Ha késsel támadnak ránk 2.

2010.03.06. 10:55

Ez a második késes bejegyzés a késtámadásos szituációk kialakulásáról, fajtáiról és pszichológiájáról szól, az elsőt itt lehet elolvasni. A poszt a saját véleményünk mellett elősorban egy több késelést túlélt volt utcai verekedő, Marc MacYoung írására támaszkodik, aki jelenleg rendőrségi és bírósági szakértőként is tevékenykedik, és volt olyan kedves, és hozzájárult, hogy felhasználjuk az anyagait itt a Fighterblogon.

Ahogy az első posztban rámutattunk, a valóságos késtámadások nagyban eltérhetnek az edzőtermi, illetve a filmekben szereplő helyzetektől. A fejben lejátszott "mi lenne akkor, ha..." szituációk a legtöbbször legkevésbé sem szoktak bejönni, és a félrecsúszott forgatókönyv meg a stressz okozta leblokkolás az életünkbe is kerülhet. Az egyik kulcsfontosságú dolog, amit tennünk kell (ha a futás nem lehetséges), hogy felismerjük a bennünket ért késes támadás jellegét, és ennek megfelelően reagálunk. Az alábbi három fő kategóriába sorolható a késes támadások nagy része:

1. Fenyegetés / rablás / erőfitogtatás
2. Kínzás / bosszúállás / erőszakos rablás
3. Gyilkolásra irányuló eltökélt támadás.

Már azzal nagyban javulnak az esélyeink, ha felismerjük, melyikről van szó, és ennek megfelelően viselkedünk. Ha ezt elmulasztjuk, akkor könnyebben csúszhat át a támadó motivációja, pszichés állapota az agresszívabb kategóriák valamelyikébe, már ha nem eleve a harmadikba csöppenünk bele (de attól az isten óvjon mindenkit lásd az előző poszt második videóját).

1. Fenyegetés / rablás / erőfitogtatás

Itt az agresszor célja jellemzően valamilyen értéktárgy, pénz megszerzése, illetve a megtámadott véleményének megváltoztatása, vagy a saját felsőbbrendűségének bizonyítása (ami jellemzően a hétköznapi életének sikertelenség miatt érzett kisebbségi komplexus palástolására irányul). Ilyenre példa az utcai késfenyegetéses rablás, vagy a baráti / családi / bandák közti veszekedéskor előkerülő kés, mint meggyőző eszköz. A támadó a meggyőzés eszközeként használja a kést, és alapjában véve nem áll szándékában használni azt. Ha könnyen eléri az eredetileg kitűzött célt, akkor kisebb százalékban fog fegyvert használni. Csak ebbe a kategóriába eső támadáskor lehet helyes reakció a gyakran tanácsolt "Adjuk át értékeinket!" Brazíliát járt ismerősöm túlélési tanácsa az, hogy ha ott értékeid átadására szólít fel egy fegyveres rabló, szó nélkül, azonnal add oda neki őket (pénzárca+mobil), mert ez neki így kényelmesebb, mintha lelő, és utána veszi el. Nyilván semmire sincs garancia, de így több az esélyed a túlélésre. A helyesen megválasztott taktika minden esetben függ az adott ország fegyverhasználati (a kés is halálos fegyver!!!) szokásaitól, sőt az adott város, városrész stb. eltéréseitől. Ami viszont közös mindenhol, az a három kategória megléte. Szintén ebbe a kategóriába esik a lelkére beszélés pszichológia módszere, amit csak szakértőknek javaslunk, mivel itt nagyon keskeny az a mezsgye, ami elválasztja a sikeres lebeszélést az azonnali támadás előidézésétől.

Hogyan tudjuk biztosan, hogy a támadó ebbe az első kategóriába tartozik-e? Teljes bizonyossággal sehogy, de vannak olyan jelek, melyekből következtethetünk rá:

-A támadáskor a kést látható helyen tartja, hogy nagyobb legyen a kiváltott ijedtség.
-A kés messzebb van egy karnyújtásnyinál, vagyis az azonnali szúrás lehetőségénél (pl. a szoba túloldalán késsel hadonászó férj - sajnos ez az utcai rablásoknál sosincs így, hiszen akkor könnyen el lehetne futni, és ez nem célja a támadónak)
-Határozott utasítás, hogy mit vár el tőlünk a támadó, "a késért cserében".

Íme egy videó, ahol késsel rabolnak ki egy taxist:

Itt meg egy másik, a Fighterblogot nem olvasó bolti eladóról, aki majdnem elveszíti az ujjait, mert nem ismeri föl, hogy egyértelműen 1-es típusú fenyegetésről van szó, és megpróbál ellenállni:

 

2. Kínzás / bosszúállás / erőszakos rablás

Ebben a kategórában az agresszor célja, hogy sérülést is okozzon, nevelő / bosszúálló jelleggel, vagy ha rablásról van szó, akkor azért, mert biztosra akar menni. Ilyenkor minden esetben közelebbi a távolság, hiszen meg akar szúrni és vagy vágni, viszont jellemzően nem törekszi gyors, halálos sérülés okozására. A "visszafogottság" oka, hogy így kisebb az elkövetett bűn jogi következménye, vagy mert szeretné "kiélvezni" az áldozat ijedtségét is, így nem célja az azonnal eszméletvesztés előidézése. Helyi jellegzetesség lett itthon a combba irányuló szúrás, ami mozgásképtelenné teheti a megtámadottat, a nagy vérzés pedig komoly ijedtséget okoz. Sajnos az orvosi értelemben vett sokk is könnyen kialakulhat, ennek akár halálos végű kimenetével együtt. (A Mentők blog posztjában erről nagyon részletesen lehet olvasni.)

Ez az a kategória, ahol a késtámadás ellen gyakorolt önvédelmi technikák, harcművészeti ágak hasznosak lehetnek, de semmiképpen nem nyújtanak száz százalékos védelmet, csak javítják az esélyeket (erről a következő posztok egyike fog szólni), mint ahogy a kategóriák ismerete is csak erre szolgál.

Itt egy kapuljban történt szurkálós támadás, ahol jól látszik, hogy a megtámadott pár nem vette észre a közeledő veszélyt. Amint a elvették tőlük az értékeket, a támadók elmenekültek.

 

3. Gyilkolásra irányuló eltökélt támadás

A gyilkos motivációja lehet:

-bérgyilkosság,
-rablógyilkosság, ahol a támadó úgy ítéli meg, ha nem marad tanú, akkor megy biztosra,
-személyes bosszú
-az első két kategória billen át gyilkolásra irányuló támadásba
-pszichés elmezavar (pl. támadások híres színészek, zenészek ellen...)

A támadó célja, hogy megöljön. Nem akarja, hogy lásd őt, vagy a kését, nem akar utcai harc helyzetébe kerülni, ahol küzdenie kell. Nem akar semmit se bizonyítani neked (mint a filmekben, ahol előre elmagyarázza, hogy most figyelj, mert megöllek). Ki akar végezni. Azt akarja, hogy minél gyorsabban, számára minél kisebb fáradtságot és kockázatot jelentve halj meg.

Jellemzően hátulról, vagy oldalról érkezik a támadás, nem vagy rosszul láthtó irányból, a kés, ameddig lehet, rejtve marad. A támadó szó szerint lerohanja az áldozatot, akinek arra sincs ideje, hogy meglássa a támadóját, mert mire rájön, hogy megszúrták, már beállt a sokk, az eszméletvesztés és akár a halál is. Gyakran több támadó is van, sőt az is előfordul, hogy valamilyen fedősztorival közelítenek, és akkor kerül elő csak a kés, ha már szúrástávon belül van az áldozat. Ezek a támadások olyan váratlanok, olyan nehéz vagy egyáltalán nem látható szögből jönnek, és olyan gyorsak, hogy ha jóval a megtörténtük előtt nem ismerjük fel a veszélyt, akkor minimálisak az esélyeink a túlélésre, még akkor is, ha komoly késharcos önvédelmi ismertek birtokában vagyunk.

A bejegyzés trackback címe:

https://fighter.blog.hu/api/trackback/id/tr341813389

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

porthosz 2010.03.06. 11:59:18

Végső soron az a probléma, hogy az ilyen támadások ellen csak a zsebben. kéznél lévő pisztoly segítene és az is csak akkor ha az első szúrás nem okoz eszméletvesztést. Ami nekem nagyobb szívfájdalmam, hogyha magyarországon megkéselnének és én agyonlőném az elkövetőt, akkor valószínűleg engem csuknának le...

t0thl 2010.03.06. 12:14:24

@porthosz: Sajnos igazad van. Az összes olyan majomnak azt kívánom aki kitalálta önvédelem esetén az aránytalan védekezést mint olyat, hogy az összes családtagjával együtt belezzék ki a nyílt utcán.

navarro · http://fighter.blog.hu/ 2010.03.06. 12:25:33

@belekotty: ne haragudj, ezt kimoderáltam. erről már volt itt szó, semmiféle rasszista, politikai stb. kommentet nem engedhetünk. mindenkinek lehet bármilyen véleménye, nekem is van, de ennek nem itt van a helye, és nem így.

porthosz 2010.03.06. 12:30:42

@t0thl:

Egyetértünk. Épp azon gondolkodtam, hogy vajon mikor vezetik majd be, hogy a kommandósoknak meg a mesterlövészeknek is csak pont ugyanolyan tipusú fegyvert szabad használniuk ugyanolyan lőszerrel, mint az elkövetőnek, nehogy sérüljön szegény gyilkosnak az emberi jogai, meg hogy esetleg aránytalan nagy lövést kapjon... Már látom előre a jövőt, amikor a mesterlövésznek a fülére szólnak, hogy tegye el a távcsöves puskát, mert a rabló csak egy pisztoly szorít a túsz fejéhez, és ezért ő is csak egy kispisztollyal lőheti le a támadót, nehogy aránytalan legyen a túszmentő akció...

reloaded 2010.03.06. 12:38:43

Nagy szarkavarók a jogalkotók, áldatlan tevékenységük rohasztja szét az országot.

gitáros 2010.03.06. 12:42:26

Tényleg el kéne olvasnotok navarro linkjét, mielőtt hülyeséget beszéltek...

reloaded 2010.03.06. 12:54:38

@gitáros: Melyik részre gondolsz ? Hogy ha nincs tanú, vagy ha van, de az igazad ellenére ellened vall ?:)

A Lesből Támadó Ruhaszárítókötél · http://www.planetside.blog.hu 2010.03.06. 13:22:55

A kés az élet kioltására alkalmas, akárcsak a pisztoly. Védelmi helyzetben arányos a pisztoly alkalmazása - már ha elő tudod venni a szabályos hordási helyről, tűzkész állapotba tudod hozni és lövést tudsz vele leadni. Az mondjuk igaz, hogy a 10 méterre késsel fenyegetőzőt nem ildomos lelőni, közelebbről, amikor meg már késő, kurva nehéz.

Egyébként az itt hőzöngőknek van önvédelmi fegyvere?

Viktor H 2010.03.06. 13:47:33

Ha késsel támadnak meg akkor nem lőheted az illetőt fejbe ugy hogy annak a feje leszakadjon. Egy lövés , hogy megtántorodjon aztán hivod a zsarukat , hogy megtámadtak jöjjenek ,mert ha nem te teszed ezt akkor megteszi a másik ,de akkor már ő fogja azt mondani ,hogy megtámadták pisztollyal.

szárnyati géza 2010.03.06. 14:37:57

Szoktunk edzésen késes támadást gyakorolni, és arra jöttünk rá, hogy a legeredményesebb akkor vagy, ha lerohanod a fenyegetőt. Persze ez olyan egyszerű, mert tuti beszedsz pár szúrást vagy vágást, és persze rövidnadrág poló kombináció sem a legmegfelelőbb, de ha már kabát, farmer van rajtad, jó eséllyel mehetsz.
A támadásos által kiváltott reakció is hatásos, mert megleped a támadót, és onnantól te irányítasz.
Igaz, mindez csak akkor alkalmazható, ha tudod, hova, hogyan üss, illetve rúgj. Bármiféle "előképzettség" hiányában jobb az együttműködés

ingenium rusticus /nyomokban félázsiait tartalmaz! · http://kigondoltam.blog.hu/ 2010.03.06. 14:46:54

@gitáros: Én olvastam. Egy bullshit.
Egy jól képzett harcművész és jogász(!) leírja, hogyan védené meg magát a bíróságon. Neki sikerülne. Másnak kurva nehezen.

A post jó! Megerősítést nyert bennem, hogy pöstre csak késsel megyek.

szárnyati géza 2010.03.06. 14:50:22

A másik, amire rájöttünk, de ez utcai bunyóban működik, hogyha ketten, hárman neked mennek, akkor az mindig úgy néz ki, hogy egyszerre csak általában egy jön, a legvagányabb. Na, ha őt pár mozdulattal leteszed, lecombozod, állcsúcs, fültő, lengőboresz, akkor a másik, másik kettő már nem lesz olyan vagány, jó eséllyel elpályáznak. De ha nem, akkor sem fognak neked ugrani ketten egyszerre.
És itt is a legfontosabb az elmozgás. Képzetlen, vagdalkozó bunyós, fél perc alatt kifárad.

changebug (törölt) 2010.03.06. 15:13:51

azért azt mondja már meg valaki mennyire lehet tudatosan cselekedni ilyen esetekbe /"amatőr" áldozatként/?
1x volt szerencsém belekerülni egy fegyveres (ja vagy annak látszó - nagyon vicces) éjjel-nappali rabláshoz. haverom volt előrébb én mögötte megláttam a fegyvert felállt a szőr a hátamon, én beugrottam a raktárba és kirohantam oldalt ahol nem láttak és kiabáltam a haverom meg ott maradt. nem szép dolog tudom - de, hogy tudatosság egy deka nem volt a bennem az biztos.

2010.03.06. 15:28:44

Nagyjából egyetértek a posztban foglaltakkal.
A problémát az okozza, hogy ezeket a szituációkat az ember képes legyen felismerni. Valamint, hogy egyáltalán legyen lehetősége a felismerésre. A harmadik videóban látható támadás például elég hirtelen és váratlanul történik. Lerohanják őket, és kész.

A többihez.

Pintér úr ebben a posztban így kezdi mondandóját:
fighter.blog.hu/2010/02/17/megserult_a_tamado_maradjak_vagy_szaladjak#more1765470

"Sokan úgy vélik, hogy Magyarországon egy utcai támadás esetén a jog inkább a támadót védi. Mennyire igaz ez a vélekedés?
Semennyire. A jogos védelem intézménye lehetőséget ad arra, hogy megvédjük magunkat ... Védekezésünk arányos kell, hogy legyen a támadással, vagy a fenyegetéssel."

Pedig de.
Vannak jogász végzettségű ismerőseim (akad köztük gyakorló ügyvéd és bíró), vannak rendőr ismerőseim. Egybehangzó véleményük, hogy a jelenlegi jogrendszer szerint az áldozat van hátrányban (amennyiben "átlagos" magyar állampolgárról beszélünk). Ez a magyar rögvalóság.

@A Lesből Támadó Ruhaszárítókötél:
A törvény szerint valóban nem "ildomos":

"Nem büntethető, aki a saját, illetőleg a mások személye vagy javai elleni jogtalan támadás megelőzéséhez szükséges védelmi eszközt alkalmaz, ha az az élet kioltására nem alkalmas, és annak folytán a jogtalan támadó szenved sérelmet, továbbá ha a védekező a sérelem elkerülése érdekében mindent megtett, ami tőle az adott helyzetben elvárható volt."

Itt is hasonló a probléma: az áldozatjelölt figyeljen arra, hogy ő nem használhat élet kioltására alkalmas eszközt. Tehát ha valaki tőled 5 m-re áll, kezében kés, és azt mondja, hogy: "Most megdöglesz!" - akkor te, a fent idézett Btk. részlet szerint nem lőhetsz rá még az engedéllyel tartott maroklőfegyvereddel sem.

@Viktor H: Pedig, ha már elővetted a pisztolyodat, akkor addig kell lőni, amíg a támadó földre nem kerül. Éles lőfegyverrel hőzöngeni, fenyegetni természetesen nem szabad. Ha viszont önvédelemből kerül elő, akkor addig kell lőni, amíg a támadó harcképtelen nem lesz. Ez az egyik alapvető rész az éles lőfegyver oktatáson.

Az ilyen "lábon, karon lövöm, kilövöm a kezéből a kést" mutatványokat meg kell hagyni az akciófilmek szereplőinek. Ezek a valós életben nem működnek.

ghostbear 2010.03.06. 15:34:41

Nagyon jónak tartom a cikket,illetve a késtámadások kategorizálását.Látszik,hogy a tapasztalat szülte.Egyébként meg nem értem a sok joggal kapcsolatos sirámot.A jogszabály egy dolog.Az önmagunk védelme,az életünk bármi áron megvédése pedig egy másik,sokkal magasabb rendű dolog,amit szerintem nem említhetünk a mindig változó jogszabályokkal,vagy törvényekkel egy lapon.A mérlegre téve pl. azt hogy életben maradunk és 78 évesen az unokáinkkal játszhatunk börtönmúlttal,vagy kipurcanunk én a magam részéről az elsőt válsztanám.Ne kelljen,de a tiszta gondolkodást ne fertőzzék már meg az alvajáró jogalkotók szabályai..

2010.03.06. 15:35:19

@changebug: Amatőrként nem nagyon.
Ezért célszerű valamilyen önvédelmi rendszert tanulni. Sokat segít.

Természetesen még az edzések sem alkalmasak az éles helyzet visszaadására. Ez is csak modellezés. Nincs az az edzés, ami igazán vissza tudná adni azt, amit valós támadás esetén érez az ember.

De azért jobb esélyekkel indul az, aki legalább próbálja magát felkészíteni, aki tanul önvédelmet, küzdősportot, harcművészetet, ill. ezzel együtt kondiban tartja magát - mert ez is sokat számíthat.

2010.03.06. 15:37:29

@ghostbear: Ezzel egyetértek: ha már nem tud az ember elfutni, akkor túl kell élni a szituációt, életeben kell maradni, a lehető legkevesebb sérüléssel - gyakorlatilag bármi áron. Akkor legalább van esélye az embernek.

raklap 2010.03.06. 16:36:12

őőő izé szal ha megtámadnak késsel vagy bármivel akkor egy dolog felülír mindent nevezetesen az életösztön... az kiütközhet abban hogy olyan gyorsan szaladsz és olyan messzire mint még senki vagy olyannak is nekimész és elharapod a torkát akinek más körülmények között nem tennéd...

ezt követően pedig az a jogszabály hogy arányos önvédelem nem létezik... egész egyszerüen azért mivel az ösztön felülir mindent és olyan állapotban nem igen lehet tiszta fejjel gondolkodni hogy ez most arányos vagy sem... egész egyszerüen mert akkor az ember ösztönszerüen cselekszik és nincsenek gondolatok és idő sincs rá...

innentől pedig annak a bíróságnak aki ezért elitél szembe kell néznie hogy életellenes büncselekményt követ el... nem bonyolult ez

deflorator 2010.03.06. 16:40:49

Nehéz elhinni, hogy életveszélyes helyzetben bárkit az tartana vissza a védekezéstől, hogy fél a jogi következményektől. A megelőző támadástól viszont elképzelhető.
Mit lehet tenni, ha valaki gyanúsan közeledik, de nem vesz elő semmilyen fegyvert, talán az utolsó pillanatban akarja előrántani?
A védekező magatartással könnyen kiprovokálhatok egy támadást (amit inkább elkerülnék ha lehetséges), ha nem védekezek akkor viszont előnyösebb helyzetből támadhat - ha az a célja.

Tomzone 2010.03.06. 17:46:00

Valamelyik hozzaszolo mar ellentamadasrol beszel, jo nagy barom, ha tenyleg van ideje ellentamadni, akkor el is tudna futni...

En egyebkent pisztolyos teaser parti vagyok, leszeded a keses emberket, a foldon pedig hatarozottan kitorod mind a tiz ujjat...

2010.03.06. 18:01:32

@Tomzone:
Mondjuk zárt szűk, zárt helyen (pl. lift), vagy ha sarokba szorítanak, vagy ha elfutsz, de a támadó utánad fut, és utolér...
Van, hogy bármennyire is szeretnél, nem tudsz kitérni (elfutni). És ennek ezer és egy oka lehet.

2010.03.06. 18:13:47

@AntiChrist: -zárt :)

@Tomzone: Ha deflorator kommentjére írtad azt, amit, akkor részben igazad van.

@deflorator: Hogyhogy gyanúsan közeledik? Ha éjszaka az utcán valaki szembejön, még nincs jogunk lefújni gázspray-vel :)
Ha mondjuk sétálsz hazafelé (szintén éjszaka), és az utca közepén látsz egy több fős, hangoskodó társaságot, akkor nem ellentámadni kell, hanem kikerülni őket.

2010.03.06. 18:34:27

az gáz ha az én életösztönöm egyszer azt diktálta, hogy sétáljak el?erről írhatna valaki hosszan egy kommentbe, érdekelne
a téma csak ez legyen: támadás elől elsétált

2010.03.06. 18:35:34

@AntiChrist: nem kikerűlni, hanem a kirekesztés ellen szavazni! még ezt se tudod..

Csigorin 2010.03.06. 18:47:28

@deflorator: Teljesen igaz, amúgy nem is erre van kitalálva a jogos önvédelem fogalma, hanem arra hogy visszaélni ne lehessen vele. A törvény azért van így megfogalmazva, mert tfh veszekedsz az asszonnyal az dühében pofonvág. Te erre felkapod a nagykést és beleállítod, majd közlöd hogy önvédelem volt. Az az, csak éppen qrvára aránytalan...
Na az ILYEN eseteket kell kiküszöbölni, nem azt amikor késsel megy neked a barom te meg lelövöd, az korrekt arányos, nem azért mert kés=pisztoly, hanem mert életedre tört, és az ő élete árán hárítottad el. A törvény szellemét kéne nézni a betűje helyett...

chuck-d 2010.03.06. 18:54:33

ide is eljutott egy román küzdősportoló, Daniel Primicheru halálrakéselésének híre. a sajnálatos esetről felvétel is van, tanulságos:
www.youtube.com/watch?v=CsLX3V_pDW0
azok a csoportok, akik összeszokottan követnek el bűncselekményeket, ilyen esetekben is csoportban gondolkodnak általában, egyszerre támadnak, benne van, hogy valakit még leüt az áldozat, de a többi addig szúr. a csoport nem színfüggő, mielőtt elkezdi valaki, ez a világon mindenütt így van, egyfajta sajátságos elkövetői logika. ha az a céljuk, hogy öljenek, akkor előfordulhat, hogy ilyen hatékonyan használják ki a létszámfölényt.

harcsabajuszos 2010.03.06. 19:01:41

3. tipusúhoz.
Nekem ilyennek tűnik egy közelmúltban lezajlott gyilkosság, amely során az áldozatok először hátulról anatómiai pontosságú veseszúrást kaptak, majd egy egyik egy szívessel távozott az árnyékvilágból.
A szakértő a hátulról vesére bevitt szúrásokat nem minősítette szándékos emberölési kísérletnek...

Egu 2010.03.06. 19:08:58

Viszont ha késsel fenyegetőzik, fejbe lövöm 10m-ről és megvárom a rendőrt mellette állva, akkor azért nagy gáz nincsen. Legfeljebb előtte a kabátot egy kicsit megvágom a késével...:)))

Persze nagy a pofám, mert 1 hete akartak megkéselni...Valahogy a thai múlt miatt kiléptem előle balra kettőt oldalra tudja Isten milyen szerencse révén és ahogy visszamozdultam ökölből és visszaszóltam, mire ledermedt ő is így el tudtam húzni...(én 75 kg ő meg kb 120 kg körül ránézésre, ami biztos, hogy >15cm magasabb, cigány - na mi lett volna?) Azóta egy vipera min ott van a zsebemben. Csak hát ez nem egy normális ország normális emberének az élete. Úgyhogy elkezdtem gondolkodni..._(((

2010.03.06. 19:09:41

@chuck-d: Igen, az kemény eset volt. K-1-es volt Primicheru is.
Az lehet az elkövetői logika, hogy sok lúd disznót győz. Ami tkp. igaz. Ha van 3-4 késes támadó, akik tényleg ki akarják csinálni az embert, akkor kicsinálják.
Aligha van olyan ember, aki ilyen szituációban felül tud kerekedni.

deflorator 2010.03.06. 19:14:22

@AntiChrist: Azt hiszem nem a megfelelő szituációt képzeled magad elé. Ha teszem azt éjjel az utolsó buszra vársz, akkor a kitérés azt jelenti, hogy nekivágsz gyalog a kivilágítatlan útnak. Ha meg már a buszon vagy, akkor hová térsz ki?

2010.03.06. 19:29:34

@deflorator: Ez világos: nem véletlenül írtam én sem Tomzone-nak a válaszomban, hogy rengeteg olyan szituáció lehet, ahol nem lehet kitérni.

Ha valaki "gyanús", akkor igazából semmit nem lehet vele kezdeni.
Szituációtól függően lehetőleg minél távolabb kell tőle kerülni, óvatosan szemmel kell tartani, ha van rá mód, akkor önvédelmi eszközt készenlétbe helyezni (mondjuk gázspray van a kabátzsebedben; te zsebre dugod a kezed, és megmarkolod a spray-t).

Ennél többet nemigen lehet tenni.

Egu 2010.03.06. 20:00:42

@AntiChrist: na ja..csak valaki előre szólna, hogy most kell majd vmit a zsebbe rakni előre...:)

oTTo$$ 2010.03.06. 21:14:43

bas rutten self defense
van benne keses is+ qrva jo duma.

amuyg el kell futni amig lehet. en sose futottam csunya is az orrom :-)

www.youtube.com/watch?v=D3K-mrlYG7Y&feature=related

www.youtube.com/watch?v=mNXRInrSSVU

szutyokh 2010.03.06. 21:21:19

Elolvastam több posztot, meg azoknál a nagyja kommentet és ugyanazt látom, mint pl. fórumokon, ahol harcművészek, meg km-esek irkálnak, hogy akármi van úgysem tudod megvédeni magad még egy vánnyadt kis pöccsel szemben sem(jó, kés ellen tényleg necces)(persze ez rám /pill igaz is).
Szerintem ez hót hülyeség. Az biztos, hogy nem olyan sima ügy, meg nem kell a hamis önbizalom, de gondolkozz már, ha edzel valahol, hetente többször vernek össze, igaz szabályok közt, de a tested azért gondolom hozzászokik; elvben tudsz normálisan ütni és/vagy rúgni, valszleg elég nagyot.
A hozzáállással van a gond szerintem. Asszem pont valami macyoung irományban olvastam, hogy az az egyik gond, hogy te önvédelemben gondolkodsz a másik meg ártani akar neked, így hátrányban vagy, ezért a helyes verzió az, ha valakivel elkerülhetetlen az összeütközés, te ne élve akarj kikerülni, hanem akár az életed árán is probáldd megsemmisíteni az ellenfelet. Ez szerintem tök igaz és ők is mérlegelnek, ha látják, hogy "banyek, ha ezzel szívózok, lehet, ottmaradok", akkor nem fog szarozni. Olvastam valahol, ahhoz, hogy megvédd magad, olyan spirit kell, mint egy terriernek, ha kell még egy medvének is úgy menj neki, hogy kinyírod, ha beledöglessz is,nem "jaj, csak valahogy keveredjek ki", hanem "kurva anyád, te fasztarisznya, kitépem a beled és megbaszlak".
Most komolyan, azért ha rendszeresen edzel valami kontakt küzdősportot, valószínű, fizikai és technikai fölényben vagy, ezzel szemben magadra csivavaként, a támadódra meg pitbullként gondolsz. Ha elkerülhetetlen a verekedés, "legyél te is pitbull".
Máshol olvastam, hogy valami brit karate klubban úgy készültek utcai bunyóra, hogy párokban küzdöttek és a cél az volt, hogy x(asszem 30mp)idő alatt le kell gépelni az ellenfelet(nem nézik, hogy szépen csinálod-e) és ez az ő tapasztalataik alapján elég hatékony(megvan a stressz, tudod, hogy a másik kurva gyorsan, bármilyen módszerrel be akar darálni, nincs idő gondolkozni). Késes támadás gyakorlása meg jelölőfilccel mehet.
Jó én gyökér vagyok, ezeket csak olvastam, senki ne hősködjön, de azért szerintem érdemes ezeken elgondolkozni.

Tomzone 2010.03.06. 21:50:23

@AntiChrist: szarnyati geza kommentjeire irtam, edzesen keszulnek kes elleni harcra stb. Nem baj ha gyakorolnak ilyet, de akkor is futni kellene ha tudnak, o meg mar a kabat vedelmi elonyeit ecseteli...

Egyebkent engem tamadtak meg elesben egyszer kessel, be is ilyesztettem egy egyenes rugassal, majd elszaladtam... de ez csak egy tortenet, helytelen arra torekedni, hogy le is gyurjuk a keses tamadot, ha lepni lehet, lepjunk

2010.03.06. 22:14:18

@szutyokh: Igen, de ugye a poszt éppen a késes támadásokról szól :)

A gond az, hogy az éles szituációt semmilyen edzés nem képes modellezni.
Tegyük fel kocsmai összetűzésbe kerülsz.
Csakhogy az nem tatami/dojo/edzőterem.
Nincsenek szabályok, nincs bíró, nincs edző. Ellenben megvan a realitás, hogy többen is neked esnek, hogy a támadónak segítsége is akad.

Az pedig még eszközök nélkül is veszélyes.

Oda lehet állni a tükör elé, és ordítani, hogy "pitbull vagyok, megbaszlak anyád hátán, erős vagyok, kemény vagyok, agresszív vagyok".
Csakhogy a tükör nem üt vissza (Bruce Lee után szabadon :)
Edzésen a társak persze visszaütnek, de az messze nem ugyanaz.

Hogy fölényben vagy, az egyáltalán nem biztos. Nem lehet tudni (jó: van, akiről ordít, hogy béna a bunyóhoz), az ellenfél miben és milyen szinten profi, mennyire kemény, hány év sitten van túl.

Jelölőfilces videókat láttam én is: gyakorlatilag senki nem tudta jelölések nélkül leszerelni a partnerét...

@Tomzone: Oké: így már értem. Csak nem volt egyértelmű :)

órarugógerincű felpattanó 2010.03.06. 23:06:47

De mi van akkor, ha valaki nem szeretné kétnaponta szétveretni magát?

Még mindig azt mondom, hogy az átlag embernek egy jó gázspré a legjobb védelem, ami megkönnyíti, hogy a fújás után elfusson az ember.

szutyokh 2010.03.06. 23:09:16

@AntiChrist: Hát az, ha marha gyorsan bármilyen módon takonnyá kell verned az edzőpartnert, az lehet, hogy jobban szimulálja, mint egy sima kesztyűzés.
Nem kell ordítani a tükör előtt, de pl. mikor pár éve lelőttek egy rendőrt, volt szó róla, hogy amerikában végeztek kutatást a lőtt sebet kapott rendőrök között és aki egyébként úgy gondolkozott, hogy egy lövés nem a világ, túl lehet élni, azoknak még az erei is összehúzódtak a seb körül, aki meg be volt tőle szarva az meg kevésbé súlyos sérülésben is majdnem elvérzett. Szóval nem mindegy, hogy gondolsz magadra. Persze, hogy nem kell nekiugrani egy csapat orknak, és lehet, hogy pl. egy kocsmában segítsége akad, de akkor az jobb, hogy meg sem próbálok ellenállni, hátha csak egy sallert kapok és nem akarnak utána még 10percig a fejemen ugrálni? Végülis ők jobban tudják, mi a jó nekem.
Valami angol kísérletben ilyen utcai fosztogatókkal nézettek meg képeket emberek sziluettjéről, meg videókat, amiken csak deréktól lefelé látszó emberek mentek át a kamera előtt és az elítélteknek ki kellett választani, hogy kit rabolnának ki. Az eredmény az lett, hogy fazonok pillanatok alatt kiválasztották a depressziósokat, önbizalomhiányosokat, betegeket... szóval mindenkit, aki valószínűleg félni fog a támadótól. Sportolókat, kiegyensúlyozott lelkiállapotúakat nem választottak, szóval biztos számít a hozzáállás. Azt gondolom te is észrevetted, hogy az ilyen ganék a kocsmában a hasonló ganékkal összehaverkodnak, a hozzám hasonló félénk mezeiegereket meg hobbiból kilapítják.

Lehet hogy nem tudja jelőlés nélkül leszerelni, de legalább tisztában lesz vele mire számíthat, mivel próbálkozzon.

Egyébként mi értelme van önvédelmet tanulni, ha úgysem tudja senki megvédeni magát? Inkább mindenkinek kéne önvédelmi pisztoly, hogy támadás esetén főbe tudja lőni magát.

Winettou (törölt) 2010.03.06. 23:33:55

Jó a poszt. Felejtsd el a korrekt 1:1 harcot, az élet sajnos nem ilyen fair play. Vagy a dromedár jön a 40kg-os ellen, vagy 3-4-en egy ellen, ez a realitás. A támadók többsége az alacsonyabb rizikót szereti..

Az "éles" helyzet villámgyors kialakulása nálam azt eredményezte, hogy egyszerűen nem kapcsolt be a veszélyérzetem, és nem hittem el, ami történik.

A statisztikák szerint az utcai támadások döntő része 30-90 mp alatt játszódik le. Ez annyira kevés idő, hogy sokszor mire felfogja az ember, már vége van. Ritkán van idő gondolkodni, az ember csak reagál valamit.

Ha megtámadnak, a legjobb amit tehetsz, hogy megpróbálsz lassú együttműködéssel és barátságos beszéddel időt nyerni, amíg átlépsz a "meglepetés" fázison, és képes vagy higgadtan felmérni kik a támadók, mik a reális lehetőségeid. A barátságos együttműködés és a váratlan ellenállás ugyanolyan hatásos lehet, de ez abszolút a támadók típusától függ.

Az egyik barátom édesapja Columbiában tárgyalt három éve üzleti ügyben. Kilépett a szálloda ajtaján reggel 11-kor két barátjával. Hárman odaléptek hozzájuk, és pisztollyal megpróbálták kirabolni. Ötvenes nagydarab ember volt, európai mentalitással. Ellenállt, gondolkodás nélkül lelőtték. Később egy kolumbiai arc azt mondta, hogy arrafelé ez teljesen általános. Alacsony a rablók rizikója, és ezért agresszívabbak.

Los Angelesben az a divat a feketék között (pl. Inglewoodban), hogy az egyik belédköt, és miközben szembenállsz vele, a haverja a periférián kívülről oldalról váratlanul belép és tiszta erővel leüt. És még büszkék is erre.

South-London, Comptonban pedig 14-15 éves lányok-fiúk késelnek meg, csupán azért mert más akcentussal beszélsz, vagy mert turistaként beléptél a területükre.

Furcsa világ.

szutyokh 2010.03.07. 00:09:40

@Winettou: "A támadók többsége az alacsonyabb rizikót szereti.." Ezért írtam, hogy az alapján, amiket olvastam, nem mindegy, mit gondolsz magadról. Ha magabiztosságot és erőt sugárzol a kötekedők egy részének már le is kerültél a listájáról.

"Az "éles" helyzet villámgyors kialakulása nálam azt eredményezte, hogy egyszerűen nem kapcsolt be a veszélyérzetem, és nem hittem el, ami történik." Velem inkább olyan van, hogy a félelem és a vak düh keverékétől lefagyok teljesen.

"Ha megtámadnak, a legjobb amit tehetsz, hogy megpróbálsz lassú együttműködéssel és barátságos beszéddel időt nyerni, amíg átlépsz a "meglepetés" fázison, és képes vagy higgadtan felmérni kik a támadók, mik a reális lehetőségeid." Valszleg ezért úsztam még mindig meg, hogy összeverjenek.

Szerintem nem értitek mit akarok mondani. Nem azt mondom, hogy ess neki mindenkinek minden rizikós helyzetben, senkit nem akarok öngyilkosságba hajszolni. Csak azt, hogyha úgy gondolsz magadra, mint aki képtelen megvédeni magát, csak az esélyeidet rontod, ha véletlen tényleg FIZIKAI erőszakra kerül a sor. Mi lenne, ha a katonák úgy mennének háborúba, hogy "tehetetlenek vagyunk ellenük, úgyis meghalunk"? Ha már ütések vannak az nem önvédelem, hanem harc, ahol nem azzal tudod védeni magad, hogy védekezel, hanem ha levered az ellenfeled minimum annyi időre, hogy megléphess. Azt mondom, hogy talán pont Macyoung írta, hogy csak akkor van esélyed, ha "te akarod erősebben kinyírni a másikat".

órarugógerincű felpattanó 2010.03.07. 00:26:21

Arra, hogy rendes harc alakuljon ki kevés az esély. A legtöbb esetben az utcai támadások nem a heroikus erőpróbáról szólnak, hanem konkrét céljuk az, hogy minimális kockázattal lezúzzák az embert.

Takács Bálint 2010.03.07. 00:31:17

Bár a csodálatos magyar jogalkotás a golyóálló mellény viselését, büntethetővé tette, azért egy stab west-et még be lehet szerezni és lehet is hordani, nem kényelmetlen.

Nyakonszúrás és combartéria sérülés ellen nem véd, de pl. Cozma élne, ha ilyen lett volna rajta. Qrva fontos persze, hogy oldalt zártat szerezzen az ember.

Lehet persze itt emberkedni az önvédelmi (éles) fegyverekkel, de arra gyakorlatilag lehetetlen engedélyt szerezni.

Én konkrétan a gázpisztoly, gázspray, Guardian Angel, Vipera kombóból tartok magamnál átlag kettőt.

est komor őre. 2010.03.07. 09:40:56

@szutyokh:

ha valaki megtámad, úgy kell felfogni az életedre tört.

csak és kizárólag a kegyetlen és brutális ellentámadás fog működni. nem védekezni kell, vagy megállítani a támadód, hanem likvidálni.

pl. ha megszúrt és még tudsz mozogni, a megoldás mielőbb támadásba lendülni. a cél nem lehet a védekezés, hanem a mielőbbi átható és végleges likvidálása az ellenfélnek.

nem gyomorra, fejre ütni, hanem torokra, szemre, szívre, gerincre, nyakra. megtámadott, meg akar ölni, vagy te vagy ő.

Jó ha van eszköz, ami megnyújtja a karodat, ezt is igyekezni kell likvidálási céllal és nem védekezési használni. Csoportos, életre törő megtámadásod esetén minél több ellenfél végleges likvidálása a cél.

Nincs kegyelem, nincsenek gátak, nincs jog, nincs erkölcs.

Az ilyen liberális foteljogvédői szarságok éles helyzetben egyértelműen az életedbe kerülhetnek.

A fentiekben támadásról írtam.

Természetesen amíg lehet, kerülni kell az agressziót, békével kell megpróbálni a helyzet kezelését. A poszt jól írja, fontos a támadó céljának felismerése és a lehető legkisebb konfliktus és sérülés elérése kell, hogy a cél legyen.

est komor őre. 2010.03.07. 09:47:44

@órarugógerincű felpattanó:

a gázspray egy fos.

egyrészt rád is hat, másrészt a széliránytól is függ a használata, harmadrészt kinyújtod a kezed a hasnzálatakor, ami tökéletes jelzés a másiknak a támadásra.

bármelyik nehézfiút ha csak megpróbálsz lefújni egy ilyen szarral, úgy megver, mint szódás a lovát, utána egyenként töri el az ujjaidat.

Viktor H 2010.03.07. 10:15:27

@est komor őre.:

... és pont az ilyen liberális jogvédői szarságok miatt ilyen bátrak a rablók ... ugyanis ha az lenne a jogszabályban ,hogy ha megtámadnak akkor jogos az önbiráskodás ergo kitéphetem az illető karját akkor nem lennének ilyen bátrak.

est komor őre. 2010.03.07. 13:08:14

@Viktor H:

Az a gond, hogy sok fasz van, akit megbabonáz a fegyver.
A fegyver olyan mint a GYŰRŰ, belemászik a lelkedbe és megváltoztat.

A sok surmó fasz gázpisztolyt tart a kesztyűtartójába, és szamurájkarddal baromkodik az első rossz szóra. Kevesen tudják önmagukat és a fegyverüket nyugodtan birtokolni, ezért van szükség a szabályozására és a jogi korlátokra, amúgy össze-vissza kaszabolnák az emberek egymást egy koccanásnál.

Jól van ez így.

A fegyver és az erő, valamint a magabiztos gyilkolás tudásának hatása éppen hogy a békére való törekvésre és a nyugalomra kell hogy vezessen.

Viszont ha valaki megtámad, és tényleg az életedre tör, ott nincs jog, nincs mérlegelés. Természetes az, hogy meg kell próbálni megkímélni a támadót, de ha nem sikerül, meg lehet indokolni a dolgot.

Viktor H 2010.03.07. 13:53:35

@est komor őre.:

Természetes ,hogy kell a jog ,de azért a jognak tisztában kéne lennie azzal ,hogy működik az ember . Ha valaki a torkához teszi a kést egy másik embernek azzal a szándékkal ,hogy elvegye az értékeit és az életét is esetleg akkor az gyilkossági kisérlet és fegyveres rablás és ha én vagyok a kés torokfelöli oldalán akkor legyen már nekem jogom összetörni az illetőt és ne legyen már olyan embernek joga aki az én jogaimat sérti !
Szép dolog az arányosság ,de aki kitalálta azt a törvényt ,hogy késes támadás esetén az önvédelemnek arányosnak kell lennie a támadás mértékével azt szerintem még sosem támadták meg késsel ,mert különben tudná, ohgy ilyen helyzetben az ember nem mérlegel !!

est komor őre. 2010.03.07. 14:03:56

@Viktor H:

amennyiben egy profi komoly szándékkal torkodnak nyomja a kést és az már ott van, jobb nem ugrálni, hanem együttműködni, hátha túléled.

értem mire gondolsz amúgy, és egyetértek, mint ahogy azt leírtam az előbb.

a jogalkotók többsége nem volt éles helyzetben szerintem

2010.03.07. 14:09:35

@szutyokh: Persze, ez világos: alapvetően egyetértek.
Bocs, ha félreérthetően fogalmaztam :)

Azoknak az emberek azonban, akik a hivatásuknak köszönhetően (pl. rendőrök, kommandósok) profibb felkészítést kapnak, és jó eséllyel keverednek éles szituációba, éppen az éles szituációk miatt van lehetőségük ezt "gyakorolni".
Veszélyes "gyakorlás" persze...

A chuck-d által linkelt videón is egy profi küzdősportoló látható. Pillanatok alatt halálra szurkálták: pedig biztos, hogy nem volt lekvár.
Ill. ez az eset (is) bizonyítja, hogy olykor bizony a sportolókat is megtalálják.

A pitbull-csivava hasonlatot inkább úgy reális felfogni, hogy én is pitbull vagyok - de a támadó is az. Ha valaki alábecsüli a támadót, az végzetes lehet.

@Viktor H: Ezzel egyetértek.

Lehet, hogy durva, amit mondok, de pl. ott a poszt első videója.
Fickó beszáll a taxis mögé, kést a torkához szorítja, pénzzel távozik.

Ha pl. van a taxisnak engedéllyel tartott lőfegyvere, és ezt a lélekjelenléte lehetővé teszi, akkor szerintem joga lenne kiszállni, és beleüríteni a tárat a menekülőbe.

Erre a törvény mást mond, és ez törvény felülírhatja ezt a reakciót, vagy pl. az, hogy az utca tele van emberekkel, és azért nem lő utána.

De szerintem aki beül egy taxiba, kést nyom a másik ember torkának, és így fenyegeti, kényszeríti - nos, annak az embernek az ég egy adta világon semmi joga nincs.

Takács Bálint 2010.03.07. 17:33:06

@AntiChrist: ha a tamado mar kiszallt a taxibol, akkor a taxis elete egyaltalan nem forog mar veszelyben. Ilyenkor utanaloni a tamadonak nem onvedelem, hanem onbiraskodas, lincseles.

cannist 2010.03.07. 18:59:57

@est komor őre.:

nézd meg, milyen a támadás, de igen, ez a helyes mentalitás. Nem tudod hogy fegyver van-e a másiknál, időd sem lesz megfigyelni, tehát nyugodtan lehet felételezni, hogy van. Innentől kezdve
ehhez kell tartani magunkat.

Viktor H 2010.03.07. 19:59:07

@est komor őre.:

Ha egy profi késforgatoval van dolgod akkor tény ,hogy rábasztál ,de azért próbálkozni lehet és ha már valóban csak a passzivitás marad akkor legalább annyi lélekjelenléte legyen az embernek hogy pl nem adja oda a tárcát hanem csak a pénzt éshát amig ez a müvelet lezajlik addig is lehet próbálkozni a visszatámadással csak épp el kell felejteni a testre mért ütést hanem mondjuk szem és torokra vagy orrnyeregre kell ütni rugni mint ahogy azt feljebb irta valaki .

Viktor H 2010.03.07. 20:01:29

@AntiChrist:

Nem üritheted bele a tárat , de meglőheted pl upssz véletlen tökön lőtted vagy hasba :-)
A menekülő emberre nem lőhetsz ,ha az nyilt utcán történik ahol emberek is vannak ..

yar 2010.03.07. 20:38:15

Gratulálok a cikkhez, igazán jól összeszedett és hasznos!

Néhány gondolattal szeretném kiegészíteni, ami kimaradt, bár szerintem hasznos. Először is az, hogy bár nem nem minden esetben kerülhetjük el, de a támadást a körülmények teszik lehetővé, tehát a körülmény elkerülésével, vagy legalábbis tudatos felkészüléssel megelőzhetjük a bajt, illetve megúszhatjuk. Az első ilyen megelőzés hogy ha megtehetjük, nem mászkálunk veszélyes helyen éjjel. Pl. külföldön turista infonál érdemes tájékozódni.
Gázspré: Én inkább ezt preferálom mint a kést, főleg a paprikás változatot. Ha gázabb a hely zsebredugott kézzel a markodban sétálhatsz vele. Ha meglepetésből ront is rád valaki még így is lefújhatod, több esélyed lesz hogy elfutsz.
Kabát/pulóver, hátizsák: Ezt előszeretettel tanítják Indonéz rendfentartóknak, ahol sok a késes affér. Nem a fejre kell dobni, mert azt hamar leszedi, de a késre lehet, így a vágás legalább kiküszöbölhető. A másik hogy a látótére egy részét is kitakarhatod ha megindul feléd ami elég hogy sikeresen el tudd rúgni aztán futni. (ha felém lendül egy támadó, nem akarok neki hátatfordítani, hiszen ő van lendületelőnyben.)
Az első cikkben lévő videó pl ezért sem jó. (hozzáteszem, persze, hiszen védőfelszerelés nélkül nem lehet hitelesen szimulálni a védekezést) Ha a támadó többet tud szúrni, vagy bejön közel elvesztél. Az első szúrás előtt meg kell kísérelned térden rúgni, szemből, erősen, akár lesúlyesztve hogy messzire elérjen a lábad. Ez egyrészt kívül esik a hatósugaron amit elér a késsel, másrészt egyszerű begyakorolni, nem igényel sok nyújtást, vagy különösebb technikai képzettséget. A térd pedig egy kisebb traumától is kificamodik, de jobb esetben is kurvára fáj és nem tud kergetni. Szerencsés esetben ezt kombinálni tudod a gázspré, vagy kabáttal. Lefúj-rúg-Aztán futás.

Ezt persze mondom, csak kiegészítésként írom, nem ellentmondva a cikknek, minthogy elkerülni és elfutni az elsődleges cél.

A kommentekben olvastam ilyen önvédelmi jogi kérdést, ezt szerencsére már orvosolták. Az önvédelem, megelőzheti a fizikai támadást, pusztán a fenyegetettségből kiindulva, másrészt mert valós helyzetben nem mérheted fel a támadás mértékét, a reakció is túlléphet, amíg az önvédelmi irányú. Elvileg az ön, szeretteid és tulajdonod védelme elidegeníthetetlen alkotmányos jog.

szutyokh 2010.03.07. 23:05:01

Egyébként pont a cikken felbuzdulva néztem tegnap a bullshido-n review-t egy kés elleni védekezéses videóról. A lényeg az, hogy azt írták egy balesetis is beszél benne a leszurkált csókákról és azt mondja, hogy nagy részük észre sem veszi, hogy késsel támadták meg, az adrenalin miatt azt hiszi, hogy csak bunyó van, 80%-uk észre sem veszi, hogy összeszurkálták, így vagy szólnak nekik, hogy gáz van, vagy később megnézik mi ez a meleg lötty és akkor "jé, vérzek".

Bogoj · http://bogoj.blog.hu/ 2010.03.09. 10:04:21

én eddig mindig úgy véltem, hogy egy késes támadás ellen megvédem magam. a dologhoz hozzátartozik, hogy eddig kést csak filmekben meg a konyhában láttam. az írások hatására megváltozott a véleményem, most már eszembe sem jutna megpróbálni kiütni bárki kezéből egy kést... hasznosak voltak a videok, a képek, kicsit elkeserítőek... ?-((
a pitbull viselkedést nem feltétlenül tartom jó ötletnek. lehet, hogy lekerülök a listáról, és azoknál, akik (az 1. csoportba tartoznak, és) kis kockázattal járó rablásokat követik el, nem jövök szóba, viszont könnyen lehet, hogy rákerülök a kettes csoport listájára...

reloaded 2010.03.09. 10:25:34

@Bogoj: hát abban nekem is segített, hogy az eddig "soha nem futok el" véleményem megváltoztassam.
Többen lesznek valszeg, ők válasszák a helyszínt és máris marad 1% esélyem, hogy ne szurkáljanak össze etc ...
Kerülni kell az ilyen helyeket, van egy mondás ami soxor eszembe jut "Az ördög soha nem jön kétszer egymás után."
Ebben nagy tanúlság van, főleg ha már kinövi a kamaszkorát az ember, akkor fel is fogja.

reloaded 2010.03.09. 10:28:52

@Bogoj: ha a második esetre gondolsz
2. .... erőszakos rablás

Esetén tegyél ki egy "Kamerával megfigyelt terület!" feliratot.

Bambusznyárs · http://fighter.blog.hu 2010.03.09. 13:58:44

@Bogoj: Nagyon örülök, hogy hasznosnak találtad a bejegyzést, pontosan ezért íródott.Lesz folytatás is, ahova igyekszünk valóban működő elkerülési és védekezési viselkedési mintákat megosztani veletek.

szárnyati géza 2010.03.09. 20:22:01

@Winettou:
Ne légy vészmadár!!! Nyilván vannak helyek, és szituk, mint pl dél Amerika, ahol inkább kerülöm a balhét. De az én országomban, az én városomban engem nem lehet, és nem is fog senki sem megfélemlíteni.
Többször keveredtem konfliktusba több emberrel, főleg anno Győrben Újvárosban, de az tuti, hogyha nem gyilkolási szándékkal támadnak rád, akkor hiába a 3-4-5 ember, akkor sem fognak csapatként küzdeni ellened
Az egyik lesz a hangadó, a többi meg azt követi. De a hangadó az esetek nagy többségében nem elég tökös a támadáshoz.
@szutyokh: -nak van igaza, mert a jogalkotók kiölték az emberekből az önvédelmi ösztönt. A jog nem fog megvédeni, az meg fogja büntetni a támadót. És igenis, az kell, hogy rád legyen írva, hogy "megpróbálhatjátok, de kettőt-hármat magammal viszek a sírba!!!"
Valahogy a kihívást, az akciót, a küzdelmet kell élvezni a dologban. Mármint a küzdelemben. Lelassul az idő, tisztábban látsz, átjár az adrenalin. Persze, ezt meg kell tanulni, de ha megtanulod, akkor az arcodra lesz írva ez a dolog.
És igaza van abban is, hogy az önvédelem ne passzív valami legyen, hanem aktív. Ha megtámadnak, arra kell törekedni, hogy bedaréld az ellenfelet!

Ben77 2010.03.12. 22:50:16

Kés ellen, vipera?

ommm 2010.03.19. 00:40:19

Tudjátok srácok az van, hogy ha valaki ki akar nyírni, akkor ki is fog. A harmadik pont durva, de igaz.
A legnagyobb hiba leállni emberkedni. A másik pedig, ha rosszul mértük fel az erőviszonyokat.
Csúnya dolgok, acél ellen acél kell, a kéz sokszor kevés.
süti beállítások módosítása