Gina Carano az egyik legismertebb a női MMA-sok közül, komoly rajongótábora van, és ő volt az első nő, akinek tavaly nyáron (az augusztus 15-i Strikeforce-gálán) elsőként hirdették a küzdelmét főeseményként. Akkor Cristiane "Cyborg" Santos volt az ellenfele, róla később. Caranót rendszeresen hívják különböző műsorokba szerepelni, nyilván azért is, mert vitathatatlanul képernyőképes, sok pályatársával ellentétben. Íme egy szórakoztató videó a Sports Science-béli szerepléséről (ebben a sorozatban sportolók különböző képességeit mérték tudományos, vagy legalább annak tűnő eszközökkel). Az a rész sem rossz, ahol Carano a zselébábu csontjait töri, de a lényeg 4:30-nál kezdődik, amikor John Brenkus, a műsorvezető szokásához híven beugrik tesztbábunak.

A meccsük előtt Cyborg is megcsinálta ugyanezt egy riporterrel, ami már inkább ijesztő, a Fighterblog szerkesztőségének egyöntetű véleménye szerint inkább Gina Carano fojtsa ki az embert, ha lehet választani.

Fedor is szerepelt egyébként a Sports Science-ben, neki egy óriáskígyóéval hasonlították össze a szorítását (Fedor tizenkétszer erősebb, nem tudom, kérdés volt-e), és ha már úgyis arra járt az orosz, Brenkus riporter az ő fojtását is kipróbálta, hasonló eredménnyel. 

A bejegyzés trackback címe:

https://fighter.blog.hu/api/trackback/id/tr511751107

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Sátán meg a Jocó 2010.02.12. 08:38:41

no, ezt a nőt nem ugatják le otthon, hogy "háthunvanamelegvacsorasszony?!"

agyvihar · http://agyvihar.blog.hu/ 2010.02.12. 09:43:07

Ez a riporter mazochista alkat lehet, hogy egyszer nem volt neki elég.

Te odafeküdnél másodszor is? :-o

fenriz17 2010.02.12. 09:45:25

Ginának harmadszor is! :)

Avenarius 2010.02.12. 09:54:06

nem annyira harcművészet-tudományos szempont, de az érdekes, hogy ennyi edzés után gina mennyire csajos tudott maradni, cyborg meg olyan, mint egy buta kocsmai tahó.

.akira. 2010.02.12. 09:58:45

@Avenarius professzor: Viszont Gin-át és Coenen-t is szépen beleverte a betonba.

Krajcs · http://uralicowboy.blog.hu 2010.02.12. 10:07:42

Mondjuk ez csak technika kérdése. A vasággyal 40 kilós John Carmack is megtette egyszer az egyik vállalkozókedvű riporterrel :)

chuck-d 2010.02.12. 10:20:52

@Avenarius professzor: gondolom sokat beszélgettél vele, hogy így minősíted, mert a buta kocsmai tahó már nem annyira a külsőre utal. bár te sem tudom hova jársz sörözni, ahol tipikus a fanatikus küzdősportoló.
tény, hogy Carano-t vinném haza inkább a kettő közül, de ő egy hátszeles címlaplány Cyborg-hoz képest.
és ha meg azt nézzük, hogy ki mennyire képernyőképes, akkor szerintem a kevésbé sztárolt csajok között is akad egy-kettő:
www.youtube.com/watch?v=jWGf7NptSxY
jóval tovább bírta a bunyót is. és bár földharcos inkább, de jól ütött a címvédő ellen.
nézzetek meg egy címlapfiút és egy bunyóst. van különbség rendesen. akkor miért gondolja bárki, hogy feltétlen címlaplány külsővel fognak bajnokok lenni a csajok? Cyborg nem szép, nem nőies így, nekem sem tetszik, de eredményes és élsportoló, nem kocsmai tahó. de ha már valakinek valami nem tetszik, akkor mondja azt, hogy nincs szükség női MMA-ra, mert ahogy ott élesedik a mezőny, több a pénz, úgy jelennek majd meg a csúnyán izmos lányok is.
az anakondás összehasonlítós műsor meg mennyire komolytalan már.

WildBear 2010.02.12. 10:42:55

Huh, ezt a Ginát megsunáznám...

Avenarius 2010.02.12. 11:03:07

@chuck-d: ok, igazad van, nem tudom h tahó-e.
de írtam ám, hogy nem harcművészeti szempontból minősítem.

Logan Grimnar 2010.02.12. 11:20:28

eléggé komoly lelki sérült kell, hogy legyen egy nő, ha ilyenre adja a fejét....

chuck-d 2010.02.12. 11:30:23

@Avenarius professzor: értem, csak ez nem a külsejére vonatkozó jelző volt, én meg csak mint sportolót védtem be, vitathatatlan, hogy nem egy szép, csajos látvány. bár szerintem kevesebb izommal és kicsit fedettebben sem lenne álmaim netovábbja, de erről nem tehet. itt a férje, ő sem matyóhímzés, megérdemlik egymást:
2.bp.blogspot.com/_2ae6xTLKBJ8/SkPooIc4XHI/AAAAAAAAFHA/Kfp0v8-rITQ/s400/1157713116.jpg

ostván 2010.02.12. 12:08:20

@Logan Grimnar: Vannak olyan emberek, köztük nők is, aki minden helyzetben győzni akarnak. Megboldogult nagymamám volt ilyen (ha még élne, már 100 éves elmúlt volna). A környezete szerencséjére többnyire a munkában mutatta meg, hogy ki a legény a gáton, de - mesélték - hogy tizenévesen, kocsmai felszolgálóként egyetlen ütéssel hosszú időre kivonta a forgalomból a bicskával hadonászó helyi balhémajsztert. És még harci kiképzése sem volt!

butcher511 (törölt) 2010.02.12. 12:46:27

@chuck-d: Kemény lehet ezeknél egy családi vita :DD

agatsu 2010.02.12. 13:11:58

@chuck-d: Azért az sokat elárul róla(mármint Cyborg-ról),hogy úgy szóltak rá,hogy mostmár eléglesz a fojtásból.Meg lehet nézni melyikük,hogyan viselkedett a mutatvány alatt,felér egy jellemrajzzal is. Leverte Ginát? És? Van egy bőrből készült kurva ronda öve,amit hordani se lehet.

standup 2010.02.12. 13:13:27

Oké, hogy kiírták, hány fontos szorítás kell, de hiába számolom át kg-ra, akkor se tudok viszonyítani. Elvileg egy átlagos ember is képes akkora erőt kifejteni? (40 lbs)

Archenemy 2010.02.12. 13:27:39

van aki kedveli a fojtogatós szexet

ez a csávó is, csak szex nélkül

:p

Pók · http://poooOOoook.blog.hu 2010.02.12. 13:29:37

Hurrá, gyözött a feminizmus, vége a diszkriminációnak, egy nőből is lehet MMA-sztár!!! Végre nem a férfiak döntik el, ki menő és ki nem!!! Végre egy nő is érvényesülhet ebben a zord, férfias világban!

Mert jó csaj.

Hoppá, várjunk csak...

2010.02.12. 13:40:27

Kemény.

@agatsu: Ott a pont!
A második videón a csajnak valami nagyon el van állítva az agyában. Azzal a bárgyú vigyorral az arcán nyugodt lelkiismerettel megfojtotta volna a fickót.

Értem én, hogy a riporter önként tette a nyakát a fogásba. De éppen ez a lényeg!
Gina megértette, hogy ez "csak" egy teszt. Fedor megértette.
De hát mindig van egy deviáns :)

2010.02.12. 13:50:28

Kemény.

@agatsu: Ott a pont!
A második videón a csajnak valami nagyon el van állítva az agyában. Azzal a bárgyú vigyorral az arcán nyugodt lelkiismerettel megfojtotta volna a fickót.

Értem én, hogy a riporter önként tette a nyakát a fogásba. De éppen ez a lényeg!
Gina megértette, hogy ez "csak" egy teszt. Fedor megértette.
De hát mindig van egy deviáns :)

2010.02.12. 13:51:27

A blogmotor fulladjon meg :)

2010.02.12. 14:07:04

@standup: 40 font az kevesebb, mint 20 kg, szóval semmi, főleg, hogy kicsi az erőkar, mivel a szorítás a könyökhöz közel van.
Mivel csak az ütőeret kell elszorítani, gyakorlatilag egy újjal el lehetne érni ugyanazt a hatást.
Az 500 font körüli maximális erő viszont már csontot törhetne.

chuck-d 2010.02.12. 14:32:35

@agatsu: azért az "úgy szóltak rá" és a szóltak, amikor felakadt a csóka szeme az nem ugyanaz. mivel az egyik videón a fojtó kézre ráfog az áldozat, aztán látványosan kezeit ledobva elernyed, bealszik és hörög könnyebb levágni, hogy mizu. a másik videón ilyen segítség nincs, amúgy meg előbb is lett elengedve, hamarabb is tér magához. ezek szerint az a csúnya Carano tovább fojtotta? vagy csak annyit értetek hozzá, hogy a csúnyább néni biztos egy szájkó tetü?
@AntiChrist: hidd el, teljesen agyilag rendben lévő emberek megcsinálják ezt veled egy edzőteremben, ha kéred. persze csak eddig, nem fognak megfojtani. és ha szólnak úgy jobb, mert nem kell megvárni, amíg bealszik és hörög. amúgy azonnal elengedte. de ugye a másik arc meg mondja, hogy ne-ne-ne, meg próbál kézzel ellenkezni, azt a gonoszt Gina-t meg nem érdekli, most gyorsan ezt is elemezzük ki, hogy ő ilyen kedves gyilkos.
elég csúnya így is ez a Cyborg, nem kell mögé magyarázni már semmit. biztos nem olyan megnyerő, de nem is foglalkozik többet ezzel, mint az edzéssel. úgy könnyű.

Rorschach · http://lowfast.blog.hu 2010.02.12. 14:33:42

Lehet hogy Ciborg hmegveri Ginát, na és akkor mi van? Úgy néz ki, mint egy jeti.

Szeptim 2010.02.12. 14:45:31

amennyi hormonkezelést ezek kapnak, azért kérdéses, hogy nőnek lehet-e nevezni

Takács Bálint 2010.02.12. 15:22:36

A "Ginás" videóban a leggázabb a fojtás. Nézzétek meg, hogy Fedor abban a pillanatban engedi, amikor már biztos, hogy resetelte a jóembert és a középsőben sem jutnak el addig, hogy hörögne az "áldozat".

A szükséges erőről, pedig annyit, hogy többször előfordult az orvosi gyakorlatban, hogy egy (gyenge) nyaki pulzus kitapintásakor véletlenül sikerült annyira elnyomni a carotis-t, hogy azzal kapcsolták ki a beteget/sérültet.
Ezt a részt, több országban már ki is vették az elsősegély oktatásból.

Ps: az nem tűnt fel senkinek, hogy az első videóban a pasi szabályosan kopog a nő mégis folytatja?

2010.02.12. 15:25:44

@chuck-d: Hidd el: nem kell bemutatni az edzőtermeket :)
Én látok némi különbséget közte és a másik két tesztelő között - de ez legyen az én bajom :)
Az, hogy emellett ő hogy néz ki, nő-e vagy férfi, lényegtelen (részemről).

2010.02.12. 15:33:45

@Takács Bálint: "...az első videóban a pasi szabályosan kopog a nő mégis folytatja?"

Mármint amikor felkarját ütögeti?
Ha ez volt a megbeszélt jel, és ezzel Gina néni nem törődött, akkor jogos az észrevétel.

"...a középsőben sem jutnak el addig, hogy hörögne az "áldozat"."

Persze, hogy nem jutnak el.
Olyat szorít rajta, hogy szerencsétlen fickó szinte rögtön beájul :)

Egyébként ezekből is látszik, hogy messze Fedor a legprofibb közülük.

leone007 2010.02.12. 15:38:47

@Takács Bálint: "A szükséges erőről, pedig annyit, hogy többször előfordult az orvosi gyakorlatban, hogy egy (gyenge) nyaki pulzus kitapintásakor véletlenül sikerült annyira elnyomni a carotis-t, hogy azzal kapcsolták ki a beteget/sérültet.
Ezt a részt, több országban már ki is vették az elsősegély oktatásból."

No ez speciel nem így van.

Gina szebb (illetve ő szép, cyborg meg csúf, sokan azt mondják róla az MMAban, olyan mint egy férfi), a fojtáshoz nem értek, de ha már fojtanak inkább Gina keblein ébrednék... :)

2010.02.12. 15:47:26

Jut eszembe: Fedorral szívesen végigcsinálnék egy közös edzést.
Kíváncsi vagyok, vajon kibírnám-e azt, ami neki még csak a bemelegítés?
:)

Takács Bálint 2010.02.12. 15:53:17

@leone007: Ez volt az egyik ok, hogy 2005-ben kivették a keringés ellenőrzését a laikusok CPR képzéséből, pl. az USA-ban.

leone007 2010.02.12. 16:24:29

@Takács Bálint: "többször előfordult az orvosi gyakorlatban" ez urban legend. a carotist egy oldalon tapintjuk, azaz csupán jelentős másik oldali elzáródás esetén érnénk el hasonló állapotot. kicsit is tapasztalt orvossal ilyen nem fordul elő.

A laikusok az egy másik dolog, ott el tudom képzelni (ott sem könnyen), de tudomásom szerint az európai BLS guideline-ban benne van a carotis pulzus ellenőrzése.

leone007 2010.02.12. 16:26:11

@leone007: megnéztem, a 2006os ajánlásban benne van.

Skunkworks 2010.02.12. 17:15:28

Anyuka nem valami bonyolult...

2010.02.12. 17:53:22

@Rorschach: Gondolom, egy harcos blogon nem a szépség az elsődleges szempont.

twollah / bRoKEn hOPe, sUppLeX · http://freewaresoftwarenews.blogspot.com/ 2010.02.12. 18:29:40

Nem szep latvany ahogy a nok utik verik egymast ott a ringben.

Tudom emancipacio, de en ettol fuggetlenul betiltanam.

Takács Bálint 2010.02.12. 19:19:15

Elnézést az offolásért

@leone007:
Highlights of the 2005 American Heart Association Guidelines for Cardiopulmonary Resuscitation and Emergency Cardiovascular Care

LAY RESCUER CPR

The major changes in the 2005 guidelines recommendations for lay rescuer CPR are the following:
.
.
.
7. Do not check for signs of circulation. After delivery of 2 rescue breaths, immediately begin chest compressions (and cycles of compressions and rescue breaths).

Másik forrás:
For lay (community) CPR, there is no circulation check at all for an Adult. If no breathing, and after 2 breaths, go directly to CPR for an Adult. Do not stop CPR to check for circulation.

For a Child, check circulation at carotid artery. For an Infant, check the brachial artery.

És természetesen amatőrökről írtam az elején is.

standup 2010.02.12. 19:28:54

Kipróbáltam az itthoni kísérleti nyulamon, de elkezdett nyafogni, hogy szédül és leszedett magáról :)
Pedig a kezét is feltartattam, hogy lássam, mikor jön a blackout...
Mondjuk beismerem, én nem mertem nyúlnak vállalkozni, mert kb olyan vastag a nyakam, mint a karja és féltem a nyakcsigolyámat..

chuck-d 2010.02.12. 19:31:31

@AntiChrist: különbséget én is látok, de nem abban, amiben te. a kérdés az volt, hogy milyen gyorsan fojtaná le, nem erőt mértek, ezért a két videónak alapból más jellege lesz. ezért szorít rajta gyorsan, de ha tartotta volna, akkor lett volna alvás meg hörgés. előre megbeszéltnek kellett lennie, mert a srác még ösztön szerint sem védekezett. nem láthatta, mikor akad fel a szeme, azt meg nem akarták, hogy nagyon bealudjon, szóltak és rögtön el is engedte. erre te belelátod, hogy bárgyú vigyorral megfojtaná, és ebből a feltételezésből következteted, hogy el van állítva az agya. ha nem akarnám látni, hogy mire célzol, akkor megkérdezném, hogy a látnoki képességeket melyik edzésen tanítják.
valószínűleg több a tesztoszteron benne, és csóróbb helyről jön, mint a csinos lány, de egy súlycsoportos pénzdíjas küzdősportban várható, hogy megjelennek a kitörési lehetőséget ebben látó, a 65 kilós határt maximálisan kiaknázó lányok. lesz még ilyen több is, és ennek én sem feltétlen örülök, mert nagyon a nőiesség rovására mehet már. ha megnéznéd a két ember honnan jött, talán megértőbb lennél. Carano mögött sport vonalon befutott apuka, egyetem, ketrecharc-atyaúristen mentor, és a kinézetéből meg műsorokból jobban keres, mint az MMA-ból. a másiknak marad a fanatikus edzés és bunyó a csúnya-agresszív férjével, mert lássuk be, Gina opciói nála nem játszanak.
és nyílván Carano elengedte volna a srácot, ha ez jel lett volna bármire, de az kábé ösztönből tiltakozott, ami benne volt a pakliban.
nem kell ebbe belelátni semmit, a tények is elmondanak mindent a két sportolóról.
Fedor meg tényleg a legprofibb, ez kétségtelen.

2010.02.12. 19:51:08

@chuck-d: "ha nem akarnám látni, hogy mire célzol, akkor megkérdezném, hogy a látnoki képességeket melyik edzésen tanítják."

És te honnan tudod, hogy én mire "célzok"? Te hol tanultad a látnoki képességet? :)

Felesleges volt megemlíteni a hátterüket. Ez teljesen irreleváns. Ilyen alapon gyilkosokat is lehet mentegetni: akinek nehéz gyerekkora volt, annál elfogadhatóbb.

Én így látom - te nem.
A nőiességére semmilyen megjegyzést nem tettem, mivel (az élettörténetükhöz hasonlóan) annak a témához semmi köze.

Peace.

chuck-d 2010.02.12. 19:55:35

@AntiChrist: "Jut eszembe: Fedorral szívesen végigcsinálnék egy közös edzést.
Kíváncsi vagyok, vajon kibírnám-e azt, ami neki még csak a bemelegítés?
:)"
itt még csak táncol és játszik, nem bánt, a partner meg szintén bajnok:
www.youtube.com/watch?v=mDDbaxq_cxk
ebből következtetve bármit is csinálsz bármilyen régóta, egy leheletnyi túlvállalást érzek :]
tartott nyílt edzést pár éve a szlovákoknál, nem is olyan messze, ha nem utólag tudom meg, ha csak nézni tudom, akkor is megyek. apicsába...

Iron 2010.02.12. 20:10:42

Na pontosítsunk egy kicsit. Azért csinálja Cyborg, amit csinál, mert a brazil tolmács elbaszta a fordítását a riporternek. Ő valami olyasmit mondott, hogy "Nem hiszi a szóbeszédnek, hogy a nők nem bírják lefojtani az ellenfelüket." Ebből a tolmács kihagyta az első tagmondatot, és a csajnak úgy jött le, hogy a riporter nem hiszi el ezt. Erre volt ez a nyilvánvaló reakció. Tessék megnézni a youtube-os kommenteket.

Takács Bálint 2010.02.12. 20:13:02

@standup: A légcsövedet féltsd, ha esetleg rosszul csinálják.

Rejtett betegségek/anatómiai elváltozások esetén a szabályos és jól kivitelezett fojtás is halálos következményekkel járhat.

Az a pár millió agysejt ide, vagy oda, már nem is számít. ;)

Thresher 2010.02.12. 20:20:49

Nem kekeckedésből, de a zselé van olyan masszív mint az izomrostok? Mert akkor így nem valami reprezentatív a bemutató...

chuck-d 2010.02.12. 20:22:40

@AntiChrist: muszáj látni vélnem, mert nem nagyon fejted ki, vagy támasztod alá. és mivel a nyugodt lelkiismerettel megfojtós mondat szó szerinti értelmezése számomra különös egyszerűséget sugallna, ezért inkább célzásnak veszem.
a gyilkosos hasonlat sántít, mert pusztán feltételezett jellemüket vizsgálva nem mellékes a háttér, megfojtást meg még mindig csak te vizionálsz.
ez nem mentegetés, azt hiszem még nincs miért. értem én, hogy az érveket egyszerű így lesöpörni, csak azért nekem furcsa, hogy te a két ember viselkedésbeli különbségéből gyilkos hajlamra és elállított agyra következtetsz, figyelmen kívül hagyva azt, hogy meglehet csak más közegből jönnek.
kicsit olyan, mint egy hangosabb emberre azt mondani, biztos hülye és otthon ver mindenkit, és az nem számít, hogy mondjuk olasz. és aki megemlít kultúrális különbségeket, az rögtön gyilkost mosdat.
pácse :]

Azbennvót! 2010.02.12. 20:40:37

Csak én szúrtam ki hogy zselében az a borda már az ütések előtt törött volt? 1.04, 1.09, 1.24

2010.02.12. 21:01:41

@Iron: Igaz. Csak a kommentekbe bele se olvastam (több száz van a videónál, mondjuk). Megkövetem magam...

@chuck-d: A végén kezdem :)
A bárgyú vigyor túlzás volt - elismerem.
A "deviáns" az nem volt komoly - ott a végén a smiley.

Így majdnem pucér karral azért lehet érezni, ha kezd elernyedni az ember a profi sportoló karjai között. Plusz ilyen közelről lehet hallani, ha kiakad az ember lélegzete.
De ha igaz, amit a kommenteknél fejtegetnek, akkor talán az adott egy kis extra adrenalint neki :)
A túlreagálásomat elismerem :)

De a hátterük irreleváns, abból a szempontból, hogy mintha túl könnyen kezelnék azt, hogy az áldozat csak amatőr (ha valóban amatőrök).
Persze ők kérték :)
A gyilkos-példa persze erős sarkítás volt.

Fedor mesterrel kapcsolatban természetesen nem házi meccsre gondoltam :)
Hanem mondjuk az erőnléti edzésére. Arra írtam, hogy vajon azt végig tudnám-e csinálni, ami neki csak a bemelegítés?
Vagy az általad említett nyílt edzésen való részvételre. Akár még nézőként is, ja...

chuck-d 2010.02.12. 22:30:01

@AntiChrist: félreértés ne essék, nem a véleményemet akartam erőltetni, csak más megvilágításba is áthelyezni a helyzetet és megérteni, hogy miből következtetsz ilyenekre.
nem hiszem, hogy spontán lett volna a dolog. ha hirigből van, az okozhatott volna nagyobb gondot, sokat kellett volna magyarázkodni sok helyen. mert ugye mi van, ha nem veszik poénra.
szerintem Cyborg így is kapja az ívet minden fórumon. sok dolgot bármilyen alap nélkül, aminek egyik okát abban látom, hogy a népszerű Carano ellen lett igazán ismert, és valahol ők két véglet, nagy volt a kontraszt.

a Fedoros dologgal csak vicceltem, bár a szlovákiai cuccról tényleg kár volt lemaradni.
mit tolsz, mivel mennél ellene? dzsicu, birkó? vagy thai box, tai chi? netán kung-fu, khón-fu, vagy karatérozol? én ravasz módon halottnak tettetném magam, és ha szerencsém lenne otthagyna, nem bántana. medvéknél azt mondják bejön. :]

Bambusznyárs · http://fighter.blog.hu 2010.02.12. 22:45:32

@standup: Illett volna kiírnunk, hogy otthon ne próbáljátok ki, mert a filmben szereplők mindegyike bla bla bla...de végül is ez egy fighter blog, vagy mi a fene, és ezért olvassátok, kommentelitek. azért megjegyzem, hogy aki látott már ájulásból epilepsziás remegéshez hasonló rángások között ébredő embert, nem biztos, hogy otthon nekiáll próbálkozni.Szóval senki nincs biztatva, és elhatárolódunk az esetleges otthoni próbálkozásokkal okozott bajoktól.

Bambusznyárs · http://fighter.blog.hu 2010.02.12. 22:50:48

@AntiChrist:Ez jórészt igaz, de olyan is van, hogy pl. csak a lába válik ronggyá és kezével még markol és nyitva szeme, de már javában alszik. Aztán jöhet a már feljebb leírt rángás a amikor eszméletre hozzák.
Lehet később írok egy postot, a harcművészetekben használt "újjáélesztési" technikákról, ha van rá érdeklődés.

@AntiChrist:"Így majdnem pucér karral azért lehet érezni, ha kezd elernyedni az ember a profi sportoló karjai között. Plusz ilyen közelről lehet hallani, ha kiakad az ember lélegzete."

2010.02.12. 23:04:38

@chuck-d: Mint harcos, nagyon jó és nagyon kemény Santos. Hogy a Carano-rajongók esetleg nem kedvelik, az bizonyos mértékig érthető: éppen Santos verte meg tavaly.

Fedorra ágyúval mennék, nagyon messziről :) Akkor talán lenne esélyem.
Élesben ha letérdelne, és az egyik karját hátratenné, akkor is valószínűleg max. egy másodpercig tartana a "meccsünk".
És nem én lennék s győztes :)

Komolyra fordítva: megboldogult ifjúkoromban karate majd kick-box, évekig. Egy versenyen szétment a térdem. Aztán később balesetben ment szét ugyanaz a térdem.
A "keményvonalat" azóta már visszafogottan művelem.

Utána jött az aikido, és mára valóban eljutottam a tai chihoz :)
7 éve csinálom, és remélem, hogy ez már megmarad a hátralévő 70-80 évre.

És te?

2010.02.12. 23:08:37

@Bambusznyárs: Ez igaz. Jöhet az a téma is: ami fight, az jöhet.

Bambusznyárs · http://fighter.blog.hu 2010.02.12. 23:43:38

@AntiChrist: Akkor besoroljuk a többi téma közé az újjáélesztést.Persze halál ellen nincs orvosság, de néhány elvetemült gyógyász azért biztosan másként gondolja:-)

Gratulálok a fighter múltadhoz. Sajnos a sérülések a kontakt sportoknál benne vannak a pakliban, és "korai nyugdíjazást" eredményezhetnek.A tai-chi egy nagyszerű egészségfejlesztő rendszer, és megfelelő bunyós alapok esetén, még harci értéke is akad, attól függően, hogy melyik vonalat tanulja az ember.

chuck-d 2010.02.12. 23:48:25

@AntiChrist: igen, én is azért írtam, hogy ellene lett ismert. de már előtte megindult a fikázás, mert ugye csak rá kell nézni a két lányra.
én eddig kyo, muay thai, érdeklődés szinten grappling, de csak hogy legyen fogalmam a földről. a sok állóbunyó miatt át tudom érezni, hogy mekkora érvágás lehetett ez a térd dolog, külön posztot érdemelne, hogy hogyan vigyázzunk rá, mivel lehet stabilizálni, erősíteni, és hogyan lehet rehabilitálni, annyira gyakori probléma. persze a baleset még hab lehetett a tortán, azért remélem szerencséd volt a dokival és jól pakolta össze.
a lágy irányzatok miatt - amik most aktuálisak neked - már érthető, hogy nem szimpatikus annyira Cyborg, keményvonalas agresszív stílust nyom.
erőnléti edzésről jut eszembe:
www.youtube.com/watch?v=ire6PrifDvY
azt hiszem ezt már nem is kell továbbgondolni. vagy csak én nem merem? 8l

Takács Bálint 2010.02.13. 00:03:45

@Bambusznyárs: Az epilepsziás hasonlatod telitalálat. A lefojtott ember EEG-je, már az első másodpercekben egy epilepsziás kisroham (petit mal) alattihoz hasonlít.

Bizonyos laborértékekből órák múltán is kimutatható egy ilyen néhány másodperces eset is, mint ami a videókon látható.

És persze pusztul az agy.

Rorschach · http://lowfast.blog.hu 2010.02.13. 00:07:21

@chuck-d:

Én az öklömet vertem széjjel, de az veled ellentétben a saját hülyeségem volt. Gyakorlatilag érzéketlenné edzettem őket, aztán egy nap idegességemben (hogy miért, azt ne firtassuk) akkorákat belevertem ököllel (vagy hatot odaütöttem) egy vasoszlopba, hogy lényegében kilapultak az izületeim, és besüllyedtek. Utána vagy fél évig még zsebre se tudtam úgy tenni a kezem, hogy ne fájjon. Még az a szerencse, hogy nem seikennel vertem oda, hanem az alsó két bütyökkel, így nem lett teljesen oda az öklöm, de sose lesz már olyan, mint azelőtt.

A linkelt videód meg nagyon durva, nem akarok jósolgatni, de Cyborg elképzelhető, hogy nyerni fog.

Rorschach · http://lowfast.blog.hu 2010.02.13. 00:15:00

@Rorschach:

Ja bocsánat az elejét AntiChrist-nek akartam írni, na mindegy, már késő van

ergerberger 2010.02.14. 22:05:44

Ez a Cyborg Santos eléggé durván fogazhat.

WildBear 2010.02.15. 12:54:54

@ergerberger: De az a Gina tök aranyos, nekem nagyon bejön !!

ergerberger 2010.02.15. 15:22:55

@WildBear: Jaja, nekem is, rá írtam korábban, hogy szerelmes vagyok.

WildBear 2010.02.16. 10:19:24

@ergerberger: Ja, Gina tök szép nő, arányos, izmos a teste, szép az araca, szabályosak, szépek a fogai, aranyos a mosolya, és van kisugárzása..
Szar volt látni, ahogy az a gépszörny püföli. :-(

Takács Bálint 2010.02.16. 11:19:27

@WildBear: És mindezen jó tulajdonságok mellé, csak egy egészen kicsit agresszív pszichopata ;)

WildBear 2010.02.16. 12:42:57

@Takács Bálint: Szerintem nem pszichopata, töki ari kiscsaj. :)

noname.blogger · http://suisseproject.blog.hu/ 2010.02.17. 13:19:51

Körkérdés: akkor is pszichopatának tartanátok Cyborgot, ha punci helyett faszt hordana? Valamiért az a benyomásom, hogy nem, mertugye egy pasitól teljesen normális és elfogadható az ilyen viselkedés.
Ha így van akkor viszont a csaj sem pszichopata, csak férfias karakter egy "kissé".

Szerintem egy harcost talán nem az alapján kellene megítélni hogy mennyire finom, nőies és gyengéd :P

WildBear 2010.02.17. 13:32:49

@noname.blogger: Nem piszchopata, csak szerintem nem túl nőies.
Gina úgy lett kemény harcos, hogy mellette szép, nőies nő maradt.

LadyCarambole · http://kigondoltam.blog.hu 2010.05.28. 16:31:01

Példaképem.
Eszméletlen jó harcos a csaj, a közbeütései halálpontosak, és szerintem legkésőbb két év múlva szétveri Santost. Fiatalabb 3 évvel, ellenben jóval technikásabb. Most vesztett ugyan, de nem az a típus, aki ettől megtörik, szerintem azóta tutkó, hogy négyszer annyit edz!
Megnézem azért idén azt a címvédést... ;)

2010.05.31. 11:57:18

@LadyCarambole: Mikor lesz a címvédés? Lehet, hogy érdemesebb lesz nézni, mint a tegnapi Bedák meccset. Lassan az összes profi öklözőnk kiesik így, vagy úgy. Az Erdei ügyet mondjuk nem értem.

Ben77 2011.08.22. 00:44:49

@chuck-d: Annyira ne kemény, mint aminek látszani akar.
süti beállítások módosítása