valakit pl. egy "van cigid?" után lazán povánvernek egy villamosmegállóban és vissza meri adni, akkor a kiérkező rendőrség MINKÉT FELET megpörgeti garázdaság vétségében, vagy ami még szarabb, ha a támadónak vannak tanúi (vö.: népes társaság...), akkor a megtámadott fogja húzni a rövidebbet, még jogi megítélés szempontjából is! Nagyon nagy baj, hogy akit ma támadás ér, azt a jog se "öleli keblére", hanem még rúg egyet rajta. Tudják ezt a csibészek is és az erőn kívül semmit se tisztelnek. Abban igazat adok a poszt írójának, hogy kiképzettség és megfelelő fizikai adottságok nélkül senki ne hősködjön, mert esetleg otthagyhatja a fogát egy olyan szituációban, ahol esetleg két pofonnal, meg a büszkeségén esett csorbával megúszhatta volna.
Kíváncsi vagyok, hogy a jogos védelmi helyzet jogi környezetének az új BTK-ban végrehajtott "áthangolása" mikor vezet majd a több évtizedes bírói ítélkezési gyakorlat kedvező irányú változásához! Én abszolút fegyverpárti vagyok, hogy az embertársára támadó, rohadék bűnöző(k)nek is legyen vesztenivalójuk egy olyan szituációban, ahol ma nulla kockázattal a pénzüknél vannak. Csak az első 50-100 szarházinak kéne - bekapva néhány golyót - átköltözni a túlvilágra és átértékelődnének az utcai támadások. Igen, ismerem azt az érvelést is, hogy akkor minden sokkal durvább lenne, hiszen tudná a bűnöző, hogy az áldozatánál is fegyver lapulhat ezért azonnal lelőné azt is, akit célja elérése érdekében jelenleg egy orrtöréssel kínál. Időnként persze meghalna egy-egy bűnöző is, de erre meg azt mondaná egy felnőttként kezelt társadalom, hogy "foglalkozási ártalom", illetve "bevállalt rizikó".

Estevez atya 2013.01.16. 11:32:43

Általánosban volt egy balhés páros, időnként meg is vertek egy két gyereket. Egyszer valahogy nekik ütköztem, vagy fellöktek a folyosón. Kicsit panaszkodtam a tanároknak, vagy otthon, hogy nahát.

Egyszer közrefogott a két srác, hogy te voltál az? És emelték már az öklüket. Mire én? - igen, de már nem haragszom...

Erre nevettek egyet, és elment mindenki békében.

Void Bunkoid 2013.01.16. 11:50:13

@svinjahond: a nagy baj ezzel mindössze az, hogy nincs "bűnözőigazolvány", meg a jelenlegi személyi iratokban is gyakorlatilag személyes azonosításra elegendő minimális adatok vannak (a régi komcsi személyiben az iskoláidtól a munkahelyeden át a priuszodig minden benne volt), így az általad engedélyezett fegyvertartás esetén a buszmegállóban - ja bocsi, legalább öt méterre tőle - cigit is stukkerrel tarhálnának tőled a helyi vagányok, végül úgy nézne ki minden, mint az amcsi híradókban, az egymással rivalizáló bandák, meg a bandák vs rendőrök meccsek a nyóckerben hangoskodós-egymásfalhozcsapkodásos-verekedéses rendbontásokból csinos kis utcai lövöldözésekhez vezetnének.
Nem beszélve a suliban a plusz huszonöt kiló miatt szénné szopatott tizenkétéves Döncikék magnumos ámokfutásáig.

Nemhiába akarja most Obama az amcsik eddig elidegeníthetetlennek tűnő, alkotmányba leb*szott fegyvertartáshoz való jogát kissé megnyirbálni.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2013.01.16. 13:30:18

nagyon jó írás, 10 év harcművészet oktatás után én is mindenkinek ezt/hasonlókat mondtam mindenkinek.

Fuss ha tudsz, ha nem add oda amit kér.

"szégyenben" lehet élni, hogy elfutottál, illetve az értékeidet is lehet nélkülözni.

Az életedet nem.

Ilyen egyszerű. A többi maszlag.

svinjahond 2013.01.16. 13:51:21

Értem. A fegyverek rosszak.
Milyen más módszer van még, ami az utcai támadók biztonságérzetét csökkentené, illetve elvenné tőlük a biztos siker érzését?
Amit írsz az egymással rivalizáló bandák témájában, az gyakorlatilag az 1995-2001 közötti időszakban a fővárosban mindennapos volt. A kemény bűnözőknek szinte ma is egytől egyig van lőfegyvere és magasból leszarják, hogy az gyakorlatilag tilos. Pedig fordítva kéne, hogy legyen! Elő kéne lépni a lőfegyvertartás kultúrája kérdéseiben és megadni a lehetőséget a tisztességes állampolgáriknak, hogy ne maradjanak védtelenek. Igen, ha fegyver van, akkor az el is fog sülni, de a mostani teljes szigor is tarthatatlan. Nem állítom, hogy az USA megoldása hibátlan, de közelebb áll az élet valós viszonyaihoz, mint a mi fegyvertörvényünk. A szénné szopatott és emiatt bosszút álló tini döncikék, meg a munkájukból megalázva kirúgott tisztes családapák ámokfutásai sajnos elkerülhetetlen velejárói a rendszernek, ahogy az nekem innen MAgyarországról tűnik. Ha láttad a "Kóla, puska, sültkrumpli" magyarított címen bemutatott dokumentum-játékfilmet, akkor tudod, hogy ezek szélsőségek. Szerinted ezek alapján kell/indokolt megtiltani a fegyverviselést egy egész országban? Nálunk ma ez megy. Nincs fegyver, akkor nem lehet baj. Minél kisebb a legálisan kinn lévő lőfegyverek száma, annál jobban kezelhető (értsd: irányítható, terrorizálható, stb.) a magyar lakosság. Elég csak elvenni tőle a legális önvédelem eszközeit, sőt védtelenné kell tenni még a saját telkén illetve házában/lakásában is. Persze, színleg meglenne a joga megvédeni magát (Btk.29) és némiképp: (Btk.30), de kitörölheti vele, ha nincs MIVEL megvédeni.
Én affelé hajlok, hogy inkább az okokat kéne megszűntetni amik az ámokfutásokhoz vezetnek: pl. nem alázzuk meg a családapát a munkahelyén, illetve a plusz 25 kilóval megvert tizenéves Döncike osztálytársainak IDEJEKORÁN elmagyarázzuk - ha kell, ötszázszor! - hogy Döncike is ember és emberhez méltó bánásmód jár neki. Persze ez nehezebb lenne, mint egy tollvonással betiltani mindent, ami szúr, vagy durran.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2013.01.16. 13:54:57

@svinjahond: azzal nem lenne kevesebb fegyvere a bűnözőknek ha a polgároknak is lehetne, nem?

Azzal max a gyilkolás lenne több, mert még most összeszarjuk magunkat (bárki természetesen) és mindent odaadunk, ha lehetne fegyverünk akkor biztos lenne több olyan bátor aki elő is rántaná és akkor minimum sérülne vagy ő vagy a támadó, de halál is sűrűbben fordulna elő.

svinjahond 2013.01.16. 14:12:40

@doggfather: Az igaz, de legalább kiegyenlítettebb lenne a felállás mint így, mikor gyakorlatilag csak nekik van.
Azt én kisebb bajnak tartanám, ha néha egy-egy legálisan tartott fegyver előkerülne, teljesítené küldetését (vö.: önvédelmi fegyver), a támadó pedig megsérülne, de akár meg is halhatna. Alakulnának a viszonyok, hidd el! Sokan, akik jelenleg tét nélkül - értsd: saját kockázat nélkül - közözködnek, balhéznak, rabolgatnak, kifosztanak, átértékelnék az addigi viselkedésüket.
Igen, a kezdetekben biztosan emelkedne az emberélete(ke)t követelő konfliktusok száma, de aztán egy más minőségi szinten újra beállna egy dinamikus egyensúly! Jelenleg az az ábra, hogy a bűnözők jóindulatára bízza a jogalkotó a tisztességes "birka" állampolgár életét, testi épségét és vagyontárgyait. Amíg ez így marad, addig tulajdonképpen egyet lehet érteni azzal az állásponttal, hogy "jajj! csak nehogy magunkra haragítsuk őket, mert akkor elvész a jóindulat": hisz most "csak" pofont/rúgást/stb. kapunk, de akkor golyózáport kapnánk! Ugye Te is érzed, milyen abszurd a szitu?

Harlek 2013.01.16. 14:29:33

@svinjahond: Ott van Nagy Britannia, ahol jobb esetben még a rendőrök sem hordanak maguknál lőfegyvert, mégis sikerül a rendet többnyire tartani. Nem azon múlik, hogy valahol rend van vagy sincs, hogy mennyire könnyen lehet fegyverhez jutni. A kép ennél sokkal árnyaltabb.
Másrészt, hiába van valakinek legálisan fegyvere otthon, ne adj isten, még részt is vett néhány képzésen, hogy tudja, melyik végén jön ki a lövedék, az még mindig édes kevés ahhoz, hogy valaki tényleg védelmi célra tudja használni a lőfegyverét. Utcán nem fogja tudni elővenni elég gyorsan, éjszaka otthon annyira be van szarva, hogy véletlenül lelövi a macskát és még sorolhatnám. Szóval az, hogy valakinél fegyver van, hamis biztonságérzetem és túlzott önbizalmon kívül sokszor másra nem jó, csak arra, hogy valami balesetet okozzon. (Még úgy is sokszor előfordul idehaza, hogy gyerek megtalálja apuci pisztolyát és az elsül.)

És a hab a tortára... ha konfliktus során az ember valamilyen eszközt elővesz, akkor nagy a valószínűsége, hogy a támadó is rákontrázik. És onnantól nem ökölharc van, hanem késelés, ami egy "hangyányit" neccesebb. És az csak rosszabb lenne attól, hogy kés helyett valaki pisztolyt ránt. Szerintem már így is túl sokan hordanak maguknál kést "biztos, ami biztos" alapon.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2013.01.16. 14:32:01

@svinjahond:

Hát ebben az esetben ugyan az lenne,mint a harcművészet/verekedni tudás esetében.

Más versenyen verekedni, mint igazából.

Más lőtéren lövöldözni és más emberre lövöldözni.

A bűnözőnek aki napi szinten használja az öklét/fegyverét nem okoz gondot rád/rám akárkire fogni a fegyvert.

Plussz:

a kezében van, azzal tart sakkban, mire előveszi az áldozat a sajátját 1. a bűnöző már lőtt is 2. az adrenalin miatt képes magát is megsebesíteni az áldozat a saját fegyverével.

Nem azt akarom sugallni, hogy a mostani megoldás jó, de a fegyveres út sem az igazi sztem.

svinjahond 2013.01.16. 15:34:01

@Harlek: Nem tudom miért gondolja az itt élők többsége, hogy a hazai bűnözők szinte mindegyike dörzsölt elitkommandós volt a pár évvel korábbi leszereléséig? Ők is csak emberek, legtöbbjük általános képességei az átlagember szintjén sincsenek. Maximum gátlástalanabbak és/vagy antiszociálisabbak, mint a tisztességes emberek. Ezen két képesség azért nem emeli nagyságrendekkel az átlagember fölé őket. Sajnos, ilyen rossz a bűnüldözésünk hatásfoka, valamint túl jól lehet élni ma Magyarországon/Európában(?) a bűnözésből ahhoz, hogy az életvitelük külsőségei tiszteletet és irígységet ébresszenek az átlagemberben. Aki aztán a saját anyagi gondjai és ezek fényűzése közti disszonanciára racionális magyarázatot próbál találni és jobb híján minden extra képességgel felruházza a bűnözőket.
Azt meg végképp nem értem, hogy miért lenne valószínű, hogy védekezés esetén a bűnöző "rákontráz" valami nagyobbal/erősebbel, mint a megtámadott fél. Ha példának okáért én nem "fagynék le", mikor valaki pl. felhúz egy boxert a kezére, vagy kést ránt, hanem ráfognék egy revolvert (azért nem félatuomata öntöltőt, mert azt fel is kéne húzni) akkor biztos, hogy nem várnám meg, amíg fegyvert cserél, hanem AZONNAL LŐNÉK, amint a zsebébe vagy a ruhája alá nyúl!
Egy valamit viszont elfogadok, mint érvet: olvastam pár éve egy tanulmányt, miszerint a lőfegyverrel járó kelő autóvezetők sokkal kevésbé konfliktuskerülők, mint a fegyvertelenek, így belemennek olyasmikbe is, amikbe stukker nélkül nem mennének. Ezért nagyobb eséllyel kerülhetnek bajba, mint a fegyvertelenek. (Azt már csak zárójelben teszem hozzá, hogy ha viszont már bajba kerültek akkor sokkal jobbak az esélyeik fegyverrel, mint üres kézzel. :) )
Nagy Britannia egy érdekes állatorvosi ló ebből a szempontból (is)... Egy régi haverom él Brightonban már évek óta és keveredett már éjszakai balhéba, ahol csak a szerencséjén múlott, hogy néhány csúnya vágással, meg egy szúrással megúszta a dolgot, holott a rendőrök szinte még a kis körömollót is elszedik az utcán és feljelentés a vége. Valahogy mégis előkerült egy közel 20 centis bökő egyik polárdzseki alól...
Úgyhogy a brit közbiztonság nem épp szívderítő.

svinjahond 2013.01.16. 15:41:36

Igen ebben egyetértünk: a (száraz)gyakorlás nem azonos az éles helyzettel. De mégis, hogy lehetne ezt az ellentmondást feloldani? Tán ki kéne néhány embert nyírni az edzéseken?? :)
Abban is egyet értünk, hogy akire lőfegyvert fogtak, az - néhány elenyésző számú szituáció kivételével - veszített! Ott nincs nyulkálás, trükközés, engedelmesség van, vagy halál. Ilyen egyszerű ez. Életből csak egy van mindenkinek. (Legalább is a jelenlegi, akármiben is hiszünk...) ;)

Harlek 2013.01.16. 15:57:11

@svinjahond: A brit közbiztonság messze nem tökéletes, nem is ezért hoztam föl, csupán arra próbáltam utalni, hogy nem a lőfegyvereken múlik a dolog. De ha az ismerősöd a balhéban nem késes alakokba botlik, hanem lőfegyveresekbe, akkor nem biztos, hogy utólag tudott volna mesélni a kalandjáról.

Abban tökéletesen igazad van, hogy a bűnözők jelentős többsége nem ex-elitkommandós. De azt is vedd hozzá, hogy általában aki a bűnözésből próbál megélni, az valószínűleg nem azért teszi, mert milyen dolog kirabolni másokat. Sokuknak nincs vesztenivalója, ami szerintem veszélyesebbé teszi őket. Mert ami neked lehet, hogy nem fér bele morálisan, az neki igen. Ezért nem jó hergelni őket, ahogy a cikkben Marc is írta, inkább csitítani próbálj (nyitott tenyeres dolog), mint fokozni a feszültséget (te is kést rántasz).

A rákontrázás jellemezően nem rabló-áldozat esetekben szokott felmerülni. Két éve egyik este a Deák Ferenc térnél két kisebb csoport (15-18 év közötti, eléggé részeg fiatalok) között valami balhé volt kibontakozóban. Én arra lettem figyelmes, hogy egymásnak ordibálnak, hogy ki hogyan fogja szétcsapni a másik száját és közben úgy lökdösték egymást, mint az óvodások. Egészen addig rendben is lett volna a dolog, amíg az egyik banda vezére oda nem szólt, hogy "jól megkésellek geci!", mire a másik egyből úgy reagált, hogy "igen? én is téged!".

Lőfegyver kontra kés kapcsán egyik ismerősöm osztott meg videót, lényeg az volt, hogy egy késes és egy pisztolyos valahol a távol-keleten egymásnak estek. Egy lövés sem talált, míg a késes szétszabdalta a másikat. Egyik se tűnt képzettnek, csak mentek egymásnak és próbáltak élve kijutni a szituból. Ezt csak azért mondom, mert nem garancia, hogy a lőfegyver elég. Persze fenyegetni lehet vele, de ha elsül... mi a garancia, hogy nem valami ártatlan járókelőt találsz el? Egy sima rablótámadás áldozatából esetlegesen gyilkos leszel. Megéri?

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2013.01.16. 17:22:49

@svinjahond:

"Igen ebben egyetértünk: a (száraz)gyakorlás nem azonos az éles helyzettel. De mégis, hogy lehetne ezt az ellentmondást feloldani? "

Sehogy.

Pont ezért lehet erőszakos bűnöket elkövetni, mert aki bűnöz az olyan eszközt (erőszakot) alkalmaz amire a másik fél nem képes/nem akar/nincs hozzá gyomra.

Ha lehetne tenni ellene akkor gondolom már kitalálták volna.

svinjahond 2013.01.16. 17:37:35

@Harlek: Igazad van, jobban járt azzal, ha átszúrták a tenyerét amit ösztönös védekezésként ijedtében maga elé kapott, minta pisztolycső elé rakta volna: keresztüllövik és boncoláskor a cafatokra szakadt mája alól szedik elő a kézközépcsontja szilánkjait.
Azért az én álláspontom szerint: ha a haveromnál stukker van lábonlövi és lelép, akkor ő maga tán meg se sérül. No mindegy, lehet érveket sorakoztatni pro és kontra... Én ha tehetném, mindenhová fegyverrel járnék. Senkit nem bántanék, de biztos, hogy nem adnám ingyen a bőrömet. Ehhez viszont végigcsinálnék jó pár kiképzést és gyakorolnám amit tudok, amikor csak lehet. De azt is belátom, hogy az én hozzáállásom alapján nem lehet általánosítani. Vannak akiknek tényleg nem szabadna fegyvert adni a kezükbe.
Írod a morált, mint fékezőerőt: általánosságban igazat adok, de hidd el ha az életed lenne a tét időlegesen felfüggesztenéd a morális gátjaidat! (Én legalább is úgy tennék...) ;)
Abban is igazat adok, hogy nincs értelme feleslegesen növelni a feszkót egy utcai szituációban. Ellenben ha lőfegyvert fogsz valakire az azért eléggé "ultima ratio", azaz onnan nincs tovább: lősz, elpusztul, lelépsz a helyszínről --> eggyel kevesebb. Többet nem támad emberre. Ennyi! Előbb utóbb elfogynak... ;)
A rákontrázás tipikusan egy fiatalkori faszság, ami csak a sérthetetlen homlokzatról és a felsrófolt önértékelésről szól. Aki felül erre a hintára, az rábaszhat, de nagyon. A tűzkeresztségen legtöbbünk átesik. Ez talán valahol kell is. Aztán eltelik 5-10 év és hidd el, mindenki másképp látja a dolgokat.
A lőfegyverek kontra kés ügyében ott van az idén már harminc évessé érett Tueller-szabály. Ez kimondja, hogy 7 yardon (kb. 6.3 méteren) belülről felismerve késes támadó szándékát már lőfegyverrel megelőző csapást mérni is alig-alig lehet, illetve nemigen van esély (súlyos) sérülés nélkül megúszni a támadást. Lehet, hogy telerakja ólommal a támadót, de kaphat egy halálos szúrást, vagy egy mély vágást.
Szituáció pedig van ilyen is, meg olyan is, de mindig ember harcol ember ellen, nem pedig stílus stílus ellen, vagy eszköz eszköz ellen. Ez fontos!
Az, hogy vétlen fél nem sérül egy eszközös önvédelem során az egy fontos kivánalom, de hidd el, Te sem azt néznéd, hogy ki mit kap, csak éld túl a szitut, aztán majd ráérsz moralizálni...

svinjahond 2013.01.16. 17:49:55

@doggfather: Az előbb elfelejtettem "Válasz erre"-gombot nyomni, bocs!
Igen, ez az ellentét feloldhatatlannak tűnik. Akkor ezek szerint csak tűrni lehet? Ezt nem veszi be a gyomrom! Szerintem meg vissza kell csapni. Álláspontom szerint egy utcai támadás tök tiszta szituáció: nincs susmus, egyenes szándék van (a támadó részéről). Aki a jogtalanság talajára lép, annak ne legyenek jogai! Ilyen egyszerű. Szabadon elpusztítható legyen. Jó, persze ez eléggé radikális, de hát támadni se kötelező! ;)

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2013.01.16. 18:18:47

@svinjahond:

"Írod a morált, mint fékezőerőt: általánosságban igazat adok, de hidd el ha az életed lenne a tét időlegesen felfüggesztenéd a morális gátjaidat! (Én legalább is úgy tennék...) "

Addig amíg csak teoretikus a beszélgetés elhiszem, de valós szituációban honnan vagy ilyen biztos benne, hogy félre tudnád tenni?!

És az esetek nagyobbik részében ha fegyvert fognak rád akkor sem az életed a tét, hanem a pénzed/vagyonod/ékszered.

svinjahond 2013.01.18. 09:49:17

Igazad van, nem lehet előre látni. Ez kb. olyan, hogy senkit nem lehet szándékosan pl. zuhanó repülőgépre rakni, hogy kipróblájuk a bátorságát, vagy a hitét... bár, ahogy mondják: zuhanó gépen nincsenek ateisták! :)
Igen, egyetértek abban is, hogy a fegyverrel kényszerítések célja elenyésző eseteket leszámítva inkább rablás, mint egyenes ölési szándék.
No de, ha meghal a sértett, akkor utólag az ő szemszögéből már sajnos tök mindegy, hogy azért ölték meg, mert nem tetszett a képe, vagy mert kellett a táblagépe...

svinjahond 2013.01.18. 09:51:58

@svinjahond: Na itt egy friss hír, a hazai ítélkezési gyakorlat tökéletes állatorvosi lova:
index.hu/belfold/2013/01/17/ot_ev_bortont_kapott_onvedelemert/

(Új BTK. ide, vagy oda szvsz a fickót fel kellett volna menteni! Vegytiszta jogos védelem esete állt fenn! Ehelyett...)

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2013.01.21. 09:39:06

@svinjahond: persze, hogy mindegy ha meghal, hogy miért halt meg.

Mindenképpen értelmetlen halála lesz/volt.

Az általad linkelt cikkre: látod, és csak kés volt nála és mi történt.

Ha nincs nála akkor max megruházzák, így meg emberéletbe került a "vita".
süti beállítások módosítása