Kudo: ütős japán MMA

2010.07.08. 07:08

Az első nyílt kudoszeminárium Budapesten egy sajátos, modern japán MMA-rendszerű budoirányzatba engedett bepillantást. Tudom furcsán hangzik így együtt, hogy "budo" és "modern" és "MMA", de remélem, mire ez alábbi beszámolót befejezi a kedves olvasó, érteni fogja, hogy miről is van szó.

A második nap edzéseire látogattam el. Amikor megérkeztem, földharctechnikázás zajlott, és Trikkal Lajos barna öves edző éppen azt magyarázta, hátonfekvő helyzetben, hogy ilyenkor legjobban tesszük, ha sarokkal rúgjuk ellenfelünk oldalát. Hogy miért is? Mert túl kicsi a kézzel felvehető lendület, viszont a lábbal és a sarokkal nagyon klasszul belemászhatunk az ellenfél veséjébe, ami fellazítja a védekezését (is).

Hoppá, hát ez rögtön szembesített vele, hogy nem sima földharcedzésen vagyok. Itt kérem szó sincs katákról, formagyakorlatokról, csak harcban alkalmasnak talált technikákról. Ami sallang vagy nem működik, szépen lekopott erről a rendszerről. Sikerült kiintegetnem a gyakorlók közül Korompay Krisztiánt, aki házigazdám és két lábon járó interaktív információs központom volt. Bár előtte nem ismertük egymást, csak telefonon egyeztettünk, de az egész szemináriumra jellemző kötetlen hangulat rögtön átragadt rám is, ahogy elkezdtünk beszélgetni.

Fighterblog: Hogyan foglalnád össza a kudo lényegét?

Korompay Krisztián: A kudo vagy más néven daidojuku, olyan, Japánban államilag elismert és bejegyzett harcművészet, mint a dzsúdó vagy a karate-do, de mivel full kontakt küzdelmet tanít, ütés-rúgás, dobás és földharc technikákkal, ezért önálló rendszerként került elfogadásra. Nem sorolhatták se más karate, se dzsúdó vagy dzsúdzsicu iskolák alá, viszont a japán rendszerekre jellemző szellemiséget, a dót, vagyis "utat" megőrizte. Így lett belőle önálló budoágazat. A kudót a nyolcvanas években hozta létre a kyokushinkai karate alapítójának, Oyamának 4. danos tanítványa, Takeshi Azuma, aki dzsúdóban 3. dannal rendelkezett. Az volt a célja, hogy a kyokushin karate full kontakt állóharc technikáit vegyítse a boksszal, thai boxszal, illetve dzsúdó-, dzsúdzsicu-, szambó-, birkózás- és egyéb földharcelemekkel.

FB: Miben különbözik a kudo edzéselméletében és versenyszabályaiban a többi full kontakt, földharcot is használó stílustól (zen bukan kempo-MMA-K3)? Mik az előnyei, esetleg hátrányai?

K.K.: A kudo az elsők között alakította ki a szabályrendszerét, több mint huszonöt éve, amikor a legtöbb full kontakt rendszer még sokkal kevesebb földharc és más irányzatú, európai és vagy keleti technikát engedett be a saját stílusába. A többi említett stílus versenyszabályai sokkal fokozatosabban változtak, míg a kudo majdnem a mostani szabályokkal került bevezetésre. A kudoversenyekre bárki jelentkezhet, övfokozat és egyéb igazolás nélkül, igazi open verseny, csak azt a pár szabályt kell betartani, ami erre sportra jellemző. (Nagy súlykülönbség esetén a kisebb súlyú versenyző akár hererúgást is indíthat! - A szerk.)

FB: Szoktak-e más stílusok versenyein elindulni?

K.K.: Igen , főleg MMA-versenyeken. Ez igaz mind a hazai, mind a japán vagy éppen orosz versenyzőkre. Az 2. UFC-ben például indult Minoki Ichihara is, aki akkor a verseny későbbi győztesétől, Royce Gracie-től kapott ki.

FB: Mennyire gyakoriak a sérülések? Milyen fizikai adottság kell az elkezdéséhez?

K.K.: Nem több, mint a brazil jitsuban. Az edzés első hónapjában biztos, hogy lesz izomláz és kisebb kellemetlenségek, de ezt szépen megszokja a test. Semmilyen különösebb adottság sem kell a sport elkezdéséhez. A legfontosabb a szellemiséget megtanulni, ami a kyokushinkaiból jön, hogy küzdeni és menni kell, ez pedig nem alkatfüggő.

FB: Vannak-e női gyakorlói a stílusnak?

K.K.: Igen, mint láthatod most itt is vannak lányok, de mivel ez full kontakt küzdősport, kevesebben vannak, mint a fiúk.

FB: Mit nyújthat a kudo más stílusok gyakorlóinak?

K.K.: Egy olyan edzést, ami a pusztakezes küzdelem álló- és földharcelemeit összegyúrva tanítja. Itthon elég kevés helyen tanítják a kevert harcművészeteket, és még kevesebb helyen tudják ezt színvonalasan tanítani. Legtöbbször, aki teljes repertoárt szeretne, az külön kell, hogy bokszolni, birkózni, karatézni, thai boxolni járjon, és így sem biztos, hogy össze fogja tudni ezt illeszteni egy küzdelem során használható tudássá.

FB: Mi a legnagyobb erősége a kudónak? Állóharc, földharc, esetleg a dobások?

K.K.: Az állóharc azért élvez elsőbbséget, mert innen indul a harc, de a legtöbb esetben így is a földön ér véget a küzdelem. A verseny során a földön 30 másodpercet engedélyez akcióra a kudo versenyszabálya. Mivel nálunk a fekvő embert is lehet ütni, ezért hamarabb be lehet fejezni a harcot, az ütés ellen védekező legtöbbször „odaadja” a karját vagy bekap egy fojtást.

FB: A stílusalapító mesterről, Jukucho Azuma Takashiról mit érdemes tudni?

K.K.: Azuma 61 éves, ma is él, és sokat edz, valós személy. Nagyon közvetlen, és hatalmas tudása van, de nem tart igényt az ajnározásásra. Ma is ő tartja a jégtáblatörés világrekordját. (2006-ban Azuma 13 jégtáblát tör el kézéllel, ekkor 57 éves volt).

Japánban manga képregényt is készítettek az életéből, ami ott a népszerűség egyik megkérdőjelezhetetlen jele.

FB: Mire számíthat, aki először jön le kudoedzésre?

K.K.: A többiekkel együtt fog edzenni az első perctől, de természetesen nagyon vigyázunk rá. Így hamarabb fog felzárkózni és megtanulni az alapokat. Nálunk még senki sem sérült meg a kezdők közül. A hangulat közvetlen és baráti, ami persze nem jelenti, hogy edzésen nem ütjük vagy rúgjuk meg egymást keményen, hiszen csak így tud ő is, és mi is fejlődni.

FB: Láttam ezt a furcsa maszkot, amit versenyen használtok. Miért van erre szükség? Nem nagyon kényelmetlen ezt viselni? Mennyiben változtatja meg a sportoló védekezését, kéztartását, ha a fejre irányuló ütések kevésbé fájnak?

K.K.: Bár nagyon látványos a sisak, de magának az ütésnek a sokkja így is bejut a fejbe. Versenyen rendszeresek vannak fejre irányuló ütéstől ko-k. Egyszerűen csak megvéd az orr- és arccsonttöréstől, és nem kell fogvédőt viselni alatta. A védekező, felemelt kéztartás szükségességét nem csökkenti. Ami tény és való viszont, hogy sokkal nehezebb levegőt venni benne, amitől inkább csak még keményebb egy így végigcsinált verseny.

FB: Tudsz olyan esetről, hogy eltört volna egy ilyen sisak?

K.K.: Ez japán gyártmány... még sosem hallottam róla, hogy eltört volna akárcsak egy is. 

FB: Sok színes övest látok itt, mit jelent a lila öv, meg a zöld öv?

K.K.: Így vannak a fokozatok: fehér-lila-sárga-zöld-banra-fekete. Mivel nálunk minden vizsgán verekedni is kell, ezért egy lila öves, első fokozatú kudóssal már nagyon meg kell izzadni.

FB: Ki a magyarországi vezetőedző?

K.K.: Kont Korbai 2. danos mester.Ő tanult közvetlenül Jukucho Azuma Takashitól is.

FB: Mennyi idő után válik valaki haladóvá? Mennyit kell ehhez hetente gyakorolni?

K.K.: Ez mindig egyéni akarástól és alapoktól is függ, mert sokan jönnek hozzánk más stílusból. Van, aki csak hobbiként sportol egyszer egy héten. A heti három edzés, ami ajánlott, és ezen felül persze a lazítás és erősítés is, ami főleg házi feladat. Az, hogy ki mikor mehet vizsgázni, azt a Mester vagy Senpai úgyis megmondja, meg persze aki nincs felkészülve, maga sem megy el vizsgára csak azért, hogy ott jól megverjék...

FB: Ha valaki esetleg most kap kedvet a kudóhoz, hol tud titeket elérni?

K.K.: A blogomon minden információt megtalál rólunk: http://daidojuku.blog.hu/

A bejegyzés trackback címe:

https://fighter.blog.hu/api/trackback/id/tr142137650

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

д · http://www.hovane.blogspot.com/ 2010.07.09. 09:15:12

jó lett a bejegyzés!
a stílus is egészen szimpatikus :)

boar 2010.07.10. 23:10:41

Meghozta a kedvem a cikk. Lehet, hogy elkezdem, ninjutsu alapok talán jók is hozzá valamennyire.

Török Szultán 2010.07.29. 16:53:33

Ha esetleg valakit érdekel, Szegeden is vannak edzések, a Róna utcában, hétfő, szerda, péntek 18.30-tól.

д · http://www.hovane.blogspot.com/ 2010.07.30. 13:12:39

Bambusznyárs, vakáción vagytok? Vagy mi ez a szünet? :)

MArci11 2015.12.29. 18:29:41

Helló engem az érdekelne,hogy milyen hamar tudnék vizsgázni?Valamiért nem szeretem a fehér övet,és alappal jönnék.
süti beállítások módosítása