Az alábbi videóban Jackie Chan 10 nagyon durva(legjobb?) kaszkadőr jelenete látható.

 A lista sorrendjével vitatkoznék, de ez legkevésbé sem zavarta meg az élményt!

Senki sem ér Jackie Chan közelébe, ha akrobatikus harcművészeti jelentekről van szó

Na jó esetleg Sammo Hung, Yuen Biao, és az újak közül Tony Yaa, de ennyi filmben ennyi őrültséget egyikük sem mutatott be.

  

Ungvári Miklós a 66kg-os súlycsoportban harmadik alkalommal szerzett aranyérmet Európabajnokságon.   Gratulálunk neki ehhez a fantasztikus eredményhez !

Ezzel és a három EB ezüstérmével ő a legeredményesebb magyar EB szereplő.

Mostani győzelmét testvérének a 73 kg-ban versenyző "Karvaly" becenéven ismert Attilának ajánlotta, aki doppinggyanú miatt nem lehetett jelen, és akinek vétlensége mellett, egyedülálló módon, a Magyar Judo Szövetség március 9-én elnökségi határozatában is kiállt.

 

 

Alább látható Ungvári Miklós mostani EB aranyának döntő mérkőzése, amit rutinos versenyzéssel az utolsó másodpercekben nyert meg, illetve egy jó kis válogatás Miklós korábbi meccseiből.

 

 

 


 

Ed O'neill akit legtöbben Al Bundy-ként ismerünk 65 éves lett.

Viszonylag kevesen tudják róla, hogy feketeöves Brazil Jiu Jitsu mester, Rioron Gracie alatt.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Itt meséli el a övátadás történetét:

Itt pedig megnézhetjük a jelenetet:

 

 NO COMMENT!

És itt egy régebbi meccse:

 

Megvan az időpont és helyszín a Dávid és Góliát-meccsre! Mint sokan tudjátok, a 178 centiméter, 70 kg versenysúlyú, 46 éves Kunkli Tivadar, a nála 16 centivel magasabb és 170 kilós, 36 éves Bob Sappet hívta ki a búcsúmeccsére.

A Kunkli Tivadar vs. Bob Sapp mérkőzés időpontja és helyszíne: 2011. május 1., Papp László Sportaréna, K1 Rules Tournament. Információink szerint a meccset a Sport TV közvetíti majd.

Kunklit a tavalyi "It’s Showtime" gála szervezői keresték meg ezzel a szinte nevetségesnek tűnő ötlettel 2010-ben. Sok a találgatás, és rengeteg helyen kommentelnek szakértők és szájkaratésok egyaránt. Vitaindítóként annyi: A reflex azt mondatja velem, hogy nincs esélye, de az eredményei és elszántsága mégis a "leg-Bruce Lee-sabb"  harcművészeti álmokat idézi fel.

A magyar versenyző mérlege: 390 mérkőzés / 389 győzelem / 1 vereség. Kunkli korábbi tapasztalatai miatt, a rossz bírói döntést megelőzendő, ragszkodott a menetek nélküli találkozóhoz, ahol csak kiütéssel vagy a küzdelem feladásával érhet véget a mérkőzés. Könyököt és térdet lehet használni, de a földharc tilos. De mivel egyikük sincs a földharcra specializálódva, így ez nem oszt és nem is szoroz. Szóval szerintem reális esélye van megnyernie a meccset. Hajrá Tivadar!  

Kunkli egy régebbi videója, itt is jól látszik a küzdőszellem:

 

Bob Sapp-et kiüti Cro Cop:

Itt lehet lájkolni Kunkli Tivadart

Rengeteg érmet söpörtek be a magyar sportolók a világ egyik legkeményebb és legtechnikásabb küzdősportja, a Brazil Jiu Jitsu 2011-es Európa-bajnokságán Lisszabonban.

Van mire büszkének lennünk!
A full kontakt versenyszabályok szerint zajló földharcverseny komoly fizikai technikai és álloképességi kihívást jelent. 
Az idei évben Amerikából is érkeztek versenyzők az Eb-re. A verseny 4 nap alatt zajlott le január 27. és január 30-a között, a hatalmas számban megjelent, több ezer jelentkező miatt.
Mindkét Magyarországon működő Brazil Jiu Jitsu-klub képviseltette magát a versenyen, és több arany- ezüst-, illetve bronzéremmel is öregbítette hazánk hírnevét!

Arany:
Fekete Sándor (Gracie Barra Hungary)
Vilcsek Péter (Carlson Gracie Team Hungary)
Fehér János (Carlson Gracie Team Hungary)

Ezüst:
VT Claudio Roberto (Gracie Barra Hungary)

Bronz:
Bence György(Gracie Barra Hungary)
Durko Zoltán(Gracie Barra Hungary)
Horvát Imre(Gracie Barra Hungary)
Kulics Péter(Gracie Barra Hungary)
Molnár Gábor (Gracie Barra Hungary)
Paal László(Gracie Barra Hungary)
Tereza Souza (Gracie Barra Hungary)
Vida Richárd(Gracie Barra Hungary)
 

Remélem hamarosan bemutathatunk videót a magyar meccsekkről, addig is ajánlom megtekintésre az Eb-n zajlott legizgalmasabb és leglátványosabb meccsekből készült összeállítást:

Szerző: Bambusznyárs

4 komment

Címkék: bjj

 2011 JANUÁR 27-28-30 között kerül megrendezésre  Brazil Jiu jitsu Európabajnokság Liszabonban Portugáliában.

Itt mindenki megtuhatja, hogy mi is a magas színvonalon űzött Brazil Jiu-Jitsu.

Ha nem tudtok eddig várni, akkor lentebb látható egy videó összeállítás a tavalyi versenyről, szenzációs meccsrészletekkel. Természetesen idén is lesznek magyar indulók, lesz kikért drukkolnunk!

 

 

 

 

 

 

2010 K-1 World GP döntők

 

 

 

 

 

 


A leghíresebb japán kardvívó, Mijamoto Muszasi nevével fémjelzett iskola itthoni vezetőjével, a 11. japán nagymester felhatalmazását bíró Dr. Sófi Gyulával beszélgettünk, aki a Magyar Kendo Szövetség doppingbizottságának is tagja, „civilben” pedig gyermekorvos és gyermekpszichiáter, az Igazságügyi Minisztériumban nyilvántartott igazságügyi szakértő.

Muszasi a japán kultúra és harcművészet talán leghíresebb szamurája volt, aki összes párbaját megnyerte. Az elsőt 13 éves korában vívta, fakarddal éles kard ellenében, amit egy vándorló rónin, egy képzett szamuráj forgatott. Halálos sebet okozva győzte le ezt a kihívót.Egy későbbi alkalommal egyszál magában kellett helyt állnia egy teljes vívóiskola megközelítőleg száz képzett szamurája ellen, amihez fantasztikus ereje és kardforgató tudása mellett a terepviszonyokat, és Szun Ce A háború művészete című könyvének taktikáit is felhasználta.

Körülbelül 30 éves korában, a leghíresebb párbaja után rádöbbent, hogy elsősorban a lelkének energiája és a harci szelleme segítette a győzelmeiben. Előtérbe került életében a harcművészet szellemiségének fejlesztése, a zen buddhizmus gyakorlása, a festészet és a fafaragás. Műveinek egy jó része a mai napig megtekinthető Japánban.

Fighterblog: Mi is tulajdonképpen a Niten Ichi Ryu nevű kardforgató iskola?

Sófi Gyula: A 16.-17. században élt híres szamuráj, Muszasi technikáján és szellemiségén alapuló, a hosszú és a rövid kardot egyszerre is használó kardvívó iskola. Ez egy kenjutsu-irányzat, valódi szituációkban, párokban végzett gyakorlatokon alapul, ahol az időzítésen és az ellenféltől való helyes távolság megtalálásán van a hangsúly. Nem ugyanez a lényeg a mindennapi életünk során, például az üzleti életben is?!

FB: Ez az iskola, közvetlenül, folytonos átadáson keresztül kapcsolódik Muszasihoz, vagy inkább az írásaiból rekonstruált irányzat?

S. Gy.: Muszasi vándorló szamuráj volt, aki nem épített dozsót (edzőtermet), nem alapított iskolát, de egész életében tanította a harcművészet eszmeiségét, és a kardforgatási technikáit az őt követőinek. Élete vége felé átadta tanítványainak írásos életművét, a „Go rin no-sho”-t, mely itthon, az „Öt elem könyve” címen jelent meg. Ezek a tanítványok vitték tovább az örökségét, a tanítás átadásának láncolata folytonos, egyértelműen nyomonkövethető a mostani vezetőig, Iwami Toshióig, aki a XI. Soke (Nagymester). Természetesen a technikák minden bizonnyal kicsit finomodhattak, a mozdulatok változhattak az évszázadok alatt, hiszen az átadás szóban, illetve gyakorlatban történt.

süti beállítások módosítása