Eltörte a karját, aztán bemutatott neki
2010.01.10. 17:38
A World Victory Road (WVR) hivatalosan felszólította a DREAM promóciót, hogy büntesse meg Aoki Sinját (Shinya Aoki), aki a december 31-én a két japán MMA-szervezet által közösen rendezett gálán (Dynamite!! 2009) eltörte ellenfele, Hirota Mizuto felkarját, aztán a középső ujját mutatta neki, a sarkának és a közönségnek. Itt lejjebb a videón meg lehet nézni elég közelről az esetet, de előre szólok, hogy nem túl szép látvány.
Aoki a DREAM könnyűsúlyú bajnokaként, Hirota a WVR könnyűsúlyú bajnokaként szállt ringbe. Aoki másnap bocsánatot kért, bár állítólag nem tűnt különösebben bűnbánónak. "A küzdelem után annyira izgalomba jöttem, hogy olyan gorombaságot csináltam, amiért elnézést kell kérnem. De ez csak azt mutatja, mennyire izgatott voltam – nyilatkozta. – Amikor a háta mögé feszítettem a karját, éreztem, hogy kiugrik. Arra gondoltam: »Na, ennek a fickónak a büszkesége nem engedi, hogy lekopogja, vagy igen?«, szóval tétovázás nélkül eltörtem. Hallottam, ahogy törik, és azt gondoltam: »Aha, na most törtem el.« Ezután megállítottak, de ha nem teszik, nekem az is rendben lett volna, ha még jobban eltöröm."
Aoki a mozdulatot el is nevezte: a DREAM főnökéről Szaszahara Kejcsi 2010-nek.
(Monokli, Sherdog1 2, MMA Junkie)
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Bergeroth 2010.01.10. 20:47:05
Elektro (törölt) 2010.01.10. 20:48:41
TAKARODJ JOBBIK! - és vidd a zsidókat, cigókat, po: Akkor kellett volna anyádba golyót ereszteni, amikor megszült. Mindjárt utánna beléd is.
csorsza 2010.01.10. 20:49:26
Elektro (törölt) 2010.01.10. 20:54:17
legyen ez 2010.01.10. 20:57:54
szandekosan serulest okozni egy masik tagnak??? szanalmas. amolyan allati. bar passziobol azok sem csinalnak ilyet, csak a gatlastalan seggfejek.
legyen ez 2010.01.10. 21:00:16
fogalomzavarral kuzdesz. ez nem sport.
btw, lehet egy perverz homokos vagy, hogy ilyen kretensegeket irsz?
fenriz17 2010.01.10. 21:02:53
Amúgy az esemény teljesen rendben van, miért kéne mindenkinek golyót kapnia? Először látnak mma-t? Mi ebben a furcsa? Sose látott Pride, UFC-tketrecharcot vale tudot?
Elektro (törölt) 2010.01.10. 21:03:04
értelmetlen_nevű 2010.01.10. 21:05:35
azért tetszik, hogy egyesek rácsodálkoznak, hogy a küzdősportokban "bántják" egymást az emberek.
2010.01.10. 21:07:39
Fedort aligha tudta volna így elintézni :)
De hát nem egy súlycsoportban vannak, ugye.
@ave: Hehe. Igen: ez benne van a pakliban :)
@legyen ez: Inkább küzdősport ez, valóban.
legyen ez 2010.01.10. 21:09:05
szerintetek az normalis, hogy szandekosan eltörni vkinek barmilyet is egy meccsen???
ertem en, hogy nem ritmikus sportgimnasztika, de akkor is. normalis ember ilyet nem csinal, de nem is nezi ...
(az RSG-t se)
B911 · http://baratcsaba.hu/blog/ 2010.01.10. 21:09:40
Elektro (törölt) 2010.01.10. 21:12:29
Elektro (törölt) 2010.01.10. 21:15:34
értelmetlen_nevű 2010.01.10. 21:21:14
1) a bemutatás kurvára sportszerűtlen, köcsög volt.
2) nem szokás eltörni egymás testrészeit. általában ilyen szituációkban a vesztes fél jelezni szokott, és akkor vége van a küzdelemnek. Itt a vesztes fél nem jelzett, ezért törte el a kezét. Én nem tudom, hogy mit kellett volna csinálnia, és nem igazán értem, hogy mi a faszért nem jelzett a másik. Mindketten tisztában vannak a kockázattal, sima bokszmeccseken is előfordul, egy eltörik valami, vagy kómásra verik egymást a küzdő felek. Nyilván nem a csontok tördeléséről szól ez a sport.
legyen ez 2010.01.10. 21:21:29
aachi2 2010.01.10. 21:25:03
"AZ ÖSSZESNEK GOLYÓT KELL KÜLDENI A FEJÉBE "
mindezt az emberiesség nevében mi? te elmebeteg vagy. (a neved is mutatja..)
foodlfg 2010.01.10. 21:25:03
K1-et jobban szeretem, mert látványosabb. Itt a földharc kicsit unalmas, nem tud izgatni, hogy milyen technikákat alkalmaznak.
Jameg a Szumó is jó még. xD
legyen ez 2010.01.10. 21:26:00
vörös csepel 01111 (törölt) 2010.01.10. 21:26:16
Akár kalapácsokkal is üthetnék egymást.
Persze ettől még tetszhet nektek.:)
2010.01.10. 21:30:16
@legyen ez: Ilyen a boksz...
Elektro (törölt) 2010.01.10. 21:31:01
A80 2010.01.10. 21:31:49
kitvalasztanal.hu - Választási tippért notebook! · http://www.kitvalasztanal.hu 2010.01.10. 21:34:30
@legyen ez: ha lenne foldharc a boxban lehet ott is tornek. mondjuk judoban, birkozasban sem csinalnak ilyesmit...
Elektro (törölt) 2010.01.10. 21:38:22
Elektro (törölt) 2010.01.10. 21:40:30
[corristo] 2010.01.10. 21:40:35
tehát hogy ugye megállították, azért állt meg. így azért több értelme van.
tegyük helyre a dolgokat picit: ha valaki nem kopog, megérdemli, ha eltörik valamije. érdekes, akkor senki nem hőzöng, amikor egy boxoló kiüt egy másikat. senki rinyál, hogy úristen,. mekkora tapló barbár ez, hogy kiütötte a másik szegényt. a helyzet itt ugyanaz. ha nem kopogsz, akkor könnyen eltörhet valamid, elszakadhat a térdszalagod, vagy elájulhatsz.
a mutogatás tényleg nem valami szép, de hát azt se felejtsük el, hogy ezek a harcosok a ringbe tele vannak egyrészt adrenalinnal, másrészt ki tudja milyen cuccokkal, és egy túl rövid meccs után marad bennük energia rendesen, amit néha rosszul engednek ki.
az meg, hogy ez alattomos lett volna, a dolgok nem ismeretéből fakadó butaság. Aoki ellenefele pontosan tudta, hogy mi történik, tudta, hogy kopognia kell, de nem kopogott. megérdemelte.
navarro · http://fighter.blog.hu/ 2010.01.10. 21:41:48
Pong 2010.01.10. 21:42:49
Egy Thaiboxot inkább szivesebb nézek, lábmunka miatt, itt viszont inkább birkóztak.
S kurvára dobognia kellett volna, mégis mit gondolt, hogyan nyerheti meg?
"the dragon" · http://kigondoltam.blog.hu/2013/08/26/elrendezett_hazassag 2010.01.10. 21:56:58
2010.01.10. 21:59:51
Mindkettő nagy kedvenc egyébként.
Elektro (törölt) 2010.01.10. 22:00:55
navarro · http://fighter.blog.hu/ 2010.01.10. 22:03:59
xenuka 2010.01.10. 22:04:20
Küzdősportban azt kivívni, hogy mindenki utáljon, nagyon rossz ómen.
Hamarosan ledarálják a fiút: mindenki egy kicsit szabájtalanabb lesz vele, mint szokott. Pont nem fogják észrevenni a bírók sem.
Elektro (törölt) 2010.01.10. 22:04:26
ez_is_van_mar 2010.01.10. 22:06:16
ha ez nem sport akkor a foci, a kosár, a vizilabda... sem az. ott nem készülnek fel a sportolók a traumatikus találkozáskora, még is sok esetben olyan szándékos szabálytalanságot láthatunk, ami ha utcán történne rendőrségi üggyé válna.
itt a szabályokon belül történt egy sérülés. láttunk már ilyent. de aki bemegy a ringbe vagy a ketrecbe számol ezzel.
a mutogatás sportszerűtlen, ám mikor a küzdelem hevében elpattan az agy, hogy - te barom miért nem kopogtál, most nem lenne ez - utána meg már mit lehetne mondani. megtörtént, nem kopogott ráhúztam egy kicsit és törött. más sportokban évtizedekig tagadják az legalattomosabb sérülést okozó szabálytalanságok közben mit is gondolt az adott sportoló. tagadja a szándékosságot. na akkor melyik a jobb?
ez_is_van_mar 2010.01.10. 22:06:53
[corristo] 2010.01.10. 22:08:38
amúgy meg hőzöngés helyett inkább gyönyörködjetek abban, hogy aoki milyen ügyesen hozta át a jobb kezet a háta mögött, milyen szépen került a háta mögé és készítette elő a submissiont.
2010.01.10. 22:11:31
MMA-ról jut eszembe. Overeem tesó azt nyilatkozta a tavalyi K-1 döntő előtt, hogy szeretne 2010-ben megmérkőzni Fedorral. Remélem megvalósul a meccs :)
Elektro (törölt) 2010.01.10. 22:14:01
navarro · http://fighter.blog.hu/ 2010.01.10. 22:14:15
sish 2010.01.10. 22:14:53
"the dragon" · http://kigondoltam.blog.hu/2013/08/26/elrendezett_hazassag 2010.01.10. 22:16:22
Elektro (törölt) 2010.01.10. 22:16:24
2010.01.10. 22:20:03
Latyak · http://latyak.blog.hu/ 2010.01.10. 22:28:57
kitvalasztanal.hu - Választási tippért notebook! · http://www.kitvalasztanal.hu 2010.01.10. 22:50:07
viszotn azon gondolkoztam,h az mennyivel durvabb mikor a polosok egymas herejet probaljak letepni...
chabba (törölt) 2010.01.10. 22:50:10
Elektro (törölt) 2010.01.10. 23:01:08
ingenium rusticus /nyomokban félázsiait tartalmaz! · http://kigondoltam.blog.hu/ 2010.01.10. 23:18:16
Nem kopogott,reccsent.
Suttogott, fuckot kapott.
Széplelkűek! Irány a cukiság blog!
Elektro (törölt) 2010.01.10. 23:35:38
Közöd?? (törölt) 2010.01.10. 23:40:17
KenSentMe 2010.01.10. 23:45:32
Első Osztályú Huszárkapitány 2010.01.11. 00:10:36
1) A bírónak már akkor le kellett volna intenie, amikor látta, hogy védekezésképtelenné vált Mizuto.
2) Hülye Mizutónak régen le kellett volna kopognia, azaz megadnia magát. Nem tette. Akkor ne sipákoljon.
Egyetlen hibája volt Aokinak, mégpedig a középső ujj mutogatás. Az nem sportszerű, de amit az 1) és 2)pontokban leírtam az ellenfél és bíró részéről szintén nem sportszerű.
éjjelnap.pál 2010.01.11. 00:24:22
"That's the goodness of the this game, its not figure skating..."
Mondjuk nem szólhatok semmit, én is voltam ilyen hülye, hogy végignézzem.
hhh. 2010.01.11. 01:00:10
ne szidjátok Aokit. Elég látványosan lelépte az ellenfelet, akinek volt elég ideje, majdnem fél perc, hogy megadja magát. Nem tette.
Viszont a küzdősportba, ezen a szinten, versenyen belefér, hogy a szabályokat betartva nem vállalok felelősséget a másik fél testi épségéért...mindez adrenalinnal is kellő eltökéltséggel párosulva ide vezet.
Az, hogy bemutatott, nem volt szép, de érthető egy ilyen feszült pillanatban. Legalábbis érthetőbb, mint pl Zidane "fejelése".
A bírónak kellett volna leintenie már akkor, amikor rajta üldögélt zavartalanul a másikon.
leone007 2010.01.11. 01:22:53
leone007 2010.01.11. 01:39:07
Egyébként tuti, hogy eltörte a felkarcsontját? Nagyon nem úgy néz ki.
Skulo · http://politoxi.blog.hu/ 2010.01.11. 02:30:34
Ortiztól is hánynom kell mondjuk, az is egy pszihopata barom.
Skulo · http://politoxi.blog.hu/ 2010.01.11. 02:32:30
TAKARODJ JOBBIK! - és vidd a zsidókat, cigókat, po 2010.01.11. 02:41:22
AZ ÖSSZES HELYSZÍNEN JELENLEVŐT
PUSKACSŐ ELÉ
KELL ÁLLÍTANI!
Amíg ilyen senkiháziak létezhetnek addig nem lhet nyugalom.
Elektro (törölt) 2010.01.11. 04:01:22
anyahajókabinajtóhajtogató 2010.01.11. 05:56:44
Nem kell félteni az ellenfelet, jobban lesz.
stratez 2010.01.11. 06:25:44
kitvalasztanal.hu - Választási tippért notebook! · http://www.kitvalasztanal.hu 2010.01.11. 07:55:32
@Közöd??: de csak akkor ha a felkezu karates modjara elotte honapokig edzik tuzben a kezuk, majd ezutan indulnak csak a viadalra :P
@stratez: hat, lattam mar foci meccsen nyilt alsolabszar torest, meselnek vizilabdasok vizben felejtett hereirol. es nem vagyok meggyozodve,h a kezilabda nem agresszivabb, durvabb sport..
azzal a kulobbseggel,h MMA -ban ez szabalyos volt, azokban pedig direkt szabalyok ellen vetenek
papamaci1 2010.01.11. 08:07:04
belekotty 2010.01.11. 08:09:54
Akinek nem tetszik, ne nézze, aki meg leszólja, menjen be a ketrecbe egy kicsit és utána pofázzon!
belekotty 2010.01.11. 08:16:17
glabla 2010.01.11. 08:24:25
belekotty 2010.01.11. 08:25:12
Csak megjegyzem ez a judoban is szabályos lett volna, akinek meg eltörték a karját eltiltották volna mert nem óvta a saját testi épségét.
A judoban aki lefojtanak és elájul, kizárják a versenyből mert nem kopogott időben. A vereséget el kell ismerni, ez így működik.
A bináris négyért pedig Aokit ott eltiltották volna egy időre biztosan, ha nem örökre.
Egyébként Aoki egy nagy harcos, megette a manust, mint a vak a pertlit csőtészta helyett.
belekotty 2010.01.11. 08:27:48
palamano 2010.01.11. 09:00:23
trx · http://www.conspiracy.hu/ 2010.01.11. 09:04:31
1. megkapja az elismerést, nyert.
2. még a helyszínen fejbe lőni, lehetőleg egy Desert Eagle .50AE vagy nagyobb kaliberű készülékkel, mert ilyen moslék, mocsok, undorító férgekre van a legkisebb szüksége a világnak.
belekotty 2010.01.11. 09:17:53
Pimasz volt és azt hitte sebezhetetlen.
Aokitól már láttuk hogy akár állásban is kifordítja az ellenfél karját, szemrebbenés nélkül. Talán egy kicsit alázatosabbank kellett volna lennie.
A kutya is feladja ha az erősebb maga alá gyűrte és fogja a torkát. Csak néhány veszett harcieb nem. Azok ott is maradnak.
belekotty 2010.01.11. 09:19:37
Elektro (törölt) 2010.01.11. 09:35:45
Elektro (törölt) 2010.01.11. 09:38:22
Elektro (törölt) 2010.01.11. 09:43:30
belekotty 2010.01.11. 09:47:07
belekotty 2010.01.11. 09:48:52
Elektro (törölt) 2010.01.11. 10:12:00
2010.01.11. 12:27:46
Ugye MMA-t és hasonló, általuk szemétnek titulált eseményeket nem néznek.
De akkor mitől lettek ennyire agresszívek?
:)
Elektro (törölt) 2010.01.11. 13:08:35
Török Szultán 2010.01.11. 14:05:00
A bírónak kellett volna lépnie, egyértelmű volt hogy innen már nem jön vissza.
A mutogatás tényleg gusztustalan, és bár előfordul, amikor az embernek ilyen kevés vér van az adrenalinjában, azért büntetés jár neki.
[corristo] 2010.01.11. 15:34:06
itt ez nem állt fent. persze, szar helyzetben volt a csávó, de nem volt reménytelen. a bíró nem mindig tudja megállapítani, hogy egy fojtás vagy feszítés mennyire van meg, láthattunk számtalan olyat, amikor ennél jóval durvábbnak látszó szitukból kijönnek a csávók (persze azok nem durvábbak, csak kívülről annak látszanak).
most hirtelen jason mayhem miller egyik meccse ugrik be: ott miller a meccs alatt végig rosszul, lazán megcsinált heel hookokból pörgött ki röhögve, de az kívülről úgy látszott, hogy bármelyik pillanatban szakadhat a térdszalag. ő meg röhögve bohóckodott közben, mert ő pontosan érezte, hogy az nem lesz meg.
[corristo] 2010.01.11. 15:36:56
Elektro (törölt) 2010.01.11. 15:56:23
ommm 2010.01.19. 00:22:34
Fejbelőni, az igen, az a megoldás ha egy KÜZDŐsportban netán valakinek baja esik.
Barátaim, nem az a baj, hogy olvasni nem tudunk, hanem értelmezni sem.
Eza riasztó, nem az, hogy az a szerencsétlen nem adta fel időben.
Pedig az első, amit megtanítanak az az, hogy veszíteni idejében kell tudni. Még japán embernek is.
(not_just_my)_one_and_only_rule 2010.01.19. 03:27:29
Ez harc. Aoki cseppet sem szimpi nekem, de félelmetesen hatékony. A harc nem csak kihívásról, erőnlétről, ügyességről és tapasztalatról szól. Hanem arról is, hogy szembe tudsz nézni a ténnyel: egy embernek _akarsz_ fájdalmat, hovatovább, sérülést okozni, ahogy ő is neked. Nem játék.
Aoki egyenesen nagyképű volt, de volt mire, rengeteg időt adott a mássiknak. Egy csomó ideig csak fogta hátul a karját, miközben ült rajta, annak meg volt képe (megpróbálni) ütni a fejét. De még akkor sem szemétkedett, hanem csak bemosott neki párat. Amikor viszont a másik megkockáztatta, hogy kiszabadul, akkor nem volt más választása. A kiharcolt előnyét kihasználta. Még csak azt sem mondom, hogy a másik megérdemli, mert hülye volt. Egyszerűen kockáztatott. Szinte esélye sem volt, de kockáztatni akkor is joga van. Ezzel járhat. El kell fogadni.
Harc.
Aki ezt nem érti, az nem is értem, miért nézte ezt meg.
félemelet 2010.01.19. 08:14:56
Mizuto úgy döntött, hogy megpróbálja elsumákolni a vereségét - Aoki pedig eltörte a karját. Nem szép látvány, de elvszerű. A bemutatás a végén a sunyiságnak szólt, hiszen a sunyiság méltatlan a harchoz...
Aki még most sem érti, az képzelje el azt az egyszerű esetet, amikor valaki nem hajlandó befizetni a számláját. A szolgáltató küld egy első felszólítást, a fogyasztó nem fizet. Küld egy másodikat, a fogyasztó akkor sem fizet. Küld egy harmadikat, a fogyasztó még mindig nem fizet - így végül a szolgáltató teljesen jogosan elzárja a gázt, vagy lekapcsolja az áramot. Ha nem tenné, akkor annak az lenne az üzenete, hogy a fizetést el lehet sumékolni. Nem lehet. Ne lehessen!
A példa és az eset közti különbség annyi, hogy egy-egy fogyasztó azért nem fizet, mert NEM TUD fizetni. Ők joggal számíthatnak az együttérzésünkre. Mizuto viszont bármikor lekopogatta volna a meccset, így az együttérzésemre nem számíthat.
Az utolsó 100 komment: