A leghíresebb japán kardvívó, Mijamoto Muszasi nevével fémjelzett iskola itthoni vezetőjével, a 11. japán nagymester felhatalmazását bíró Dr. Sófi Gyulával beszélgettünk, aki a Magyar Kendo Szövetség doppingbizottságának is tagja, „civilben” pedig gyermekorvos és gyermekpszichiáter, az Igazságügyi Minisztériumban nyilvántartott igazságügyi szakértő.

Muszasi a japán kultúra és harcművészet talán leghíresebb szamurája volt, aki összes párbaját megnyerte. Az elsőt 13 éves korában vívta, fakarddal éles kard ellenében, amit egy vándorló rónin, egy képzett szamuráj forgatott. Halálos sebet okozva győzte le ezt a kihívót.Egy későbbi alkalommal egyszál magában kellett helyt állnia egy teljes vívóiskola megközelítőleg száz képzett szamurája ellen, amihez fantasztikus ereje és kardforgató tudása mellett a terepviszonyokat, és Szun Ce A háború művészete című könyvének taktikáit is felhasználta.

Körülbelül 30 éves korában, a leghíresebb párbaja után rádöbbent, hogy elsősorban a lelkének energiája és a harci szelleme segítette a győzelmeiben. Előtérbe került életében a harcművészet szellemiségének fejlesztése, a zen buddhizmus gyakorlása, a festészet és a fafaragás. Műveinek egy jó része a mai napig megtekinthető Japánban.

Fighterblog: Mi is tulajdonképpen a Niten Ichi Ryu nevű kardforgató iskola?

Sófi Gyula: A 16.-17. században élt híres szamuráj, Muszasi technikáján és szellemiségén alapuló, a hosszú és a rövid kardot egyszerre is használó kardvívó iskola. Ez egy kenjutsu-irányzat, valódi szituációkban, párokban végzett gyakorlatokon alapul, ahol az időzítésen és az ellenféltől való helyes távolság megtalálásán van a hangsúly. Nem ugyanez a lényeg a mindennapi életünk során, például az üzleti életben is?!

FB: Ez az iskola, közvetlenül, folytonos átadáson keresztül kapcsolódik Muszasihoz, vagy inkább az írásaiból rekonstruált irányzat?

S. Gy.: Muszasi vándorló szamuráj volt, aki nem épített dozsót (edzőtermet), nem alapított iskolát, de egész életében tanította a harcművészet eszmeiségét, és a kardforgatási technikáit az őt követőinek. Élete vége felé átadta tanítványainak írásos életművét, a „Go rin no-sho”-t, mely itthon, az „Öt elem könyve” címen jelent meg. Ezek a tanítványok vitték tovább az örökségét, a tanítás átadásának láncolata folytonos, egyértelműen nyomonkövethető a mostani vezetőig, Iwami Toshióig, aki a XI. Soke (Nagymester). Természetesen a technikák minden bizonnyal kicsit finomodhattak, a mozdulatok változhattak az évszázadok alatt, hiszen az átadás szóban, illetve gyakorlatban történt.

FB.: Miben különbözik a Niten Ichi Ryu a két itthon is ismert, japán kardos harcművészettől, a kendótól és az iaidótól?

S. Gy.: A 17. században Tokugawa Iejaszu, a „Sógun” uralkodása alatt megritkultak a háborúk, és a szamurájok élete egyfajta rendfenntartó szerepkörré alakult, ahol kevesebb alkalom volt csatározni, párbajozni. Ez magával hozta a kérdést, hogyan tudják megőrizni a szamuráj harcművészeti tudást, úgy, hogy a küzdelmek gyakorlása során ne haljon meg, ne sérüljön súlyosan meg egyik fél sem, mert az törvénybe ütközött volna.Erre a kérdésre adott választ a történelem 3 különbző irányzattal:
- Az iaido (különféle váratlan helyzetekben való találkozás az ellenféllel) egy vagy több elképzelt ellenfél elleni, villámgyors kardrántást és célszerű vágássorozatot, majd a kardnak a tokba való visszahelyezését tanítja.
- A kendo, a hagyományos szamuráj páncélzathoz hasonló védőfelszerelésben, éles kard (shinken) helyett rugalmas bambuszkarddal (shinai) vívott tényleges harcmodort tanítja, test-test elleni gyakorlásokon, küzdelemekben történő megmérettettéseken keresztül.
-A kenjutsu védőfelszerelés nélkül, kemény fakarddal (bokutoval) végzett kontrollált páros gyakorlatokra és küzdelmekre épülő irányzatok összefoglaló neve. Ezen belül az egyik iskola a Niten Ichi Ryu (vagyis a kétkardos iskola).

F.B.: Ezzel a fakarddal nem lehet sérülést okozni?

S. Gy.: Itt a biztonságot a gyakorló felkészültsége és kontrollja biztosítja. A vágások, szúrások fókusza, célpontja mindig a test előtt van. Maga a bokuto (fakard) akár párbajozásra is alkalmas lehet, hiszen Muszasi is ilyen típusú eszközzel vívta meg leghíresebb párbaját Szaszaki Kodzsíróval, amiről Josikava Eidzsi Muszasi című könyvében is olvashatunk. Muszasi döntően fakardot használt fém karddal szemben is, mert nem az ellenfél elpusztítása volt a célja, hanem annak a bizonyítása, hogy a technikája az élet és a testi épség megóvása mellett is alkalmas az ellenfél harci kedvének elvételére.

F.B.: Fémkarddal is szoktak gyakorolni?

S. Gy.: Az iaidóban, ha tanuló megfelelő tudásra tesz szert, akkor eljön az ideje, hogy megvásárolja a gyakorlókardját. Ezt iaitónak hívják, és abban különbözik a tényleges szamurájkardtól, hogy a pengéje nem sok ezerszer hajlított és edzett acél, hanem leginkább valamilyen alumíniumötvözet, és nincs vágó éle. Csak a magas danfokozatú mesterek kapnak engedélyt valódi vágókard megvásárlására és használatára.

F.B.: Milyen előnye van a kenjutsunak a többi vívóirányzathoz képest?

S. Gy.: A kenjutsuban a védőfelszerelés elhagyása szabadabb mozgást biztosít, az ember-ember ellen végzett gyakorlás pedig valós szituációkat modellez. Ezek a szituációk nagy összpontosítást, koncentrációt és önfegyelmet igényelnek, amelyek a folyamatos gyakorlások során elképesztő módon fejlődnek. A párban végzett gyakorlatok mindennél hatékonyabb módon fejlesztik a gyakorlók együttműködési készségét. Ezeken keresztül nagyban segíti a tanulók helyzetfelmismerési képességét, és a stresszoldást is. Ezeken a pszichés hatásokon túl, a két kard forgatása szimmetrikusan erősíti, fejleszti mindkét testfelet, a gerinc stabilizálásáért felelős izmokat, a mozgáskordinációt. A Niten nem épít túlburjánzott látványizomzatot, de jelentősen fejleszti a funkcionális izomerőt.

F.B.: Miben más a Niten Ichi Ryu, mint a többi kenjutsu?

S. Gy.: A legszembeötlőbb különbség, hogy a két karddal való küzdést is tanítja, amit tudomásom szerint egyetlen másik kenjutsu-iskola sem tesz. A két kard együttes használata utolérhetelen előnyt jelent a használójának egy vagy több magasan felkészült ellenféllel szemben is.
A Niten Ichi Ryu több alapvető harci „szamuráj”-tudományt is tanít:
1. Küzdés hosszú vagy rövid karddal kard ellen
2. Kűzdés hosszú ÉS rövid karddal kard ellen
3. Küzdés bottal kard ellen

F.B.: Vannak-e küzdelmi versenyek?

S. Gy.: A Niten Ichi Ryuban bemutatók vannak, ahol a különböző felkészültségi szinten álló tanulók a mindenkori technikai tudásukat, felkészültségüket tudják próbára tenni. Azok a tanulók, akik még inkább vágynak az adrenalinra, a kendót is tanulják, és el szoktak járni kendóversenyekre. Jellemzően mindhárom japán irányzat (kendo, iaido, kenjutsu) tanulói közül sok gyakorló párhuzamosan legalább kettőt tanul egyszerre. A nagymesterünk, Iwami Soke is gyermekkorától kezdve évtizedekig tanult karatézni és kendózni, mielőtt Niten Ichi Ryut kezdett volna tanulni.

F.B.: Röviden megfogalmazva mi a legfontosabb, leghangsúlyosabb tanítása ennek a stílusnak?

S. Gy.: A lélek megerősítésének elsődlegessége.

1. kép: Muszasi festménye saját magáról
2. kép: akcióban a két kard
3. kép: Dr. Sófi Gyula a nagymesterrel
4. kép: Niten-edzés Magyarországon

A bejegyzés trackback címe:

https://fighter.blog.hu/api/trackback/id/tr682496815

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

~Shadow~ 2010.12.06. 17:24:42

ezt lányok is elkezdhetik? és 0-ról is el lehet kezdeni?:)

pikula · http://ilovebp.blog.hu 2010.12.06. 18:10:06

"Muszasi döntően fakardot használt fém karddal szemben is, mert nem az ellenfél elpusztítása volt a célja, hanem annak a bizonyítása, hogy a technikája az élet és a testi épség megóvása mellett is alkalmas az ellenfél harci kedvének elvételére."

ilyenkor mindig eszembe jut az indiana jones filmbol a hadzsimes uriember vs pisztolyos jones jelenet, heheha

Beren 2010.12.06. 20:16:29

Ez a testi épség megóvása jó duma. Ha hinni lehet az életrajzi könyvének, akkor akinek odavert a fakarddal az minimum megnyomorodott, de legtöbbször rögtön meghalt. Amúgy érdekes könyv, a fertőzötteknek tudom ajánlani.
Ha több támadó ellen küzdött, akkor az elsőtől rendszeresen elvette a kardját és azzal küzdött, hogy a saját fegyverét kímélje. Ez leírva egyszerűen hangzik, de megcsinálni..
Kendo versenyeken korábban láttam, hogy van aki két karddal küzd. Ezt általánosan engedi a versenyszabály vagy
ezek speciális versenyek?

Niten_HU 2010.12.06. 20:34:45

@~Shadow~: lányok is elkezdhetik:) és mindenki nulláról kezdi. Érdekel? Dobj egy mailt.

Niten_HU 2010.12.06. 20:37:49

@pikula: A filmekben sok érdekes jelenetet lehet látni...

Niten_HU 2010.12.06. 20:51:33

@Beren: Az "életrajzi könyv" - amennyiben Eiji Josikawa regényéről van szó - romantikus fantáziavilággal egészíti ki a történelmi tényekből ismert valóságot. Egy párbaj során a bushido alaptörvényei a mérvadóak, életművében Musashi éppen ennek a jelentőségét hangsúlyozta.
Egyetértek Veled, "megcsinálni" a technikákat valódi párbaj szituációkban, több tucatszor is, szinte felfoghatatlan technikai felkészültség mellett lehet csak.
A Kendoban - magasabb fokozatú gyakorlók részére - oktatnak "niten" technikákat is, amit láthattál az inkább bemutató lehetett.

Beren 2010.12.07. 17:43:18

@Niten_HU:

Itt vannak két kard vs. egy kard videók:

www.youtube.com/watch?v=8AgkfRDU7W0&playnext=1&list=PL10C494544FD67229&index=22

www.youtube.com/watch?v=UN6G09JGix0

Nekem versenynek tűnik. Nem lehet, hogy valamilyen kendo stílus saját versenye ilyen megengedő szabályokkal?

Niten_HU 2010.12.07. 19:17:30

@Beren: Tudom, a két kard forgatása nagyon exotikus, misztikus a legtöbb ember számára. Meg kell azonban mondjam, Musashi (és remélem minden követője is) kiválóan tudott vívni egy karddal is, ráadásul bármelyik kézben van is azt a kardot. A Niten Ichi Ryu erre tanít meg.
Ha javasolhatok valamit, akkor ne a youtube legyen az oktatója senkinek, főleg, ha fegyverről, vagy olyan eszközről van szó, ami még annak is sérülést okozhat, aki használni próbálja az eszközt...

Beren 2010.12.07. 23:45:33

@Niten_HU:
Rákerestem. Úgy tűnik a kendo szabályok általánosan megengedik a két kard használatát a versenyeken.

Niten_HU 2010.12.08. 07:53:40

@Beren: Ez nagyszerű, akkor a kendosok is előbb-utóbb fel fognak tűnni az edzéseinken! Köszönöm az információt, jól látom, az edzések iránti fokozott érdeklődést?

Beren 2010.12.08. 09:19:32

@Niten_HU:

Valóban nagyon érdekelnek a harcművészetek, ha lenne rá időm legszívesebben az összeset gyakorolnám. De így, 25 év karate után maradok a kaptafánál. :o)

Niten_HU 2010.12.08. 10:51:21

@Beren: Üdv a fedélzeten :) Én 81-ben kezdtem a karatét. Jól megfér egymás mellett a kettő, természetesen ha van mindkettőre idő, energia, stb. ...

~Shadow~ 2010.12.08. 13:28:29

@Niten_HU: tessen mailboxot figyelni!!

Niten_HU 2010.12.08. 21:35:37

@~Shadow~: A niten többek között a figyelmet is javítja :) Várom a levelet.
süti beállítások módosítása